Érthetően az integrál szemléletről

Egy olyan szemlélet, ami egyszerre foglalkozik a felnövéssel és a felébredéssel.

Jól megfér benne nyugat és kelet; a pszichológia és a spiritualitás.

Egyetlen nagy rendszerben kezel mindent a maga helyén és folyamatos fejlődésben gondolkodik.

Az integrál szó annyi jelent, mint átfogó, magába foglaló.

Egy olyan filozófiát jelöl, ami nem egy megkülönböztetett ideológia akar lenni. Nem akar igazságot tenni, hogy mi helyes és mi helytelen, nem a legjobbat keresi a jók vagy kevésbé jók között, hanem azt a rendszert állítja fel, ami mindent felölel.

A világ az 1960-as években ért meg arra tudatilag, hogy befogadja ezt az új irányzatot. Ken Wilber ebben az időszakban teszi le az integrál alapjait és ezzel egy hatalmas hullámot indít útjára.

Az integrál szemlélettel azt tűzte ki célul, hogy a világ összes filozófiáját, ideológiáját egyetlen rendszerbe egyesítse. Tette ezt mindazért, mert már akkoriban sem volt hiány önismereti vagy spirituális módszerekből, de a mai kalkulációk szerint is legalább 10 000-féle ideológia, módszertan közül választhatunk, ha elindulnánk a belső fejlődés útján.

Esélyes, hogy van, akinél már ott elbukik az önismereti folyamat, amikor elkezdi magát beleásni a módszerekbe és látja azt a sokaságot, amit az önismereti piac eddig kitermelt magából.

Kellene tehát valami, ami alapján eligazodunk ebben a rengetegben.

Én úgy jutottam el az integrálig, hogy 2014-től kezdve folyamatosan tanultam az asztrológiát és kutattam új források, külföldi szakértők írásai után, majd egyre terhesebbé vált az egész terület számomra. Egy pár év után az asztrológia annyiféle értelmezését ismertem meg, hogy azt sem tudtam, mi alapján dolgozzak.

Visszafelé már nem volt út. Annyi tanulás és ismeretszerzés után nem mondhattam azt, hogy rendben, akkor a saját tetszésem szerint leredukálom az anyagot és a kiválasztott elvek alapján fogok dolgozni, a többit pedig nem veszem figyelembe. Nem tehettem meg, mert mindben volt igazság.

Önmagamon, a saját hiedelmeimen kellett többet dolgoznom, hogy egy kicsit távolabbról ráláthassak az egész területre. Ahelyett, hogy az irányzatok között lavírozva próbálnám eldönteni, melyik helyesebb vagy kutatásokkal támasszam alá, hogy melyik pontosabb, én inkább abból a szemszögből közelítettem, hogy az asztrológia egy szimbolikus nyelv, ami fordítót igényel.

De ki a fordító? Miből táplálkozik? Mi a filozófiája? Milyen a belső világa? Foglalkozik-e önismerettel? Mi határozza meg a világnézetét? Mi alapján fordít?

Így távolabbról ránézve egyértelművé vált, hogy az asztrológia minden értelmezése egy-egy személyiségen keresztül valósul meg. Mindenki a saját szűrőin, a saját tudatszintjén, a saját megrögzöttségein keresztül fordítja le a szimbólumokat.

Tehát nincs objektív asztrológia.

Nincs egy igaz asztrológia, nincs egy igaz filozófia, nincs egy igaz guru, nincs egy igaz egyházalapító, ahogy nincs egy igaz almáspite recept sem. 🙂

A jó hír ebben az, hogy nem kell pálcát törni, mert mindnek helye van.

Wilber ezt az elvet alkalmazta a világ összes ideológiájára nézve.

Pofonegyszerű – mondhatnánk. Hiszen ezt már rég tudjuk. Még a Biblia is azt hirdeti, hogy szeresd felebarátodat. Az elfogadás tana már évezredek óta velünk van. Mi ebben az újdonság?

Ne essünk abba a feltételezésbe, hogy az integrál elmélet olyan, mintha az egész világot a keblünkre ölelnénk bármiféle józan ész vagy rendszerezés nélkül.

Ha minden nézőpontot értékelés és rendszer nélkül befogadunk, abból tényleg egy hatalmas káosz lesz. (Lásd: New Age mozgalom.)

Ahhoz, hogy jobban megértsük az integrál lényegét, kövessük a kialakulását az alapoktól kezdve.

Wilber abból indult ki, hogy egy szinte bebetonozott paradigmát kérdőjelezett meg.

A világ hierarchikusságát.

hierarchia
Kép forrása: www.pixabay.com

Évezredekig megvolt az a szokás a társadalmi berendezkedésben, hogy van egy törzsfőnök, vezér, császár, király, földesúr, hadúr, uralkodó, papkirály, alatta pedig rétegzetten a társadalom osztályai vagy kasztjai.

  • A vezetői kaszt;
  • a szellemi kaszt vagy más néven papság;
  • a lovagok, harcosok kasztja;
  • a kereskedők, bürokraták kasztja;
  • a dolgozók, földművesek kasztja
  • és a kitaszítottak vagy lecsúszottak rétege szinte minden kultúrában jelen volt.

Egyik alá van rendelve a másik és a kasztok között nagyon nehéz az átjárás. De ahogy a jelenhez visszatérünk, azt látjuk, hogy már nem lehet ilyen élesen megkülönböztetni ezeket a rétegeket.

A kereskedők (üzletemberek) kasztja átvette a vezetést és a gazdasági erején keresztül irányítja a vezérek (politikusok) kasztját. A szellemi kaszt (értelmiség) perifériára szorult; a papság, főleg nyugaton elvesztette a hatalmát. A katonák kasztja megkülönböztethető maradt.  A dolgozók kasztja rugalmassá vált, hiszen már szinte bárkiből lehet újgazdag vagy vállalkozó és a kereskedő kasztban találhatja magát, valamint nyugaton már bárki, bármit tanulhat és felgyorsíthatja az átjárást.

Muszáj volt megkérdőjelezni az évezredes hierarchikus berendezkedés kizárólagosságát, hiszen már elég egyértelmű jelei vannak a rétegek változásának.

A változás a természetben annak a jele, hogy valami új és fejlettebb veszi át a helyét, viszont ez nem mindig szépen zajlik.

Ha megnézzük a legdrasztikusabb változásokat, a földtörténeti korszakok tekintetében, akkor számos olyan gigantikus esemény van, amikor szinte az egész Föld elnéptelenedett, szinte minden faj kihalt, majd eltelt egy hosszú idő és új, fejlettebb organizmusok, fajok vették át a terepet.

Tehát még a legbrutálisabb változásban is benne van a fejlődés.

holarchia
Kép forrása: www.integralakademia.hu

A hierarchia helyett Wilber behozta a holarchia kifejezést, melyet a fenti kép modellez.

A holarchia is egymásra rendeződést jelent, de nem leuralva az alsóbb részeket, hanem egyre tágabb koncentrikus körökben.

Minden nagyobb kör egy nagyobb halmaz, de nem zárja ki a kisebbeket, hanem tartalmazza őket. Minden nagyobb halmaz fejlettebb, kiterjedtebb, komplexebb, de nem létezhetne a kisebbek nélkül.

Az ábrán például kívülről befelé haladva a bioszféra, az életközösség, az ökoszisztéma, a közösség, a lakosság és az organizmus épülnek egymásra.

Ezen elv alapján épül fel az ember is. Az emberi szervezet nem létezhetne a szervek nélkül, a szervek nem létezhetnének szövetek nélkül, a szövetek sejtek nélkül, a sejtek molekulák nélkül, a molekulák atomok nélkül, az atomok részecskék nélkül, a részecskék energia nélkül.

Szigorú rend van ebben a rendszerben is, hiszen ha bármelyik szint helyet cserélne a másikkal, káosz alakulna ki, ha pedig egy korábbi szint megszűnne, akkor a komplexebbek összeomlanának. Minden összefügg mindennel és a rendszer csak úgy működhet helyesen, ha mindenki teszi a dolgát a saját helyén.

Ezek nem leosztott szerepek, nem beosztások, titulusok, kasztok, hanem természetes rendeződés.

A holarchia szó a holon kifejezésből ered, ami rész-egészet jelent.

Mit jelent a rész-egész?

Ahogy a fenti példában is olvasható, a molekula önmagában is egy egész, hiszen egy teljes szintet alkot, de valami nagyobbnak is része, a sejtek szintjének. A sejtek önmagukban is értelmezhetők, de egy komplexebb réteg, a szövetek részei, mivel a szövetek sejtekből állnak össze. Így lehet a molekula vagy a sejt is rész-egész.

Valaminek a része, de önmagában is egész.

Wilber ezt az elvet alkalmazta a tudatunk fejlődésére is.

Ahelyett, hogy hierachikusan gondolnánk a fejlődésünkre, ő a holarchikusságot részesítette előnyben. A fejlődés ugyanis akkor harmonikus, ha nem arra épül, hogy leuralunk dolgokat, hanem akkor, ha megőrizzük azt, amit meghaladtunk.

Például nem attól leszünk felnőttek, ha a gyermek énünket elfojtjuk, sőt ez nagyon nagy galibákat, tud okozni. A valódi felnőttségben ott van integráltan a gyermek rész is, és ez a fajta felnőttség rugalmas természetű. Az egyén ebben az esetben meghaladta a gyermek tudatszintet, de meg is őrizte azt önmagában.

Ezen a ponton ismerkedjünk meg a tudatfejlődéssel, hogy érthető legyen az eddigiekben már többször használt tudatszint nevezetű fogalom.

A tudatfejlődési szintek

Mi az a tudatfejlődési szint?

A legegyszerűbben a mindennapokban úgy ismerhetők fel, mint óvodáskor, iskoláskor, tinédzser kor és így tovább.

Ha ránézünk egy óvodásra egyértelműen tudjuk, hogy nem úgy érzékeli a világot, mint egy iskolás.  Egy kisiskolás szűkebben látja a világot, mint egy tini, de a tini sem tud még annyira árnyaltan gondolkodni, mint egy harmincas.

Az ember tudata a felnövés során folyamatos táguláson megy keresztül és ennek a folyamatnak a szakaszait írták le szakmai módon a fejlődéspszichológiában.

Már a régi korok óta léteznek egyébként tagolások, amelyekkel megpróbálták megkülönböztethetővé tenni, hogy milyen szakaszokon megy át az ember az érése folyamán. Elég csak a keleti rendszer csakratanára gondolni. Az ottani filozófiák zöme tartalmazza azt az elméletet, miszerint az ember minden csakra uralma alatt eltölt 7 évet és két ilyen nagy körből (2*49 év) áll az emberi élet.

Később, nyugaton a pszichológia fejlődése adott ennek a területnek rengeteg üzemanyagot. Az 1900-as években több olyan fejlődéselmélet is gyökeret eresztett, amelyek mind a mai napig tananyagot képeznek. Ha valaki bővebben utána akar nézni, akkor keressen rá Sigmund Freud, Erik Erikson, Jean Piaget, Abraham Maslow vagy Lawrece Kohlberg fejlődéselméleteire.

Itt is ugyanabba a dilemmába eshetünk, ahogy azt a saját tapasztalatomból merítve, az asztrológiával kapcsolatban említettem.

Kinek van igaza? Melyik helyesebb? Melyik idejétmúlt?

Rengeteg munkát, kutatást és nem utolsó sorban önkényességet igényelne, ha pálcát szeretnénk törni ebben a kérdésben. Hiszen itt is az a helyzet, hogy élelmes egyének saját, szubjektív tapasztalatai és kutatásai alapján létrehozott modellekről van szó. Természetesen minél korábbi fejlődéselméletről beszélünk, annál valószínűbb, hogy van benne olyan tényező, amit a mai tudásunknak köszönhetően már nem fogadunk el.

De hogyan rangsorolnánk valamit, ami ennyire viszonylagos?

Nos, Wilber erre is azt mondta, hogy keressük meg inkább azt, ami az összeset rendszerbe foglalhatja! Sőt, tovább ment. Azt gondolta, hogy miért ne emelhetnénk be a fejlődésbe a spirituális szinteket is?

Keletnek és nyugatnak eléggé más volt az 1900-as évek első feléig a felfogása. A keleti rendszer szerint a spirituális ébredésen van a hangsúly, és ehhez tudattágító, elme-elcsendesítő gyakorlatokat kell végezni, a materiális világgal pedig csak annyit kell foglalkozni, amennyit az megkövetel, szélsőséges esetben megtagadva a test igényeit, mint például az aszkétáknál.

A nyugati felfogásban az a lényeg, hogy legyen egy felnőtt, jól kidolgozott, a materiális világban sikeresen működni tudó egónk, emellett pedig a vallás, a spiritualitás inkább egy fakultatív rítushalmaz, ami rendező elvnek, vagy közösséget összetartó tényezőnek elfogadható, de ennél nem is kell komolyabban venni.

A keleti felfogás már rég feltérképezte a spirituális fejlődés, az ébredés szintjeit, a nyugati pszichológia viszont még a mai napig ódzkodik attól, hogy ezeket figyelembe vegye.

A nyugati felfogás nagyon alaposan feltérképezte a felnövés szintjeit, a kelet viszont viszolyog attól, hogy az egóra ekkora hangsúlyt tegyen.

Az érdekes az az egészben, hogy mindkét oldal elvileg ugyanazzal foglalkozik: a fejlődéssel.

Kelet és nyugat ebben az összehasonlításban egy-egy nagyon jelentős folyamatot képvisel: a felébredést és a felnövést.

A kettő elválaszthatatlan egymástól.

Hogy miért?

Például spirituális fejlettséget láthatsz felnövés nélkül olyan tanítóknál, akik szexuálisan kihasználják a tanítványaikat, vagy képtelenek elfogadni a materiális világot.

Felnőttséget láthatsz spirituális fejlettség nélkül azoknál a vállalkozóknál, menedzsereknél, akik már nagyra vitték, de az életük üres vágykielégítések sorozata, vagy komplett ateisták, hideg, érzelemmentes kapcsolatokkal.

Össze kellett hozni ezt a két pólust egyetlen modellbe, hogy az újabb korok számára teljesen egyértelművé váljon: a két folyamat egymástól nem elválasztható.

Ez az ábra született meg:

létra modell

Mint látható, olyan, mint egy létra és egy tízes felosztást tartalmaz, de lehetett volna nyolc, vagy tizenkettő is. Bármilyen fejlődéselméleti modellt nézünk, a felosztás mindig a megalkotó gondolkodását tükrözi és minden felosztás helyes tud lenni, ha nincs túlságosan leredukálva. A jógafilozófia csakratana például hetes felosztást alkalmaz és az is teljesen jól használható.

Meg fogjuk nézni részletesen, hogy az egyes szintek mit takarnak, viszont először az egész rendszert lássuk át madártávlatból. Jöjjenek azok a fontos alapszabályok, amelyek segítségével megérthetjük, hogy mit jelent a tudatszinteken át tartó fejlődés.

Ehhez először beteszek ide egy frissített ábrát.

Ez a holarchikus tudatfejlődés modellje:

 

integrál holarchia3

Ugyanúgy 10 szintet alkalmaztam, mint az eredeti modellben, de az elrendezés más. Mint látható, itt már nem lineárisan, egy vonal mentén van ábrázolva a fejlődés, hanem a táguláson van a hangsúly. Minden szint egyre tágabb, egyre komplexebb, és magába foglalja a korábbiakat.

És akkor nézzük a szabályokat:

1. Sosem csak egy szint van jelen bennünk, hanem mindig több.

Ha ránézel a frissített ábrára, láthatod, hogy amint elhagyod az 1. szintet, az nem szűnik meg létezni. A súlypontod átkerül a 2. szintre, egy tágabb tudatosságban létezel, de ott van a belsődben a 1. szint. Később erről a szabályról fog szólni egy egész fejezet.

2. Minden szintnek megvan a fénye és az árnyéka is.

Minden szinten szemben találjuk magunkat kihívásokkal és ezeket nem mindig ugorjuk meg precízen. Amikor egy fejlődési szinten valamilyen sérülést szenvedünk lelkileg, akkor egy részünk ott leszakad és az árnyékos oldalunkat gazdagítja a tudatalattiban. Mindaddig ott lesz elraktározva, míg fel nem dolgozzuk az akkori eseményeket.

3. A szinteket nem lehet átugrani.

A szintek egymás után bontakoznak ki, egymás után tágul feléjük a tudatunk és minden szint elérése, majd „belakása” időt igényel.

Ez nem ugyanaz, mint amikor tudatállapotot váltunk. Például vegyük azt, hogy elmegyünk egy izzasztókunyhózásra, transzlégzésre, mély relaxációs órára vagy valamilyen meditációra. Ilyen alkalmakon törvényszerű, hogy ha hozzáértő a vezető, mi pedig nyitottak vagyunk az élményre, akkor kinyílik a tudatunk és megtapasztalunk módosult tudatállapotokat. Ideiglenesen.

Ilyenkor szoktuk azt érezni, hogy repültünk, kijöttünk a testünkből, máshol jártunk a tudatunkkal, érdekes fényjelenségeket láttunk, vagy szimplán könnyebbnek éreztük magunkat.

Viszont ahogy vége az alkalomnak visszakerülünk arra a tudatszintre, ahol éljük az életünket. Minél többször tekintünk be ezekbe a magasabb tudatszintekbe a tudatállapot változások segítségével, annál gyorsabban megy feléjük a fejlődésünk, de egy vagy több csúcsélmény nem jelenti azt, hogy azon az emelkedett tudatszinten élünk.

Röviden összefoglalva tehát tudatszintet átugrani nem lehet, de felgyorsítani a fejlődést lehetséges. Erről is lesz még szó a későbbi részekben.

4. A szintek nem jönnek létre csak úgy.

Egy bizonyos szintig, amit a társadalom normának tart, rengeteg a segítség és az elvárás a fejlődéshez. Például Magyarországon minden embernek kutya kötelessége iskolába járni 16 éves koráig. Tehát meg van teremtve a lehetőség arra, hogy legalább ne analfabétaként éljük le az életünket, de onnantól kezdve, hogy ez kész, nekünk kell erőfeszítéseket tenni a továbbiakhoz.

A rendszerváltással és a nyugati kultúra beengedésével, magasabbra lett téve a mérce, ugyanis egyre elvártabb lett a diploma, a nyelvtudás, a tanultság. Ez a skálánkon már magasabban van, de már nem annyira széles körben támogatott, mivel itt már megjelenik az individualizmus. Aki egyénileg, szabadon, logikusan gondolkodik, az sokszor veszélyt jelent a hatalomra, úgyhogy ez a szint csak addig pártolt, míg a regnálók érdekeit szolgálja. Egyébként ez majdnem mindenhol a világon így működik.

Minden, ami e szint fölött van, tehát az erkölcsösség, az etikusság, az empátia, a szolidaritás, a széleskörű látásmód, a nyertes-nyertes hozzáállás, az esztétika elismerése, a művésziesség, a spiritualitás, a felébredés, a megvilágosodás, ez mind erőkifejtést igényel, mivel minél távolabb akarunk jutni az aktuálisan elvárt, kollektív tudatszinttől, annál nagyobb a gravitációs erő, ami visszahúzna.

5. Az aktuális kollektív tudatszint olyan, mint egy gravitációs középpont.

A korábbi szinteken lévőket tágulásra ösztönözi, a későbbieken lévőket pedig szűkülésre.

Ez nagyon sok országban így működik, nem csak Magyarországon. A világ országainak többsége ilyen hatalmi elvek alapján létezik és természetesen vannak agresszívabbak, például Afrikában, vagy a Közel-Keleten; valamint vannak tágabban gondolkodók, például Skandináviában vagy Észak-Amerikában.

Egyéni szinten mindez számunkra azért fontos tudnivaló, mert megmagyaráz nagyon sok olyan érzést, amit fejlődő, gyakorló, tudatosodó felnőttként érzünk, ha elmegyünk boltba, moziba, plázába, híreket nézünk, politikáról olvasunk, vagy szülői értekezleten vagyunk.

Ha lehúzva, leszívva, korlátozva érezzük magunkat ezekben a szituációkban, az részben azért van, mert a kollektív gravitációs középpont működik. (Természetesen egyénileg is meg kell vizsgálni a helyzeteket, de erre itt nem térek ki.)

Természetesen ha otthon ülsz egész nap, akkor is egy vagy a Föld rendszerével és benne minden emberrel egy közösséget alkotsz. Nem lehet elkerülni azt, hogy  kollektív tudatszint hasson rád, de az nagyon jó, ha már tudod, mire számíthatsz és tudva levő, hogy amire számítasz, abban már nincs akkora töltés.

Másrészt ez a tudás egy folyamatos emlékeztető legyen, hogy senki sem születik meg a végső tudással. Aki felébredt, megvilágosodott, egyénileg nagyot alkotott, önállósította magát, levált a családjáról, vagy egyéni vállalkozást hozott létre, az nagy ellenállással szemben tette meg mindezt és ez dicséretet érdemel. 

A későbbi szintek kiművelése tehát az egyéni erőfeszítésünkön múlik.

Ezeken a szinteken is van szenvedés, de már sokkal kisebb a vele való azonosulás, így nagyobb tér nyílik a gazdagabb, boldogabb élményeknek. A későbbi szinteken kevesebb a bíráló rangsorolás, vagy az egy bizonyos célhoz való kíméletlen ragaszkodás. Annál több a rugalmasság, az alkalmazkodókészség és az empátia.

A még későbbi szinteken, amelyek a transzperszonális vagy spirituális szintek, megjelennek olyan tényezők, melyek túl vannak a materiális világon és fejlesztésük a további egyéni erőfeszítésen kívül azt is megkívánja, hogy a csoporttudaton túllépjünk.

Most nézzük meg, hogy miből is áll ez a 10 tudatszint.

Miből áll a 10 tudatfejlődési szint?

0. szint - Prenatális ősmátrix

Az első tudatfejlődési szint előtt még be kell illeszteni egy nulladikat, ugyanis a legfrissebb kutatások alapján bebizonyosodott, hogy a létünk nem a születéssel kezdődik.

Az anyánk hasában, a terhesség 9 hónapja alatt már képesek vagyunk érezni, érzékelni, az anyánkkal kommunikálni és működik a memória.

Itt kapjuk meg a legalapvetőbb programokat az anyai és apai génállományból, hitrendszerből, szokásokból, amelyek aztán a gyerekkorunk során kibomlanak tapasztalható formába.

Valamint ebben a szakaszban megyünk át a születés folyamatán, mely gyökeresen meghatározó mindenki számára.

A születést négy szakaszra szokták osztani.

Az első szakaszában még az anyával való egységet tapasztaljuk, majd egyre közelebb kerülünk ahhoz, amikor a tér kezd beszűkülni. 

Ez már a második szakasz kezdete a maga kényelmetlen, fullasztó tapasztalataival. 

A harmadik szakaszban bekerülünk a szülőcsatornában, amin át kell küzdeni magunkat az anya segítségével. 

Majd a negyedik szakaszban megszületünk és elvágják a köldökzsinórt.

Kiléptünk a külvilágba és ez jelzi a prenatális szakasz végét. A Lélek már nem képes ki-be járni a testbe, lefixálja magát és elkezdődik a személyiség felépítése az első tudatszinttel.

1. szint - Szenzoros-fizikai - Archaikus

Az első tudatfejlődési szinthez a 0 és 1 éves korunk közötti időszak tartozik, amikor még a csecsemőkor hónapjait tapossuk.

Hivatalosan ezt szenzoros-fizikai szintnek hívják, mivel itt alakulnak ki a szenzomotoros funkcióink. Magyarán megtanulunk kúszni, mozogni, járni, enni, inni, markolni.

Itt még nincs időérzékünk, mindenre azonnal van szükségünk, és ezért nem értjük azt, hogy anya mindjárt jön az étellel, csak még elintéz egy telefont. A kaja rögtön kell, hiszen az éhség mardosása egy örökkévalóságig tart.

Az életben maradás az egyetlen és legfontosabb szükséglet.

Az anyagi testünket kezdetben még összemossuk a környezettel. Néhány hónapig nem tudjuk megkülönböztetni saját magunkat a külvilágtól, majd elindul a tudatunkban egy szeparációs folyamat, amely során például olyanokat tapasztalunk, hogy ha megharapjuk a takarót az nem fáj, de ha a saját ujjunkat, az már igen. Ilyen benyomásokon keresztül lassan beérik bennünk, hogy a környezettől különálló lények vagyunk.

Az előző fejezetben említettem egy fontos szabályt, miszerint sosem csak egy szint van jelen, hanem mindig egyszerre több, azaz például az első szintet nem csak újszülött korban tudjuk megélni.

Ezt az első tudatszintet tapasztaljuk egy balesetnél, egy traumánál, az időskori szenilitásnál, gyászban, pszichózisban, háborús helyzetben, a bevándorlási kérdésnél, éhezésnél, egy új, ismeretlen környezetben, pandémiánál, kórházban, vagy hajléktalanként. Mivel minden egyes felsorolt szituációban az egyetlen és legfontosabb szükséglet az életben maradás.

Csecsemőként vagy akár ideiglenesen megélve felnőttként ezt a tudatszintet akkor tudjuk meghaladni, ha biztosított a túlélésünk. Csecsemőként erről jó esetben a szülők gondoskodnak, felnőttként pedig vagy a kórházi személyzet, a segítők vagy mi magunk.

Ekkor energia szabadul fel és elkezd nőni a kapcsolódási igényünk, ami egy belépő a második tudatszintre.

2. szint - Fantazmikus-érzelmi - Mágikus

A második tudatfejlődési szinthez körülbelül az 1 és 3 éves korunk közötti időszak tartozik. Az anyukánkról való leválás itt már mindenképp elkezdődik, vagy zajlik tovább.

Ez a leválási folyamat nagyon igénybe vesz minket, hiszen egyre jobban tudatosul bennünk, hogy különálló lények vagyunk, már nem egyek a tápláló anyával.

Körülbelül 4 hónaposan már tudjuk, hogy a fizikai testünk különálló. 1-3 éves kor között pedig az érzelmi testünk leválása zajlik.

Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban milyen a szeparáció kezelése, mivel ebben az időszakunkban alapozódik meg az érzelmi énünk. Magyarán szólva ha annak ellenére is megkapjuk a biztonságérzetet, melegséget, szeretetet, hogy mi éppen úgy érezzük, vége a világnak, akkor később is képesek leszünk biztonságos kötődésekre. A későbbi kapcsolatokban nem lesz baj, ha a másik éppen eltávolodik, vagy éppen nincs ideje a kapcsolódásra, mi akkor is jól tudjuk érezni magunkat a bőrünkben.

Ha azonban a leválásunkat sok trauma és elfojtott érzés tarkítja, akkor valószínűleg felnőttként is sok gondunk lesz a szeparációs szorongással. A kapcsolatok könnyen átalakulhatnak függőséggé, amelyben a másik jelenléte adja meg azt a biztonságot, melegséget, szeretetet, melyet gyerekkorban a család nem tudott.

Ebben az életszakaszunkban alapozódik meg a valahová tartozás élménye, tehát, hogy mennyire leszünk képesek gyökeret ereszteni.

Az időt itt már képesek vagyunk felfogni, de realitásérzékünk még nincs. Mindent mágikusan, fantazmikusan fogunk fel. Például fotelről fotelre ugrálunk, közben nagyon érzékletesen azt képzelve, hogy a padlót láva borítja.

Egyéniségünk, egónk itt még nincs. Az énünk még teljesen összeolvad a családdal.

Ezt az egótlanságot azonban meg kell különböztetnünk a felsőbb szintek spirituális egótlanságától. Előbbinél még ki sem alakult az egó, még épphogy csak létrejönnek az én határai, utóbbinál pedig már egy kialakult egóról való lemondás következik be.

A spirituális úton járók egyik leggyakoribb tévesztése az, hogy úgy akarják feloldani egójukat, hogy az még ki sem alakult teljesen. E folyamatot könnyen összekeverik a 7. szint tapasztalataival, amiről a későbbiekben lesz szó.

E spirituális tévedésen kívül ez a tudatszint megjelenik még a legendákban, tabukban, relikviákban, az autónk megszemélyesítésében, a vérségi összetartozásban, a hipnotikus állapotokban. A felsoroltak mindegyike a biztonságos kapcsolódást szolgálja. Például még egy tabu is összehozhat egy családot vagy közösséget, amelyben az egyének biztonságban érzik magukat, mert van egy közös megegyezés arról, hogy valamiről nem beszélünk.

Ezt a tudatszintet akkor haladjuk meg, amikor kellően feltöltődtünk a biztonságos összekapcsolódásokból és ekkor megjelenik a szabadságigény, a személyes autonómia igénye, vele együtt a harmadik szint kezdete.

3. szint - Leképező elme - Mágikus-mitikus

A harmadik tudatfejlődési szinthez körülbelül a 3 és 6 éves korunk közötti időszak tartozik. Ekkorra már megtörtént a fizikai leválásunk az anyáról, és az érzelmi szeparáció nagy része.

Most jön a különállóságunk kinyilvánítása: a dac korszak.

A leképező elme elnevezés azt takarja, hogy ebben az életkorszakunkban már képesek vagyunk a külső világ belső leképezésére. Magyarán már tudunk beszélni és a beszéd szimbólumaival kifejezni, mi van bennünk. Emellett pedig képesek vagyunk gondolkodni a múltról és a jövőről, ami ezidáig nem volt lehetséges.

A beszédkészségünket leggyakrabban egy szó ismételgetésével csillogtatjuk: Nem!!!! Ez a szó jelképezi legegyszerűbben és legerősebben a határok megszabását.

Kialakulnak az énünk határvonalai, az egónk megszilárdul és nagyon határozottan tudni véljük, hogy mit akarunk. Vagy leginkább azt, hogy mit nem.

Ebben a korszakban teljesen normális az egocentrizmus, az impulzivitás és az előző szintről hozott mágikus gondolkodás. Az itt megélt szabadságból, erőforrásokból, kreativitásból, játékosságból szokott táplálkozni felnőtt korban a belső gyermekünk.

Ha a dac vagy a gyerekkori agresszió valamiért nem tud belőlünk kijönni ebben a korszakban, az felnőtt korban csökkenti a küzdőképességünket. Nagyobb eséllyel állunk be a sorba; leszünk passzív agresszívak, mintsem kiálljunk magunkért, megküzdjünk valamiért, vagy valakiért, esetleg felvállaljunk rizikósabb helyzeteket.

Ilyenkor persze gyermekként nem értünk a szép szóból, ezért a szülőknek meg kell találni azt a mezsgyét, ahol még erős határokat húzhatnak nekünk, de még nem fojtanak el minket teljesen. Minden család életében tele van kihívásokkal ez az időszak és rendszerint ilyenkor szedjük fel magunkra azon gyermekkori traumáink többségét, amelyeket nem tudunk megúszni, legyenek a szülők akármennyire szeretetteljesek.

Ez a korszak egybeesik az óvoda időszakával, ahol a gyermekeket manapság már iskolai előkészítőre, nyelvi órákra szokták járatni. Ez szembemegy a természetes fejlődéssel, mivel a gyermek elméje ebben a korszakban még nem tud racionálisan gondolkodni, az agy fejlődése még nem tart ott.

Ez a tudatszint jelenik meg a mindennapok terében a sportban, az extrém sportban, az akciófilmekben, a bandákban, a szexualitásban, az ezotériában (az én csatornázásom a helyes út; én tudatosabb vagyok, mint te), a lázadásokban, a forradalmakban, a motorosoknál, a rock koncerteken, a bűnszervezetekben. A maori haka szertartás például ennek a szintnek a tiszta megnyilvánulása. Minden felsoroltban közös az énség erősödése, a határok meghúzása és az erőteljes energia.

Amikor kellően ki tudtuk élni az érvényesülési vágyunkat, akkor megjelenik a rendre, rendezettségre való igény és ez hívja be a következő szintet.

4. szint - Szabály-szerep elme - Mitikus

A negyedik tudatfejlődési szinthez körülbelül a 6 és 12 éves korunk közötti időszak tartozik.

Túl vagyunk egy dac korszakon és a lázadás hevülete alább hagy. Elindul az iskoláskor, amiben már a tanárok is hatalmas szerepet fognak játszani, mint újdonsült tekintélyszemélyek.

Az elménk ebben a korszakban válik képessé arra, hogy más fejével gondolkodjunk, a másik helyzetébe is beleérezzünk. Ezért normális az, hogy kb. 6 éves korunkig teljesen egoisták vagyunk, hiszen még nem is lehetne másképp.

A szint elnevezése arra utal, hogy ebben az időszakunkban megtanulunk szabályokhoz és szerepekhez igazodni. Míg korábban a család próbált minket erős határok között tartani, addig most már a belső igény is megjelenik arra, hogy megismerjük a tágabb környezet szabályait. Ennek köszönhetően jövünk rá lassan, hogy milyen az a jó tanuló, a jó állampolgár, az illedelmes viselkedés, a törvénytisztelő magatartás.

Mindenkinek megvan a maga helye és szerepe – ez a szint esszenciája.

Ez természetesen elmehet egy dogmatikus irányba, mint ahogy látjuk azt a világvallásoknál vagy a birodalmak vezetőségében. De lehet egészséges is, aminek köszönhetően végre el tudjuk helyezni magunkat a térképen. Végre meg tudunk nyugodni annak köszönhetően, hogy talajt érzünk a lábunk alatt. Megismerjük a világ törvényszerűségeit és képesek vagyunk hozzájuk viszonyítani saját magunkat.

Látjuk készen azokat a rendszereket, amelyekben alá és fölé kell rendelődni, látjuk a hierarchiát, a rangokat, a pozíciókat és mindez szolgáltatja az alapot ahhoz, hogy az ambícióink is kibontakozzanak.

A mások helyzetébe való belegondolás és beleérzés itt még nem annyira fejlett. Etnocentrikus világnézetnek szokták nevezni, ami annyit jelent, hogy vagyunk mi és vagytok ti. Aki egyetért velünk, az hozzánk tartozik, aki nem, azt pedig vagy ellenségként, vagy idegenként kell kezelni.

Magyarán ez még egy szelektív együttérzés. Aki a normáinkkal egyetért, az barát, aki nem, az idegen.

Ma ez a szint jelenik meg a bürokráciában, az egyházi szervezetekben, az általános iskolákban, a katonaságnál, a jelvények, szkriptek, bérsávok, tudományos fokozatok rendszerében. Mindben közös az, hogy rendszerben, kötött szabályokban működnek, amelyekből nem lehet eltérni.

Ha ki tudtuk alakítani a belső rendet magunkban és megalapoztuk az életünket az itt felszedett tudással, viselkedéssel, akkor megjelenik a vágy a személyes szabadságra, hatóerőre, függetlenségre. Megkérdőjelezzük a dogmákat, fontossá válik a munkánk eredménye és megjelenik a versengés. Jön a hívás a következő szinthez.

5. szint - Racionális elme

Az ötödik tudatfejlődési szinthez körülbelül a 12 és 20 éves korunk közötti időszak tartozik.

Ideális esetben ekkor választjuk le magunkat a rendszerekről, legyen az család, társadalmi csoportosulás vagy akár egy nemzet.

Egy erős lázadás indul el, ahogy korábban a dac korszakban, de itt már nem a nyers dominálásra törekvés a hajtóerő, hanem a sikeresség vágya.

Autonóm vagyok, sikeres vagyok, megmutatom magamat a világnak.

Az elménk erre a szakaszra már képessé válik arra, hogy formális műveleteket és absztrakt gondolkodást is végrehajtson. Magyarán képesek vagyunk bonyolultabb matematikai műveletekre, komplexebb fogalmazásra és a saját csoportunk gondolkodásától való elvonatkoztatásra.

Míg a korábbi szakaszban a saját csoportunk értékrendje szent és sérthetetlen volt, itt minden megkérdőjeleződik.

A modern, jóléti társadalmakban ez az elvárt tudatszint, amelyben az egyén képes átgondolni dolgokat, kételkedni velük kapcsolatban, majd bizonyítékokat keresni pro és kontra. Önmagát egy független, értelmes énnek éli meg, aki át akarja látni a világ működését és ehhez nem mások magyarázatait akarja bemagolni.

Ha a család nem enged el minket, vagy mi nem tudjuk elengedni őket, akkor a negyedik szinten elakad a fejlődésünk. Ezt nem feltétlenül hisszük elakadásnak, mivel léteznek olyan társadalmak, ahol a gravitációs középpont a negyedik szint, ilyen Magyarország is. Ebben az esetben teljesítettük a kollektív elvárást és minden további szintlépés több erőbedobást igényel.

Ha képesek vagyunk hatékonyan leválni a családról, annak értékrendjéről és a családnak való megfelelésről, akkor megjelenik bennünk az úgynevezett vállalkozói én. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vállalkozóvá válunk, de azt mindenképp, hogy mi magunk vállalunk felelősséget az életünkért.

Érezzük és ismerjük a saját felelősségérzetünket a cselekvéseinkben.

Természetesen ahhoz, hogy ezt megtapasztaljuk, először is konfrontálódni kell mindazzal, ami eddig a kereteket adta, fel kell vállalni az ütközéseket, majd ezt a gőzt kifújva megvalósítani a saját életünket.

Ma ezt a tudatszintet képviselik az influencerek, a multik, a tudományosság, a piacgazdagság, a divat, a szingliség, a hipermarketek, a plázák, a tőzsde. Mindben közös az egyéniség, az egyéni értelem és az egyéni különállóság hangsúlyozása.

Ezen a tudatszinten már azt tapasztaljuk, hogy a hatékonyság mindent visz. Nem kell ranglétrákkal, merev szabályokkal, egyetlen életúttal és etikai megfontolásokkal számolni. Egy jó ötlet kiröpíthet minket a felső körökbe, de ugyanolyan gyorsan vissza is zuhanhatunk, ezért állandóan versenyben kell maradni.

Ez ugyanúgy jellemző a tinédzser szellemiségre, mint a nagyvárosok pörgő életmódot élő lakóira.

A sikernek és az individualitásnak azonban ára van. Nehezen alakítunk ki kapcsolatokat, erősen kontrolláljuk az érzelmeinket és gyakran kiégünk.

Ha nem sikerül fellépni a következő szintre, ahol végre már a szív is kinyílhatna, akkor nagy valószínűséggel visszalépünk az előző szint biztonságába, megpihenni az állandó pörgésből.

A magány, a kiégés azonban sokunkból elő tudja hozni a befelé figyelést. Mi romlott el? Hogy vagyok összerakva? Miben hibáztam? Elkezdünk figyelni, önmagukra reflektálni és a legtöbbször segítséggel, egy mélyebb önismereti utat járni, aminek köszönhetően elindul az érzékenyedés.

6. szint - Integrált tudat - Plurális és integrál

A hatodik tudatfejlődési szinthez már nem tudunk életkort rendelni, de annyi nagy valószínűséggel kimondható, hogy 20 éves korunk után tud kifejlődni.

Ha valóban túl vagyunk az előző szint versenygőzös pörgésén, és nem a visszautat választottuk, akkor valamilyen önismereti út segítségével elindul a szívünk kinyílása.

Ez elsősorban abból figyelhető meg, hogy fontos lesz a másik érzése, véleménye. Fontos lesz a közösség jólléte és a bolygó állapota.

Magyarán, túllépünk az önös gondolkodáson, a hierarchikus világnézeten.

A világnézet itt már hálózatszerű, ami nem kompatibilis az uralmi rendszerekkel.

A hitelesség kérdése központivá válik és a hasonló világnézetű emberek társaságát keresve alakítunk ki közösségeket, megtagadva a klasszikus vezetési és uralmi berendezkedéseket. Ezt láthatjuk ma az ökofalvak, az önfenntartó közösségek létrejöttével. Szinte nincs igény arra, hogy egyénként oldjuk meg a dolgokat, mert látjuk, hogy szervezetben és szervezetek hálózatában mennyivel hatékonyabb bárminek a létrehozása.

Az egyenlőség kulcsfontosságú ezen a szinten. Mindenki egyenlő, mindenkit őszintén meg kell hallgatni és a véleményét beépíteni a nagy egészbe.

Mindenkit elfogadunk, mindenkit befogadunk, támogatjuk a sokszínűséget.

Ez a humanisztikus gondolkodás alapja, melyből kinőtte magát a humán erőforrás menedzsment, a humanisztikus pszichológia, a pluralizmus világnézete, a zöld gondolkodás és a világbéke koncepciója.

A vallást felváltja egy kusza spiritualitás, amelyben már nincsenek fix alapelvek, mivel minden véleményt egyforma fontosságúként kezelünk, nem rangsorolunk. Ez okozza a hatalmas káoszt az önismeret területén.

A vezetés tehát nem erőssége ennek a szintnek. Mintha a döntés, a határozott vélemény egyenértékű lenne azzal, hogy fejletlenek vagyunk. Inkább is-is álláspontokat alakítunk ki, hogy mindenki jól járjon és ezzel is hirdessük az elfogadást, a szeretetet.

A szint legnagyobb hátránya az alsóbb szintek arrogáns tagadása. Mintha nem lenne szükség az erőre, az agresszióra, a határozottságra, a hatalomra.

Ez a világnézet azt mondja, hogy mindent elfogadunk… bár azokat nem képes elfogadni, akik nem értenek egyet ezzel a világnézettel, ezért ellentmondásban van önmagával. Ezért van az, hogy az önismereti úton járó egyén, akinek ezen a szinten van már a súlypontja, egyszerűen elveszti a tájékozódó képességét az életben és vagy közösséget keres, vagy csalódottan visszafordul. Ritkább esetben, hajlandó átfejlődni ezen a szinten és megteremt egy működő spiritualitást, amelyben már integráltan léteznek a korábbi tudatszintek.

Amíg a hatos szint képviselője azt mondja, hogy kizárólag jó és szeretetteljes akar lenni, addig azt is mondja, hogy haragszik azokra, akik nem erre törekednek. Fel akarja oldani a világ kollektív árnyékát, de közben meg is veti ezt. Tovább fejlődve az önismereti úton ez az ellentmondás is feloldódik.

A hatodik szint tetején járva leszünk képesek integrálni az alsóbb szintek igazságait. Ott ismerjük fel, hogy szükség van az ősbizalomra, a valahová tartozás élményére, az erős én-határokra, a rendre és a racionalitásra.

Az alsóbb szintek integrálásával jön létre a valódi integrált tudat, amelyben már belülről jövően tudjuk, hogy mindennek megvan a helye, rendje, szerepe, fontossága az életben.

Ez vezet el a poszt-posztmodern világnézethez és a további szintek valódi spiritualitásához.

7. szint - Pszichikus, okkult - Integrál feletti

A hatodik szintet követő összes szakasz a spirituális éréshez, a felébredéshez köthető és nem kapcsolódik életkorhoz vagy biológiához. Ezért innentől kezdve egyre megfoghatatlanabb, értelemmel megközelíthetetlenebb tapasztalás következik.

A hetedik szintet akkor érjük el, ha meghaladtuk az egót.

És itt kapcsoljunk vissza egy kicsit a második szinthez. Ott említettem, hogy nem mindegy melyik tudatszinten éljük meg az egótlanságot a spirituális fejlődésünk során. A hatodik szinten összeállt egy integrált személyiség, rugalmas én-határokkal, fejlett egóval és ha innen is tovább akarunk lépni, akkor nekilátunk ezen építmény lebontásának. Felajánljuk Istennek, a Forrásnak, a Nagy Egésznek, amit létrehoztunk és egy éber tudatosságban, egy tágabb dimenzióban akarunk tovább létezni.

De ha még nem tettük helyére a zöld gondolkodás, a racionalitás, a szabályok, a hatalom, az agresszió témáit és egy naaaagy ugrással az egótlanságba akarunk huppanni, akkor valójában menekülésre használjuk a spiritualitást és egy újabb ellenálló mechanizmus lesz belőle. Ilyenkor szokott az előfordulni, hogy a tagadásainkat spirituális módon fogalmazzuk meg. „Már meghaladtam.” „Már elengedtem.” „Ez túl negatív rezgésű, én ezzel nem foglalkozom.” „Ez a téma nem illik egy fejlett lényhez.” „Nekem ezzel nincs dolgom.”

Itt a hetes szinten és a kettesen is meg tudunk élni egy összeolvadást, de nem mindegy, hogy egy valódi egység élményt élünk meg, vagy az előző tudatszinteken ragadt részeink tartanak minket összemosódásban a környezettel. Utóbbi nem tekinthető valódi egység élménynek, mivel ilyenkor még nem vagyunk túl azon, hogy kialakult én-határaink, fejlett egónk lenne. Így nincs mit feloldani, nincs mit felajánlani a nagy egésznek.

A leragadt részeket előbb át kell dolgozni, fentebb kell húzni a személyiség súlypontját a tudatszinteken keresztül, hogy valóban elbírja az egységélmény tapasztalatát.

A figyelmünket a hetesen már egyre kevésbé köti le a test vagy az elme, és egyre mélyebb kapcsolatot alakítunk ki a megfigyelő részünkkel, mely egy időn túli Tanú-tudatosságban létezik.

Kifejlődik egy intuitív képesség, aminek köszönhetően ez a pszichikus látás erősebbé és megbízhatóbbá válik, mint a gondolkodás vagy a fizikai érzékelés.

A szinkronicitás szinte mindennapos jelenséggé válik és nagyon közel kerülünk a természethez. Egy vagyok a folyóval, és a folyó bennem van. Ez a természetmisztika állomása.

Már nem mentális sémákban gondolkodunk, hanem szimbólumrendszerekben, mint például a jóga, asztrológia, tarot, Ji-King.

Felelősséget érzünk, minden élőlény iránt és egy szívből jövő, közös jóra fókuszálunk.

8. szint - Szubtilis

Ezen a szinten már elkezdjük meghaladni a kettősség világát.

Ez az archetípusok világa, de nem jungi értelemben véve.

C.G. Jung azokat a sémákat fedezte fel és hívta archetípusoknak, amelyek a második, harmadik, negyedik szinteket befolyásolják a tudattalanból.

A spirituális úton ez az istenség miszticizmus állomása, amelyben egy isteni vagy istennői alakkal kerülünk egységbe.

Ez még az ál-nirvána szakasza, a megérkezés a megvilágosodásba később következik.

Az érzékelésünk itt már annyira tág, hogy képesek vagyunk fény-élményeken, geometriai formákon keresztül látni a valóságot.

Tapasztalati szinten ide tartozik az erőállattal való találkozás, a Krisztus-élmény, a spirituális lényekről való közvetlen látomás.

9. szint - Kauzális

Ezen a szinten találkozunk a végső valósággal.

Visszatérünk az örök, isteni tudatba. A kereszténységben ez az Unio Mystica, a buddhizmusban a Nirvana, a jógában az Atmanhoz való visszatérés.

10. szint - Nonduális

A végső valóságba való visszatérés után a létezés minden szintje, az egész realitás egyetlen érzetként jelenik meg.

A megfigyelő egyesült a megfigyelttel. A Szamszára és a Nirvána, a hétköznapi világ és az istentudat egyetlen egészet alkot.

A tudatfejlődési vonalak

A második részben említettem egy fontos szabályt:

Sosem csak egy szint van jelen bennünk, hanem mindig több.

Ezt már a harmadik részben a szintek tartalmának átolvasásából is le lehet szűrni, de kiemelten fontos, hogy ezt a szabályt jól alátámasszuk, mert szerném, ha elkerülnénk azt, hogy önmagunkat felcímkézzük egy újabb kategorizálással.

Azt, hogy nem egyetlen szinten éljük az életünket, mi sem magyarázhatja egyszerűbben, mint az, hogy nem felejtünk el mindent a korábbi éveinkből. Attól, hogy felnőttek vagyunk, tudunk viselkedni észszerűtlen kamaszként, anyunak megfelelni vágyó kislányként, vagy kiszolgálásra váró csecsemőként.

Ha a lenti ábrán egy pillantást vetsz az 5-ös szintre (ami a racionális, felnőtt tudatszint), akkor láthatod, hogy ez magába foglalja az összes korábbi szintet. Természetesen a súlypontunk lehet a felnőtt létben, de amit addig meghaladtunk, az nem tűnt el. Jó esetben integrálódtak, előnytelenebb esetben az árnyékos oldalunk részét képezik, míg fel nem dolgozzuk őket.

integrál holarchia3

Az integrál következő alapkövét tárgyaljuk most az alaposabb megértéshez.

Az ember nem egyetlenegy fejlődési úton halad.

Ugye szoktuk azt mondani, hogy úton vagyunk, az úton járunk, valamerre visz az utunk. Olyan egységesek ezek a kijelentések, mintha integrált, összerakott emberek lennénk, akik előtt áll egyetlen út, amin végig kell menni.

De valójában elég messze vagyunk ettől. 🙂

Aki már valaha mert kicsit csendben lenni és megfigyelni a gondolatait, az észrevehette azt a csődületet, amit az elméje csupán pár másodperc alatt képes megteremteni. Megszólal egy belső dorgálás, aztán egy anyai nyugtatás, majd egy nagypapai súlyos mondat, majd az általános iskolai tanár, aztán eszünkbe jut, hogy főzni kéne, majd a feleség, ahogy diktálja a bevásárló listát. És mindez elképesztő sebességgel.

Ki jár az úton? Az anya gyereke? A nagypapa unokája? A tanár tanítványa? A feleség párja? Vagy én? De ki az az én?

Be kell látni, nem vagyunk egységesek és erre a pszichológiában vannak már magyarázatok. Nem arra gondolok, hogy mindenki skizofrén lenne. 🙂

Inkább afelé nézzünk el egy kicsit, hogy régebben kizárólag az értelmi intelligencia hányadossal, az IQ-val mérték az ember tudatosságát, fejlettségét, de egy idő után már nem lehetett elmenni amellett, hogy kiváló tudósok érzelmi romhalmazként, manipulátorként, sértett hercegnőként,
pszichopataként is képesek viselkedni. Lassan beemelték az EQ fogalmát is a köztudatba, így az érzelmi intelligencia legálissá vált.

De miért is álljunk meg itt? – gondolták a szakértők. Mi van, ha az embernek még többféle fejlődési vonala is van? Így folyt tovább a munka.

Ma már 10 lényeges fejlődési vonalat tudunk „mérni”, amelyeken külön-külön utakat járunk be.

Lehet, hogy valaki nagyon értelmes, de a mindennapokban egy kegyetlen zsarnok. Lehet, hogy valaki kiválóan megérti mások érzelmi helyzetét, de nem jó a matekozásban. Olyanok is lehetnek, akiknek nagyon fejlett a művészi érzéke, de nem képesek meghúzni a saját határaikat. És olyanok is, akik fejlettek spirituálisan, de szabados szexuális életet folytatnak.

A 10-féle fejlődési vonal már a születésünkkor sem áll ugyanolyan szinten (erre lehetnek utalások a születési horoszkópban is), és az életünk során sem ugyanolyan mértékben kell őket fejlesztenünk.

Egy fejlődni vágyó, okos, de érzelmi-jéghegy felnőtt törekedhet arra, hogy még okosabb legyen, de mindenképp foglalkoznia kell a rá jellemző Achilles-ínnal: az érzelmi intelligenciával. Aki fejlett művészi érzékkel rendelkezik, de állandóan szétszórt, annak természetesen érdemes meglovagolni a kreativitását, de fejleszteni kell azt a képességét is, hogy meg tudja határozni az identitását, és tartsa magát egyáltalán valamihez.

Nézzük meg most rövid felsorolásban, hogy mi is ez a 10 fejlődési vonal:

  • kognitív (mennyire vagy tudatában annak, ami van, mennyire vagy okos, ez az IQ más néven)
  • érzelmi (mennyire vagy képes érzékelni, megélni, elfogadni az érzelmeket, ez az EQ más néven)
  • erkölcsi (mennyire vagy tudatában annak, hogy mi helyes és helytelen)
  • interperszonális (hogyan kapcsolódsz a többi emberhez szociálisan)
  • szükségletek (a Maslow piramis szerint hiány vagy növekedés alapon működsz)
  • identitás (hogyan határozod meg azt, hogy ki vagy te)
  • esztétikai érzék (a kreatív önkifejezés, a szépérzék, a művészet elismerése milyen fokon áll az életedben)
  • pszichoszexuális (milyen az intimitás, a szexualitás, a szexuális energia kezelése az életedben)
  • spirituális (a benned élő Szellem kibontakozása milyen fokon lehet)
  • értékek (mit tartasz értékesnek az életedben)

Ha abból indulunk ki, hogy az integrál szerint van 10 tudatszint, amit a fejlődésünk során egymás után elérünk, akkor ez a 10 szint a 10 fejlődési vonal mindegyikére vonatkozik.

Ennyi szakaszon megy át az erkölcsi, spirituális, kognitív és minden más fejlődési vonal és ezért van az, hogy két embernek nagyon-nagyon különböző tud lenni a felfogása, a felnövése és a felébredése.

Csak szemléltetésképpen beszúrok ide egy ábrát.

pszichográf

Az ábrán lévő oszlopok csak szemléltetésként szolgálnak, természetesen nem lehet ilyen pontosan belőni valakinek a fejlettségét.

Ezért nem érdemes azzal ügyködni, hogy általánosabb modellek segítségével megpróbáljuk magunkat belőni egyetlen tudatszintre. Még az integrál szemlélet létra modelljét is csak óvatosan alkalmazzuk magunkra, mert minél jobban általánosítunk, annál inkább elvesznek a részleteink és annál jobban csorbul a realitás.

Fontos, hogy nem kell minden fejlődési vonalon jól teljesítenünk!

Nehogy ebben is magunkra vegyük a bűntudattal operáló, teljesítményelvű, poroszos neveltetés; és a kapitalista verseny nászából létrejött őrületet!

Ez a 10 fejlődési vonal inkább arra jó, hogy érthetőbben, árnyaltabban lássuk magunkat és másokat. Már biztosan eddig is észrevettük, hogy mennyire egyenlőtlenül vagyunk fejlettek. Főleg annak, aki tanár, vagy valamiképpen emberekkel foglalkozik, ez nem újdonság. Valószínűleg már azt is sejthettük, hogy miben vagyunk erősebbek, miben gyengébbek. A fejlődési vonalak segítségével konkrétabban megfogalmazhatóvá válnak ezek az előnyös és hátrányos területek, úgyhogy célirányosabban lehet belőni az önismereti utat, vagy a terápiás témákat.

Nem utolsó sorban pedig az empátiánk is nőhet másokkal szemben, hiszen sejthető, hogy a többiek nem pont úgy állnak a 10 fejlődési vonalon, mint mi. Egészen biztos, hogy azokkal tudjuk magunkat jobban megértetni, akik többségében hasonló szinten állnak ezen a 10 vonalon. De ha valakivel nem jövünk ki jól, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy fejletlenebb, csupán lehet, hogy másban tűnik ki.

Plusz egy előnyt említek, főleg önismeretezők és spiritualitás iránt érdeklődők számára. Láthatod, hogy a 10 vonal között ott van a spirituális fejlődés is. Ez azt jelenti, hogy nem kell először elérned egy magas értelmi szintet, vagy erkölcsi magasságot, netán emelkedett tudatállapotokat ahhoz, hogy utána spirituális életed legyen. Ahogy az összes fejlődési vonal, ez is veled van kezdetektől fogva és ezen is tudsz fejlődni egy egész életen át. A spiritualitásnak nincs előfeltétele. Az előző részben tárgyal hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik tudatszint a komoly gyakorlás hatására jönnek létre, de már a spirituális út kezdetén is lehetnek hatalmas felismeréseink, spirituális élményeink.

És akkor most jöjjön két történelmi példa fejlődési vonalakkal kapcsolatban.

 

raszputyin csögyam
Forrás: www.wikipedia.com

Az első példa az 1900-as évek elejéről származik. A helyszín: Oroszország, az utolsó cári udvar. Az egyén, akiről szó lesz: Raszputyin. Ez a fickó egy vándorló szerzetes volt az orosz kereszténységen belül és az őrült pap becenevet kapta a kortársaitól. Azzal lopta be magát a cári udvar szívébe, hogy a cár egyetlen fiú örökösét, aki vérzékenységben szenvedett, kezelni tudta „varázslatos” képességeivel.

Raszputyin valóban erős hatással volt a körülötte lévőkre, de nem tudni, hogy valóban voltak-e speciális képességei vagy éles elméjének és a körülötte lévők elkeseredésének felhasználásával jutott ilyen kiemelt szerepbe. A leírásokból az kiderül, hogy tudta kit mivel kell megfogni, kinek mit kell mondani, kire hogyan lehet hatni. Ez egy fejlett kognitív és érzelmi vonalat jelöl. Az is látszik, hogy önmagát egyfajta kiválasztottnak, mágikus férfinak tartotta, tehát erős identitástudatot dolgozott ki magának.

De mindezt mások manipulálására, a saját különlegességének erősítésére használta, tehát az erkölcsi vonal és az értékek vonala meglehetősen csorba. Ami mindezek mellett még kiemelkedően kontrasztos, az a pszichoszexuális vetület. Ezt a szerzetest ne úgy képzeljük el, mint a visszavonult, barlangban élő buddhistát. Ő azt vallotta, hogy ahhoz, hogy bűnbánatot nyerj, vétkezned is kell. Ezt ő úgy eszközölte, hogy orgiákat rendezett, ahol több nővel közösült, miközben verte őket. Szóval mondhatjuk, a pszichoszexuális és az erkölcsi vonal a béka hátsója alatt van.

Egy másik példa az 1960-as 70-es évekből származik. A helyszín: Egyesült Államok. A főhős pedig Csögyam Trungpa, A Szabadság mítosza című könyv szerzője. Azt írják róla, hogy „a huszadik századi amerikai buddhizmus legellentmondásosabb alakja.” Maga a buddhista egyház is elismerte, hogy kezdetben milyen hatékonyan végezte nyugaton a buddhizmus terjesztését és mennyire változatosan képes szólni az emberekhez. A Dharmát kézzelfoghatóbbá tette rengeteg nyugati elme számára, úgyhogy mondhatjuk, hogy kognitívan és spirituálisan fejlettnek számított. Valószínűleg jól rá tudott hangolódni a tanítványokra is, szóval hozzáadhatjuk mindehhez az érzelmi és a kapcsolati fejlettséget is.

Ami viszont nagyon félrement nála az a következő. A nyugati kultúrsokk egy tibeti, lemondó életmód után azt eredményezte, hogy elkezdte nagyon szabadosan kezelni a tanítványi kapcsolatokat. A tanítványokkal közösült, kihasználta a naivitásukat, rengeteget cigarettázott és italozott, hívén azt, hogy mindez úgysem befolyásolja a Lelkét. Nos, az elméjét azért minden bizonnyal befolyásolta, mert egy alkalommal ittasan belehajtott egy bolt kirakatába, máskor pedig olyan részeg volt, hogy nem tudott megtartani tanításokat. Mondhatjuk, hogy a kapcsolati és pszichoszexuális vonal eléggé alulfejletté vált. Itt megjegyzem, hogy ez általánosságban igaz az összes lemondásra épülő vallás tagjaira. A cölibátus, főleg a férfiak számára egy olyan teher, amit nehezen visel az elme. A sok elfojtás okozza a kereszténységen belül azt, hogy kispapokat erőszakolnak az idősebbek, de ne higgyük, hogy keleten ilyenek nem történnek. Az elfojtás mindig visszaüt valahogyan.

Visszatérve Csögyamra, az értékek és a spirituális vonal is csorbult, ahogy belekóstolt a nyugati bőségbe és elkezdte ehhez igazítani a tanításait. A buddhista egyház ezért és a tetteiért elhatárolódott tőle. Mondhatjuk, hogy erkölcsileg sem állt épp a helyzet magaslatán, ahogy berobbant nála az a sok elfojtott szexuális energia.

Tehát ne essünk bele abba a hibába, hogy kritika nélkül elfogadunk mindent egy embertől, aki valamilyen különleges képességet birtokol, vagy kiemelt tanítója egy tannak.

Teljesen biztos, hogy nem áll minden fejlődési vonalon a helyzet magaslatán és előfordulhatnak visszaesések is, ahogy minden embernél.

A tudatállapotok

Most belekezdünk abba a témába, ami a legtöbb zavart kelti az önismereti világban mióta minden ezoterikus tan és keleti irányzat bárkinek elérhető. Az integrálon belül ez a tudatállapotok területe.

Az előző részekben már volt szó néhány integrál szemlélethez kapcsolódó rész-területről. Ilyen volt a hierarchiát leváltani hivatott holarchia, majd a tudatfejlődési létra, amelyhez befűztem egy frissített ábrázolást, és a legutóbbi részben rátértünk a fejlődési vonalakra, szemléltetve azt, hogy egyszerre több úton fejlődünk, és minden úton egyénenként máshol járhatunk.

Most nézzük meg, hogy mik azok a tudatállapotok?

belső erő
Forrás: www.pixabay.com

A tudatállapot azt képviseli, ahonnan érzékeljük magunkat és a világot.

A dolgok jelenlegi állása szerint hármat különböztetnek meg.

Ezek az éber tudat, amit most is éppen élsz, ahogy olvasod a cikket, a második az álom tudat, amit minden este megtapasztalsz álmodás közben, a harmadik az alvó tudat, amikor álom nélküli mély alvásban vagy. Ezeket szokták béta, théta és delta agyhullám néven is említeni.

Ezeken kívül vannak módosult tudatállapotok. Ami erről rögtön beugorhat az az alkoholizálás vagy a drogozás és nem véletlenül. 

De vannak kevésbé káros módosult tudatállapotok, amelyeket egy felvillanyozó szeretkezés alatt, egy felemelő zene hallgatásakor, egy kiadós edzés után, egy gyönyörű természeti táj látványakor, vagy egy felszabadult táncolás közben is megtapasztalhatunk.

Sőt tudatosan is elő lehet őket idézni, például meditációval, mantrázással, imával, relaxációval, ábrándozással.

Mindezek mellett elő szokott fordulni olyan is, hogy az embert derült égből villámcsapásként megérinti egy felemelő áramlat, miközben épp valami teljesen hétköznapi dolgot csinál. Hívhatjuk ezt a Gondviselésnek, Isteni sugallatnak, az Univerzum erejének, a Szeretet érintésének, de a lényeg az, hogy ilyenkor az ember egy emelkedett állapotba kerül. Jobb a kedvünk, inspiráltabbak vagyunk, szebbet alkotunk, le vagyunk nyűgözve.

Csúcsélményeknek is szokták hívni ezeket a megéléseket, és közös bennük, hogy sosem felejtjük el őket. Sőt, újra és újra vágynánk rájuk.

Újra előidézni őket valamilyen drog segítségével a legkönnyebb, de ezt egyáltalán nem javaslom. Az összes külső szerrel, beleértve az alkoholt és bármely más tudatmódosítót az a helyzet, hogy ideiglenesen feldobják a tudatot, az ember kap egy kis betekintést magasabb, kevésbé fájdalmas, vagy szenvedésmentes állapotokba, de aztán visszahuppanunk egy még mélyebb szenvedésbe. Ha ezt a visszaváltást nem tudjuk kezelni, akkor nagyon könnyen kialakul a függőség és a szervezet károsodása.

Sokkal tisztább mód, ha valamilyen szakértő által vezetett, csoportos alkalmon veszünk részt, ami lehet transzlégzés, holotrop légzés, izzasztókunyhózás, csakra-légzés és még sok egyéb. Itt is érdemes azonban tájékozódni.

hangtál
Forrás: www.pixabay.com

Mióta szinte már bárkiből lehet sámán, táltos, transzlégzés csoportvezető és miegyéb, azóta a szakmaiatlanság is beköltözött erre a területre.

Elterjedt az az általános tévhit, hogy az emelkedett állapotok megélése egyet jelent azzal, mintha már magasabb tudatszinten élnénk az életünket.

A tudatszinteken és a vonalakon történő fejlődés teljesen más, mint a tudatállapotok váltogatása.

Tudatállapotot minden nap váltunk legalább akkor, amikor felkelünk és lefekszünk. A tudatszinteken való fejlődés viszont hosszú időn át zajlik. Egy szintet elkezdünk kiismerni, és ugye tudva levő az előző részből, hogy nem minden fejlődési vonalon vagyunk ugyanazon a szinten.

Ha elmész egy transzlégzés napra, az nagyon erős felismeréseket adhat, katartikus lehet, ahogy kibőgöd, kiordítod magadból a fájdalmat. Tudom, mert én is vettem már részt ilyeneken. De ne ess abba a hitbe, hogy már túl vagy mindenen.

A saját tapasztalatom is összefügg az integrál szemlélet ezen részével. Amikor belecsöppentem az önismeret világába, akkor egyértelműen először a legpopulárisabb és legnagyobbat ígérő módszereket próbáltam, majd ez gyűrűzött tovább egészen addig, hogy azt hittem, ha elmegyek az El Camino-ra, akkor én ott meg fogok világosodni. Utólag kiderült, hogy a Camino a naivitásomnak tett nagyon jót. Darabokra tört bennem egy rakás téveszmét, többek közt azt is, hogy az önismeretben hipergyorsan lehet haladni, ha úgy akarom.

A magasabb tudatállapotokba való betekintés felgyorsíthatja a fejlődésünket, de nem juttat el rögtön oda.

Azt mondják a szakértők, hogy az emelkedett állapotokkal másrészt azért kell vigyázni, mert nem biztos, hogy az ember személyisége el tudja viselni őket.

Az első részben volt már szó arról, hogy két folyamat zajlik bennünk párhuzamosan, a felnövés és a felébredés. A felnövés egy rugalmas, de erős egóhoz visz minket közelebb, a felébredés pedig egyre inkább rávezet, hogy nem az egó vagyunk, de szükség van rá a tapasztaláshoz.

Ha az egó még tele van félelmekkel, elfojtásokkal, szégyennel és így tapasztalunk meg egy emelkedett tudatállapotot, annak lehet olyan következménye, hogy az egyén nem akarja többé élni a nyomorúságos életét, hiszen ahhoz képest, amit megtapasztalt az emelkedettségben, visszaérkezve a tömény szenvedést kell folytatnia. Belemenekülhet függőségekbe (akár a spiritualitás is lehet az), és életképtelenné válhat.

Elképzelhető az is, hogy a gyenge egó, gyenge idegrendszert is takar, és az ember nem bírja jól kezelni az emelkedett állapotok energiáját. Erről nem szólnak annyit a keletről áthozott írások, de a magasabb tudatállapotokkal kísérletező jógik fele beleőrül a folyamatba, mert még nem tart ott, hogy a szervezete, az egója el tudná viselni az élményt.

Ezért dolgozták ki keleten azt a biztonsági intézkedést, hogy előbb jóga ászanákkal és légzőgyakorlatokkal megeddzük a testet és az idegrendszert, koncentrációs gyakorlatokkal megeddzük az elmét és utána megyünk bele az emelkedett állapotokba.

Nyugaton egyelőre az a szabály, hogy a bomlottabb elmével élőket pszichiátriai kezelésnek kell alávetni, amit követ egy hosszabb pszichoterápia és a gyógyulást követően az egyén dönthet arról, hogy továbbmegy-e a magasabb szintek felé. De nincs szabályozás arra, hogy ki mennyire megy bele az állapotváltásokba vagy az energiamunkába.

Egy szakavatott transzlégzés vezető, vagy sámán természetesen fel van készítve arra, hogy bármilyen típusú embert vihet hozzá az élet. Tudja kezelni, ha valaki „beszorulna” az emelkedett állapotba, vagy túlságosan megviselné az élmény.

Összefoglalva tehát az a lényeg, hogy a tudatmódosító szerekkel létrehozott tudatállapot váltások a legrizikósabbak és a legkevésbé tartós a hatásuk, a más módszerekkel előidézett verziónál szintén figyelnünk kell arra, hogy valóban rettentő erős gyógyulások és megkönnyebbülések történhetnek, de maradjunk két lábbal a talajon. A szinteken való fejlődést nem úsztuk meg, a szinteken nem lehet ugrálni.

A módosult tudatállapotoktól nem kell félni, hiszen mindannyian átmegyünk rajtuk naponta többször, alvás előtt, közben és után. A tudatosan előidézett módosulástól sem kell tartanunk, hiszen a legtöbb ilyen módszer teljesen ártalmatlan. Arra kell nagy hangsúlyt fektetni, ha van diagnosztizált mentális betegségünk, ami pszichiátriai kezelést igényel, akkor nem érdemes ilyen technikákkal foglalkozni, míg létre nem hozunk egy stabil személyiséget.

Egy tudatállapot váltás gyakran inkább egy betekintés, minthogy személyiség szintű változást idézne elő. Személyiség szintű változás például az, hogy állandóan gondom van a tekintélyszemélyekkel, félek tőlük, attól tartok, hogy leuralnak, kihasználnak, és a folyamatos belső munkának köszönhetően ezt le tudom tenni, egészségesen tudok viselkedni tekintélyszemélyek, főnökök közelében is. Legtöbbször az ember kitartó terápia útján jut el oda, hogy egyre rugalmasabban, magabiztosabban tudja kezelni a környezetét, a félelmeit és a megrögzöttségeit.

A tudattípusok és a kvadránsok

Mi az, hogy tudattípus?

Szinte mindenki találkozott már valamilyen típustannal. A tipizálás valamiféle kategorizálást jelent, amit azért hozunk létre, hogy érthetőbbé, megfoghatóbbá tegyük magunkat.

Típus meghatározásra jó például az enneagram, a számmisztika, a kronobiológia, a Myers -Briggs teszt– más néven MBTI teszt, Jung tagolása – az extrovertált gondolkodótól az érző intuitívig, Galénosz felosztása – kolerikus, szangvinikus, melankolikus és flegmatikus; valamint az asztrológia.

Természetesen sok különbözőségbe, néhol egymásnak ellentmondó információkba ütközhetünk, ha több típusmeghatározó elmélet alapján mérjük fel magunkat. Elég csak arra gondolni, hogy kielemezteted magad a nyugati és az indiai asztrológia szerint. A nyugati szerint Bikában van a Napod, míg az indiai szerint Kosban.

Itt is felmerülhet a kérdés: Kinek van igaza? Melyik igazabb?

Ezeket a kérdéseket évtizedekig lehetne boncolgatni, de helyette ismét lépjünk rá arra az útra, amit az integrál képvisel: foglaljuk rendszerbe az összeset.

A típusok meghatározása mellett azért nem tudunk szó nélkül elmenni, mert úgy a nyugati, mint a keleti hagyományban észrevették, hogy az ember az élete végéig megtart egy karaktert, még akkor is ha megvilágosodott, vagy ahhoz közel jár.

Ez a karakter olyan személyiségjellemzőket tartalmaz, amelyek nem, vagy csak nagyon nehezen oldódnak fel. Olyan, mintha ez lenne a forma, ami összetartja a psziché nevezetű energia építményt, aminek segítségével a Lélek tapasztalja az anyagi világot.

horoszkóp

 

A típusunk velünk marad, ahogy haladunk a tudatszinteken, ahogy fejlődünk a vonalakon, és ahogy tudatállapotokat váltunk. Mondhatjuk, hogy ez a rendszer legstabilabb része.

Természetesen ezen is lehet és kellene is változtatni, mivel minden típusnak, minden személyiségnek vannak szélsőségei, megrögzöttségei, kihágásai. Olyan romboló viselkedések ezek, amelyek egyértelműen nem az egyén fejlődését szolgálják.

Én sokszor az asztrológia segítségét veszem igénybe ehhez is. Belemegyünk mélyebben a képlet részleteibe és először is meghatározom azt, hogy mi a legnyersebb megnyilvánulása az illető karakterének. Ez a kiinduló pont, ami születésétől kezdve vele van, majd azt boncoljuk tovább, hogy az önismereti fejlődésével mi változhat. Tehát hogyan élheti meg magasabb szinten azt a típust, amibe beleszületett.

A magasabb szintek természetesen nem jönnek automatikusan. A változtatáshoz valamilyen terápiás folyamatot, belső munkát érdemes elkezdeni, de az illető maga is nekiállhat saját gyakorlatokkal finomítani a rendszerét. Magyarán, ha semmit nem csinál a mentalitásával, a belső rendszerével, a megrögzöttségeivel, akkor nem meglepő az sem, hogy ugyanolyan nyersen, szélsőségesen és az életnek kiszolgáltatva éli az életét, mint 20 éve.

Azt mondják a tapasztaltabb szakemberek évtizedek óta, hogy 2-3 év rendszeres (heti, kétheti) belső munka kell ahhoz, hogy az ember valamelyest összerakottabb személyiséggé váljon és még 2-3 év ahhoz, hogy rugalmasan kezelni tudja a környezetét és saját magát bármilyen helyzetben.

A 2-3 év belső munka nem úgy értendő, hogy könyveket, előadásokat, hanganyagokat fogadunk be. Nem is úgy, hogy önismereti tanfolyamokra járunk. Ez 2-3 év heti vagy kétheti, négyszemközti, vagy csoportos belső munkát jelent, ahol szorosan és bizalmasan együtt dolgozol egy segítővel mélyen belemerülve az átalakító folyamatokba. Ezek átlagolt számok és természetesen neveltetéstől, szociális háttértől, más tényezőktől függ a valós egyéni időtartam.

Tanúsíthatom, hogy rengeteget lehet változni ennyi idő alatt, ha valóban rendszeres a terápia. Az én születési képletem például tele van Skorpió energiával és amikor ezt egy babonásabb asztrológus meglátja, frászt kap tőle. 🙂 Tényleg sok könyvben nehéz feladatokkal tűzdelt, komplikált típusnak írják le a Skorpiót, de ha megmaradunk az alap típusleírásoknál és ezt vetítjük folyamatosan az egyénekre, akkor lemondunk egy nagyon fontos dologról: a fejlődésről.

Egy kicsit át kell változtatnunk a gondolkodásunkat. A születési képlet például egy születéskori állapotot mutat, de ha a többi típusmeghatározó módszert nézzük, azok is egy állapotot mérnek fel. Ez az állapot már nem lesz teljesen igaz 10, 20 vagy 30 év múlva, ha valaki folyamatosan belső munkázik, hiszen szembetűnő lesz a különbség a valós viselkedés és a típusok alapleírásai között.

Ezért nagyjából mindegy, hogy melyik típusmeghatározó módszert választjuk, hiszen úgysem a típusunktól függ, hogy hová és miként tudunk fejlődni. Minden módszerben közös az, hogy el fog mondani rólunk erősségeket, hiányosságokat, lehetőségeket és veszélyeket, de életutat, nem ad és nem is adhat.

Én immár hetedik éve rendszeresen járok belső munkára és tapasztalom, hogy az előző verzióimhoz képest nagyon-nagy változások zajlottak le. Az alaptípusom megmaradt, a születési képletemből egyértelműen nem léptem ki és nem is léphetek ki, de sikerült a nyers változaton nagyon sokat finomítani és ez szépen halad tovább.

Végül nézzük meg a kvadránsok témáját.

Az „ahogy, kint, úgy bent, ahogy fent, úgy lent” elv modern megfogalmazása.

Ez a mondás azt jelenti, hogy a külső világ jelenségei valamiképpen kapcsolatban állnak a belső világ jelenségeivel. Ami bennünk történik, az valahogyan megjelenik kívül is. A két dimenzió szinkronban van egymással. Mint például egy pszichésen megviselt állapot pattanások formájában ölthet testet.

Az integrálban ezt az elvet is rendszerbe foglalták.

Wilber abból indult ki, hogy négy alapnézőpont létezik, ha valamit értékelni akarunk.

Tegyük fel, hogy be szeretnél iratkozni egy relaxációs tanfolyamra.

Az első nézőpont, ami szerint értékelheted a tanfolyamokat az egyéni belső nevet kapta. Itt felméred, hogy mik az érzeteid, ha elolvasod egy tanfolyam leírását; esetleg visszaemlékszel előző tanfolyami tapasztalatokra; vagy megnézed, hogy mennyire szimpatikus a tanár.

A következő nézőpont az egyéni külső. Itt megvizsgálod, hogy tárgyilagosan mit nyújt és mit kér a tanfolyam. Mennyibe kerül, mennyi idő eljutni a helyszínre, hány órás lesz, milyen papírt ad, mire jogosít.

A harmadik nézőpont a közös belső. Ezt azt jelenti, hogy a te közvetlen csoportod miként vélekedik erről a tanfolyamról. Megkéred a párodat, a barátaidat, tanfolyami végzetteket, hogy mondják el a szubjektív véleményüket. Vagy elolvasod a tanfolyam visszajelzései közt a véleményeket.

Az utolsó nézőpont a közös külső. Itt megvizsgálod, hogy a relaxációs tanfolyami kínálatban vajon ez az, ami a legjobb konstrukciókat kínálja, vagy esetleg van jobb is. Amelyiknél alacsonyabb az ár, az miért van? Amelyik hosszabb, az más papírt ad?

E négy szempontból áll össze a 4 kvadráns ábra.

4 kvadráns
Forrás: www.integralakademia.hu

Mindkét bal oldali negyedre a szubjektivitás, azaz a viszonylagosság és mindkét jobb oldali negyedre az objektivitás, vagyis a tárgyilagosság jellemző.
 

Mindkét felső negyed egyéni, és mindkét alsó negyed közös, vagy csoportos.

Az integrál szemlélet nagyon szilárdan kiáll amellett, hogy egyik nézőpontot sem lehet favorizálni, különben valami nagyon értékes elveszik.

A mindennapokban nem kell messzire menni, ha megpróbáljuk felfedezni ezt a favorizálást. Manapság a tudományosság pontosan az egyéni és csoportos szubjektív dolgokat próbálja feláldozni a vizsgálhatóság és mérhetőség oltárán. Egyszerűen azt mondván, hogy a szerelem érzése csak egy kémiai vegyület termelődése miatt alakul ki. Vagy arra hivatkozva, hogy a pácienssel nem kell elbeszélgetni, csak fel kell írni neki a gyógyszert a tünetei alapján és had menjen.

Amikor az egyik mező csorbul, valójában minden csorbul.

Ugyanolyan fontos a külsőt, a belsőt, az egyénit és a csoportosat is vizsgálni minden jelentős kérdésben.

Így emeli be az integrál azt az ősi elvet, ami a régi korok tanainak alapja: „ahogy, kint, úgy bent, ahogy fent, úgy lent”.

Összefoglalás

Az első fejezetben kiemeltem azt, hogy a világnak már nagyon-nagy szüksége van egy olyan átfogó rendszerezésre, ami végre átláthatóbbá teszi az ideológiák sokaságát. Valamint itt esett szó arról, hogy a hierachikus működés helyett holarchiában érdemes gondolkodnunk, ha közösen egy boldogabb, békésebb, tudatosabb jövőt akarunk létrehozni.

Majd tudatszinteknek jutott a főszerep és megtárgyaltunk velük kapcsolatban néhány alapszabályt. A tudatszintek ismerete azért fontos, mert emberként szükségünk van perspektívára, tudni akarjuk honnan jöttünk és hová tartunk. Ez pedig egy olyan szubjektív területen is lehetséges, mint az önismeret.

Ezután minden egyes tudatszint jelentést és tartalmat kapott. Egytől tízig mindről részletes leírás született.

A fejlődési vonalakról szólt a következő rész, amelyből kivilágosodott az, hogy nem egyforma módon és nem csak egy úton fejlődünk. Ez magyarázza azt, hogy egyesek miért lehetnek magas IQ-val érzelmi analfabéták és fordítva.

Majd a tudatállapotok kerültek előtérbe, amiben az volt a legfontosabb, hogy meglássuk a különbséget az állapotok változása és a szinteken való fejlődés között. A kettőt nem lehet összekeverni. Az állapotváltozás gyors ugrásokból áll, a szinteken való fejlődés lépcsőzetes és sokkal lassabb.

Végül a típusokkal foglalkoztunk, ami véleményem szerint ugyanazért fontos, mint a fejlődési vonalak ismerete. Sokkal könnyebb úgy az élet, ha tudod, hogy nem várhatsz el mindenkitől olyan viselkedést, mint a tiéd. A különböző típusú emberek különböző módon viselkednek és fejlődnek a vonalakon, valamint a szinteken át. Tehát nő a megértés, nő az empátia, ha ezt a témát is magunkévá tesszük. 

Mindezek mellett még szó esett a kvadránsokról, amelyet azért tartom fontosnak, hogy tágítsuk a ma uralkodó tudományos nézőpontunkat. Képesek legyünk észrevenni, hogy a viselkedésünk, a kultúránk, a szociális hálónk szerves részei vagyunk és oda-vissza hatunk egymásra. A világot ne redukáljuk le a szubjektív belső tapasztalatainkra, vagy az objektív tudományra, különben minden ismeret sérül.

skype profil2

Fótos János

Asztrológus és Integrál Coach
fotosjanos@fotosjanos.hu
+36-20-445-55-57