A gondolkodás reformálása
A legutolsó sejtünk is belépett egy új korszak kapuján.
A Plútó Vízöntőbe, valamint a Neptunusz Kosba lépése után a harmadik nagyágyú, az Uránusz is csillagjegyet váltott. Így az összes generációs, kulturális, messzire nyúló folyamatot képviselő archetípus új arcát mutatja.
Ez év április 26-án – Budapestre vetítve – hajnali 02:52-kor az Uránusz úgy lépett be az Ikrek jegyébe, hogy onnan már nem fog visszatáncolni retrográd mozgás következtében. Ugyanígy a Plútó és a Neptunusz sem térnek vissza a legutóbbi jegyhelyzetükbe, így amit ebből már rögtön le lehet szűrni: az átmeneti időszak véget ért.
Nézzük meg részletesen, hogy az Uránusz Ikrekbe lépése hogyan erősíti ezt a folyamatot.
A résztvevők
Először is tisztázzuk, mit takar az Uránusz archetípus.
Jelentései között elsődleges a reformáció, a forradalmasítás, a felrázás, a sokkolás és a totális eltérés az eddigi normáktól. Egy olyan archetípusról van szó, amely a transzperszonális égitestek csoportjába tartozik, azaz nem személyes vonásokat vagy szűkebb tendenciákat jelöl, hanem generációs, kulturális és világszintű folyamatokban vesz részt két társával, a Plútóval és a Neptunusszal együtt.
Az Ikrek jegyhez a mundán asztrológia szerint minden olyan terület tartozik, ami az információ létrejöttéhez, közvetítéséhez és mozgásához kapcsolódik a társadalomban.
Például:
- Kommunikáció, információáramlás
- Média (hírek, újságírás, online hírportálok, közösségi média)
- Nyelv, beszéd, írás, fordítás
- Oktatás alapfokon (iskolák, tanulási rendszerek)
- Adat- és információfeldolgozás, informatikai rendszerek
- Rövid távú közlekedés (utazás, logisztika, városi mobilitás)
- Hálózatok (digitális, társadalmi, információs)
- Technológiai kommunikáció (internet, telekommunikáció, AI chatbotok)
- Kereskedelem (különösen kisebb volumenű, gyors cserék)
Ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgunkat, elegendő az Uránusz kulcsszavait összepárosítani az Ikrek fogalmaival. Például:
- A média reformálása
- Az oktatás forradalmasítása
- A közlekedés felrázása
- A hálózatok sokkolása
- Az információfeldolgozás teljesen új módjai
Ezekre már valószínűleg most is tudunk példákat hozni, de azt még nem láthatjuk pontosan, mi sül ki mindebből.
A történelmi háttér
Az Uránuszt 1781-ben fedezték fel az Ikrek csillagjegy 24. fokán. 1774-ben lépett be ebbe a jegybe és itt tartózkodása legvégén a Neptunusszal vett fel kvadrát kapcsolatot.
Nem kell mélyen kutatni azt, hogy az 1770-es években mi volt az időszak mérvadó történése a nyugati világban. 1775-től az amerikai függetlenségi háború fegyveres szakaszáról szólt szinte minden. Az Ikrek Uránusz az ehhez kapcsolódó szellemi előkészítés folyamatával áll párhuzamban. Az Ikrekhez kötött kommunikációs és gondolkodási sémák itt a felvilágosodás eszméiben, pamfletekben, röpiratokban, újságokban jelentek meg. Az Uránusz minősége ebben a közegben nem technológiai reformként jelent meg, mivel az ipari infrastruktúra még korlátozott volt, hanem radikálisan új gondolkodásként: mi az állam, mi az egyén, mi a szabadság. A forradalom nem a harctéren kezdődött, hanem a kommunikációban és a gondolkodásban.
Az Uránusz mozgásának következő Ikrek szakasza 1858-ban kezdődött és itt tartózkodása alatt nem vett fel fényszög kapcsolatot a Neptunusszal, vagy Plútóval.
A hangsúly a korábbi időszakhoz képest eltolódik a konkrét technológiai berendezkedés forradalmasítására. Ez az időszak egybeesik az amerikai polgárháborúval, de legalább ilyen fontos az 1858-as első transzatlanti távírókábel lefektetése, ami gyakorlatilag az első globális, valós idejű kommunikációs hálózat volt. (Ezt megelőzően hajókkal oldották meg a levelezést a két kontinens között.) Az Ikrek energia megjelenése itt nagyon szembetűnő: információ, jel, adat áramlik két kontinens között, az Uránusz pedig ezt ugrásszerűen gyorsítja fel. A háborúban is kulcsszerepet kap a kommunikáció a távírón, a vasúton, a logisztikán és a hírszerzésen keresztül. Itt is ki kell emelni, hogy bár újabb fegyveres konfliktus zajlik az időszakban (és ismét az USA a főszereplő), de ez sem csak fizikai, hanem információs és narratív háború.
A mi korszakunkhoz legközelebbi Ikrek Uránusz pozíció 1941-ben kezdődött el, méghozzá egy maihoz nagyon hasonló konstellációval. (Uránusz-Plútó-Neptunusz egy kis háromszögben összekötve, ahogy ma is láthatóak az égen, persze módosult pozícióban.)
Ismét nem kell messzire menni, hogy jelentős eseményt találjunk. A második világháború javában zajlik a modern tömegkommunikáció reformációjával párhuzamosan. A rádió, a radar, a kódfejtés mind Ikrek felségterülethez tartoznak és a történelmi tanulmányainkból még talán felsejlik, hogy a goebbels-i propagandának mekkora hatása volt az egyéni elmékre. Természetesen a propaganda, a hírszerzés, a titkosszolgálati műveletek és az információ, mint stratégiai fegyver inkább más jegyekhez sorolandó analógiásan, de a technológiai háttér és a hozzá kapcsolódó gyorsaság egyértelműen az Ikrekbe lépő Uránuszhoz köthető. Az adat, a kód, a jelrendszer uránuszi, azaz radikálisan új szintre emelése és felgyorsítása történt meg.
Közös pontok
Mi az, ami közös mindhárom szakaszban?
- A kommunikációs ugrás
- Az információ hadászati felhasználása
- Az emberi gondolkodásmód átalakítása globálisan
Ha belegondolunk, mindez már jelenleg is zajlik körülöttünk. Az Uránusz 2025-ben lépett át először az Ikrekbe és bár utána még visszafordult a Bikába néhány hónapra, addigra teljesen jól megmutatkozott, hogy mi felé tart a világ. Az AI forradalma bontakozik ki a szemünk előtt a maga lufijaival és valóságtartalmával.
Az AI megjelenésével egyértelműen kommunikációs ugrást élünk át:
- algoritmusokkal már egyre többet kommunikálunk, mint hús-vér emberekkel
- a Google keresést lassan leváltja az AI keresés
- az AI írja meg a levelek, cikkek, beszámolók, házi feladatok egyre jelentősebb részét (sokszor megkérdőjelezhető minőségben)
Az AI és a Big Data (nagy adathalmazok) együttes felhasználása a hadászatban:
- az ukrán-orosz háborúban pontosan ennek látjuk a megvalósulását
- minden más friss konfliktus ugyanezen alapelveken nyugszik
- az ukrán front egyes részein automatizált fegyverek és robotok tartják a vonalat
Az emberi gondolkodásmód átalakulása:
- a deepfake, az AI szemét, a manipulált videók tömegessé válásával egyrészt tömegek váltak még könnyebben manipulálhatóvá, aminek három következménye mindenképp látható:
- már nem lehet hinni szinte semmiben, ami szembejön az interneten,
- aki mégis elhiszi, az nagy eséllyel populista elveknek esik áldozatul,
- rettentően felerősödik a kritikai gondolkodás, nő a tudatosság és a személyes kapcsolódás értéke,
- a tanulás, tanácsadás, mentorálás és a szellemi munkák nagyon nagy része érintett az AI térnyerése által, ami újragondolásra késztet minden oktatási ágazatot, tanácsadó szolgáltatást és fehérgalléros munkát. (Az asztrológiai tanácsadás miatt nem aggódom, mert az AI modellek még bődületes baromságokat képesek állítani, ha tőlük érdeklődsz például a tranzitjaid felől.)
Az emberi gondolkodásmód reformja
Az emberi gondolkodásmód átalakulásával az a probléma merül fel, hogy az aktuális reform időszakban már nem csak arról van szó, hogy más módon vagy felgyorsítva közvetítjük a gondolatokat, hanem tömegesen ki is szervezzük őket. Az eddigi fejlődésünk során egyre több egyénnek vált lehetővé a szabad gondolkodás, a tanulás, a véleménynyilvánítás, és ezt az AI fokozott használata képes lesz visszafordítani, ha nem figyelünk.
A nagy nyelvi modellek elvileg „segítenek” levenni a vállunkról a gondolkodás terhét.
Kérdés, hogy ennek most mekkora lesz a mértéke. Az utóbbi évtizedben az okos eszközök megjelenésével már eleve elindult egy tendencia, miszerint kiszervezzük az intelligenciát a gépekbe és ez is felgyorsulni látszik.
Természetesen az emberiségnek mindig is volt hajlama arra, hogy kitegye magából a gondolkodást és várja az igazságot a „nagy emberektől”. Ezt meg tudták mondani az egyházak, a királyok, a bírók, a földesurak, a nemesek, a tekintélyek, az értelmiségiek, az influencerek.
Most viszont az vált kérdéssé, hogy egyáltalán felismerhető-e még az igazság?
Itt jön be a képbe a tudatosság kérdése.
Én például használtam AI-t ennek a cikknek a megírásához. A háttérkutatást lényegesen gyorsabban el tudtam végezni, mint korábban, szóval ez kétségkívül segítette a munkámat. De az teljesen biztos, hogy egy komplett cikket nem fogok megíratni vele, mivel ő sosem fogja pontosan tudni, hogy mit akarok érzékeltetni vagy kiemelni az írásaimban. Nem fog ráérezni az utalásokra, a humorra és a helyi kulturális elemekre sem. Egy ilyen cikkben nem lenne benne a kisugárzásom, a hitelességem, a hibáim és elképzelhető, hogy egy tökéletesre polírozott verziót kapna az olvasóközönség, de ez egyben egy lélektelen, művi ábrázolása lenne a munkámnak.
Nyílik az olló
Véleményem szerint hatalmas ugrás lesz az egyre tudatosabbá váló egyének számában az elkövetkező időszakban. Egyszerűen létkérdéssé fog válni az, hogy elhiszünk-e valamit a médiából vagy sem. Továbbra sem lehet megoldás a strucc-politika, hiszen látjuk mire mentünk vele itt Magyarországon az utóbbi 16 év alatt. Tehát nem az a megoldás, hogy soha nem olvasunk híreket, elzárjuk magunkat a társadalmi valóságtól, töröljük magunkat a közösségi médiából és minden online felületről. Ezzel valójában csak egy hatalmas elfojtást idézünk elő és elveszítjük a hatóerőnk egy részét.
Nincs mese, rá vagyunk kényszerítve az aktuális időszak által egy újabb felnövési lépcsőre és itt nagyon tágra fog nyílni az olló.
Egyrészt biztosan tömegek fogják azt választani, hogy a könnyebb utat járva az AI csináljon meg helyettük minden intellektuális kihívást, kockáztatva ezzel a saját értelmi képességek degradálását. Már köztudott, hogy amit nem használsz, az elkezd sorvadni, akár izomról, akár agysejthálózatról beszélünk, ez egy biológiai törvény. Néhány friss kutatás pedig már arról is született, hogyan hat az AI használata negatívan a tanulókra, gyerekekre.
Látható visszalépések lesznek számos egyénnél abban, hogy hogyan képes kommunikálni, kifejteni az álláspontját, vannak-e egyáltalán saját meglátásai és képes-e komplexen gondolkodni. Mindez hatással lesz arra, hogy hol tud továbbtanulni vagy dolgozni.
És lesz egy réteg, amely tagjai azt fogják vallani, hogy ha részt akarunk venni az életünk alakításában, kézben akarjuk tartani a hatóerőnket és közben élni a modernitás lehetőségeivel, akkor bizony bele kell tenni a munkát a megkülönböztető képességünk fejlesztésébe. Tudatosan úgy használni az AI-t, hogy az tényleg produktív legyen és ne intelligencia-kiszervezés.
Rá fognak segíteni e folyamatra az egyre szaporodó, hiteles, kritikus médiafelületek is, mint például itthon a Telex, Partizán, külföldön pedig a Ground News. Valamint azok az online felületek, amelyek már aktívan integrálják az AI megoldásokat a tanulásban. Az alábbi videósorozatban hasznos tanácsokat kaphatsz arról, hogy hogyan használhatod tudatosan és produktívan az AI-t a tanulásban:
Záró gondolatok
Nem kell tartanunk attól, hogy az égvilágon minden AI-jal fog működni, mivel nem áll rendelkezésre hozzá az energia. Az eddig bejelentett adatközpont építések felét már le is mondták, mert egyszerűen nincs hozzájuk elég erőmű és nem bírja a terhelést a helyi elektromos hálózat.
A mértéktelen energiaigénynek pedig inkább előbb, mint utóbb gátat fog szabni a klímaváltozás. Mivel minden AI keresés 5-20-szor több energiát igényel, mint egy szokványos Google keresés, ezt is tudatosan szabályozni kell, amit mi magunk is megtehetünk. Amit egyszerű kereséssel meg lehet találni az interneten, ahhoz nem kell AI.
Másrészt több AI fejlesztő cég hatalmas tartozásokat és veszteségeket görget maga előtt, amit majd valamikor ki kell fizetni. Egyelőre az ingyenes AI használat egy belógatott csali, egy hozzászoktatás, amiből aztán előfizetéses modellre kell átváltani, ha folytatni szeretnénk vele a munkát. Ez hamarosan minden modellnél be fog következni, mivel irtó drága e rendszerek működtetése és fejlesztése.
Zárva ezt a kifejtést az Ikrek Uránusz szakaszáról, az emberi gondolkodás megváltozására térnék ki még egy kicsit. Látható a történelmi példák alapján, hogy ez a folyamat elkerülhetetlen, ciklikusan újra és újra visszatér valamilyen formában. Az emberi létünkbe alapvetően beépített törvénnyel áll párhuzamban: minden fejlődik.
Nekünk, mint önismerettel foglalkozó egyéneknek hasznos belelátni a globális folyamatokba. Az adott korszak soha nem fog alkalmazkodni az egyéni fejlődési elképzeléseinkhez, ez csak fordítva történhet.
Szóval dönthetünk arról, hogy elzárkózunk az újuló világtól és szorongunk, vagy használjuk a képességeinket, a tudatosságot, a megkülönböztetést, a racionális gondolkodást és megéljük azt, amiben éppen vagyunk.
Én személy szerint szeretem a modernitást. Nekem nagyon tetszik az, hogy képesek vagyunk tovább élni és megtapasztalni e világ minél több oldalát. Jó érzéssel tölt el az a szabadságfok, amit eddig elért az emberiség. Örülök annak a rengeteg, könnyen hozzáférhető ismeretanyagnak, amit eddig összegyűjtött az a sok ragyogó elme. Boldogsággal tölt el az, hogy megannyi szabad út áll az önfejlesztés és az egyéni kiteljesedés előtt.
Bízom benne, hogy az AI-t és az Ikrek Uránusz nyújtotta energiát arra fogjuk használni, hogy ezeket a tényezőket még tovább fejlesszük.
Tegyünk érte!
