Hogyan lehet jól dönteni?
Minden reggel, amint kinyitjuk a szemünket, bekapcsol a bennünk lévő szuperszámítógép, hogy a nap folyamán elénk táruló ezernyi döntést meg tudjuk hozni.
Döntés és döntés között azonban elég nagy különbség van. Például megtesszük-e a szokásos jobb kanyart a munkába menet, vagy ezúttal hosszabb úton megyünk és lezárunk-e egy évek óta tartó kapcsolatot vagy még megpróbáljuk megmenteni?
Melyiket mi alapján döntjük el? Mi irányítja a döntést? És legfőképp: mi a jó döntés?
Kezdjük onnan, hogy mi a legáltalánosabb reakciónk egy nehéz lépés előtt.
Két úton indulhatunk el. Mindkettő azzal indul, hogy idegesek vagyunk. Majd az egyik út nyílik az érzések, a másik az információgyűjtés irányába. Mindkettő arra szolgálna, hogy legyen egy stabil alap ahonnan elindul maga a folyamat. Megérzés vagy racionális okfejtés alapján megkérdezünk barátokat, rokonokat; kutatunk az interneten, könyvekben, videókban; keresünk hasonló helyzetben lévőket és jó esetben meghozzuk a döntést.
Ez így teljesen rendben van, de mi van, ha már sokadszorra ütközünk bele ugyanabba a problémába? Mi van, ha sorozatban ugyanúgy bukunk bele egy párkapcsolatba vagy egy munkahelybe? Mi van, ha egy olyan kemény helyzet előtt állunk, amire nem tudunk összeszedni semmiféle adatot?
Innen érdemes tovább tágítani a tudatunkat, ami egyébként semmilyen speciális dolgot nem jelent. A mesék például ezt úgy írják le, hogy a főhős elbúcsúzik a családjától és útra kél. A filmek sokszor ösztönös ráérzésként, vagy racionálisan nem magyarázható jelek formájában mutatják be, mint amikor Neo életében felbukkan a fehér nyúl.
Mi ez a jelenség?
A hit.
Fontos, hogy ez nem vallásosságot jelent. Egyetlen vallást sem kell követni ahhoz, hogy legyen hited.
A hit a tökéletes kiegészítője a racionalitásnak, mint ahogy az asztrológiai szimbolikában a Nyilas jeggyel szemben ott áll az Ikrek, vagy a Halakkal szemben a Szűz. A Jupiter és a Merkúr uralmi helyei.
Tehát, ha nem csupán elméből, hanem valamilyen tágabb tudatosságból szeretnénk meghozni azt a bizonyos jó döntést, akkor nagy valószínűséggel a spiritualitás és a mélyebb önismeret felé terelődünk. Mindez nem felváltja a racionalitást, hanem kiegészíti.
Azért fontos mindkettő, mert ahogy az integrál szemlélet kiválóan összefoglalja, egyszerre van szükségünk a felnövésre és a felébredésre ahhoz, hogy egységesebben, hatékonyabban és békésebben éljünk. Tehát, amit a felébredés folyamata során tapasztalunk, azt át kellene ültetni a gyakorlatba, praktikus szintre. Azért, hogy a felébredés ne a kívülállóságunkat és a hiperérzékenységünket erősítse, szükség van a racionális elmére.
Hogyan történik ez a gyakorlatban?
Biztos sokaknak megvan már az a tapasztalata, hogy hitet nem lehet csinálni. Az vagy van, vagy nincs. De ez nem pont olyan, mint amikor a kis csiga kérdezi a szülőtől, hogy hogyan juthatnának át az autópálya túloldalára, mire a szülő azt feleli: Oda születni kell gyermekem, oda születni kell. 🙂
A mesékben próbákon keresztül, a filmekben krízishelyzeteken át, a színdarabokban katarzis pillanatokban próbálják nekünk bemutatni, hogy a hit valóban nem csinálható. Az létrejön annak hatására, amin a főszereplő addig átment. A hit legláthatóbban akkor jön létre, amikor a főhős valamit végre elenged, vagy valamire végre nemet mond. Mint amikor Neo a Mátrixban nemet mond a jövendölésre és felhagy a meneküléssel.
Akár a mese hőséről, a film főhőséről vagy egy színdarab főszereplőjéről beszélünk, mind ugyanazt az üzenetet közvetíti:
Másnak kell lennünk ahhoz, hogy más döntéseket hozzunk.
Másnak lenni akkor tudunk, ha valami gyökeresen megváltozik bennünk. Nem a viselkedés -, nem a szokások -, nem a gondolkodás szintjén, hanem sokkal mélyebben, a tudatalattiban, ahol a hitrendszerünk és a sémáink tanyáznak.
Aki erre már rájött, vagy a hit efelé vezérelte, nála biztosan elindult a belső munka. Ami jelenthet pszichoterápiát, családállítást, meditatív praxist, coachingot és még sok más technikát.
Az utóbbi években már rengeteg tapasztalat összegyűlt a saját terápiámból és azokból a folyamatokból, amelyeket a hozzám fordulókkal végzek. Megosztok ezek közül hármat.
1.
Leggyakoribb esetben az történik, hogy néhány ülés után a megkönnyebbülés következtében már van annyi erőnk és bátorságunk, hogy elhagyjuk az elme komfortzónáját és a nagyobb boldogság – kevesebb fájdalom kettősén túl rálássunk arra, hogy van harmadik, negyedik vagy akár ötödik megoldás is.
Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy cselekedni is fogunk, de már elegendő réteget lecsiszoltunk a blokkokból ahhoz, hogy felfénylődjön alóluk a hit.
2.
A további intenzív önismereti folyamatok következménye szokott lenni időnként az a bizonyos Aha-élmény vagy Heuréka-pillanat. Ilyenkor hirtelen minden összeáll, és a lehető legjobb döntés automatikusan megszületik, vagy teljesen okafogyottá válik.
Mit jelent az, hogy okafogyottá válik?
Tegyük fel, hogy a családodban már három generáció óta mindenki ügyvéd és miután elvégezted az alapokat, fontos döntés előtt állsz. Mire szakosodj? Olyannyira nem megy a döntés és annyira ellenállsz a folyamatnak, hogy inkább segítséget kérsz. A segítővel végzett munka során valami elkezd benned mocorogni, majd némi idő után egyre határozottabb alakot ölt. Aztán már magadban, félve meg is tudod fogalmazni, majd ki is mered mondani: Én valójában k*rvára nem akarok ügyvéd lenni!!!
A belső munkának köszönhetően jó döntés keresése teljesen átalakul. Ezért van sokszor az, hogy aki terápiába, vagy belső munkába fog, az nem feltétlenül azt kapja, mint amire befizetett, hanem valami sokkal jobbat. 🙂
3.
Ha sehogy sem jönne az Aha-élmény, de már javában zajlik a blokkmentesítés, az általában azt jelenti, hogy valamit már cselekedni is kéne. Ilyenkor a segítőre van bízva az, hogy ezt bátorítja-e, hiszen fennállhat az a helyzet, hogy a terápiával próbáljuk elodázni a döntéshelyzeteket.
Sokunknál valóban nem lesz simára suvikszolva a terep a belső munka hatására, mert bizonyos döntéseken így is úgy is át kell mennünk. Nem tudjuk megspórolni még a terápiával sem ezeket a súrlódási pontokat. Viszont az addig felfejtett hit és a blokkok feloldása sokkal könnyebbé teszi a döntéshozást.
Összefoglalva a fentieket ezért mondják azt, hogy a valóságban, a racionális szinten maximum az éppen legjobb lépést tudjuk kiszámolni, de a szó szoros értelmében vett jót, soha. A „jó döntés” mindig személyre szabott, mély belső munkát igényel legalább addig a pontig, hogy fel tudjon merülni a hit.
A „jó döntést” azért tettem idézőjelbe, mert ennek megtalálása sem jelenti azt, hogy elértük El Dorado-t. Egy helyzetet megoldottunk, de nem léptünk ki az emberlétből. Sokkal fontosabb azt leszűrni, hogy hogyan oldottuk meg, minthogy mit.
A racionális útkeresés és a hit párosítására fogunk szinte mindig kilyukadni, ha visszafejtjük a folyamatot.
E kettő közül a racionalitás sokkal könnyebben fejleszthető. Mivel a nyugati, tudományos világnézetben nőttünk fel, az már egy alap elvárás, hogy tudjunk így gondolkodni. Ehhez az elménket kell edzeni olvasással, tanulással, önreflexióval.
A hit előhívásához pedig ki kell tágítani a tudatunkat, ami minden esetben magával húzza a tudatalattink rendberakását.
Ez történhet bármilyen mély technikával, az eredmény ugyanaz lesz: A nagyobb boldogság és a kisebb fájdalom keresgélésén túl képesek leszünk némi kockázatot bevállalni azért, hogy önazonosabb és kiteljesedettebb életet élhessünk.
