Mi az az önismeret? – Nagyon egyszerűen
Ezt csinálni kell? Ez csak úgy jön az évekkel együtt? Vagy ehhez is tehetség kell?
Az a hír járja pszichológiai körökben, hogy a működésünk csupán 5%-a alapul tudatos döntésre.
De akkor mi az a maradék 95%?
Ezek automatikus döntések, megrögzött szokások, kényelmes rutinok, amelyeket eltanultunk a szüleinktől, a tanárainktól, a főnökeinktől, a kortársainktól, egy másik része saját magunk által kialakított és van egy jó nagy rész, amiről racionálisan nagyon keveset tudunk, ugyanis ez az álmok, a fantáziák, a spirituális élmények, az intuíció területe.
Tisztázzuk, a rutin egy jó dolog. Nekem nem lenne kedvem minden este újra megtanulni, hogyan kell fogat mosni. 🙂
Van azonban a rutinosságnak egy másik oldala. Életünk során szembe jön velünk legalább egy olyan életszakaszunk, amikor elegünk lesz abból, hogy mindig ugyanaz történik velünk.
Valójában ekkor indul be az önismeret.
Nálam ez 23 éves koromban köszöntött be. Addigra már egész biztosan éreztem, hogy az életem nem tart sehová, pontosabban egy olyan irányba tartott, amit nem voltam hajlandó bevállalni és behúztam a kéziféket.
Ahogy visszagondolok az azóta eltelt időszakra azt érzem, hogy önmagam megismerése a lehető legizgalmasabb, legértelmesebb és leginkább energizáló dolog, amit valaha megtapasztalhatok.
Elképesztően fordulatos, a lehető legnagyobb mélységeket és magasságokat lehet közben megélni és jobb, mint bármelyik film. 🙂
Engem ez vezetett el az asztrológiához, majd a spiritualitáshoz, a pszichológiához, a coachinghoz és a terápiás technikákhoz.
Egy nagyon hasznos terméke volt önmagam intenzív megismerésének az, hogy ebben a folyamatban másoknak is tudok segíteni. Bár sosem terveztem, sosem számoltam ezzel, mégis megfogott a segítői/tanácsadói pozíció.
Az alap filozófiám az, hogy mindenki önmagát váltja meg, mindenki önmagát transzformálja, de mivel azt sem tudjuk, hogy ezt eszik vagy isszák, ezért főleg kezdetben ez segítség nélkül szinte lehetetlen.
Ha most röviden kellene megfogalmaznom, hogy számomra mi az az önismeret, akkor azt mondanám, hogy önmagam egymásnak ellentmondó részeinek megismerése.
Had mondjak erre egy példát.
Jártam ezidáig néhány önismerettel foglalkozó emberhez, kb. 7-8 asztrológushoz és kb. ugyanennyi terapeutához és aki beszélgetés nélkül, válaszokat akart nekem adni, azzal az egyénnel rövidre zártam a kapcsolódást.
Ez is önismeret. Tudod, hogy mit vagy hajlandó elfogadni és mit nem. Komolyan meghúzod a határaidat.
Másrészt évekig sündisznót játszottam és mindenkit távol tartottam magamtól, mígnem mára egy szeretetteljes párkapcsolatban élek és közben kliensekkel dolgozom a saját fejlődésükön.
Ez is önismeret. Tudod, miben változtál és nyitva hagyod a lehetőségét, hogy még másban is változhatsz.
Komoly határmeghúzás és rugalmas nyitottság.
Paradox, hogy mindkettőt kellene csinálnunk, de az emberi élet már csak ilyen.
Akármilyen csillagzat alatt születtünk, mindannyian szélsőségek közt élünk és ez csiszol minket nyers anyagból egyre finomabb lénnyé.
Van azonban az önismeretnek egy kevésbé kedvelt és hangoztatott része, amibe már sokaknak beletört a bicskája.
Amikor másképp kellene csinálni a dolgokat.
Tény és való, hogy az viszonylag nagy bátorságot igényel, hogy egyáltalán elkezdjünk önmagunkban megkérdőjelezni dolgokat. Az még nagyobbat, ha utána is olvasunk, elkezdünk kutatni, vagy naplózni, és az még nagyobbat, ha segítséget is kérünk ehhez egy terapeutától, tanácsadótól, asztrológustól.
De mindezek után, ha már megvannak az okok, ha már összeállt a kép, hogy miért és hogyan szabotáljuk saját magunkat, akkor ott van még a legnagyobb lépés.
Másképp csinálni.
A tanácsadó, a terapeuta és a terápia csak az akadályokat hárítja el az elől, hogy másképp döntsünk és másképp csináljuk a dolgainkat, mint ahogy eddig. De a döntést attól még mi magunk hozzuk meg és annak mindenképp lesz egy kockázata vagy nehézsége.
Rendszeresen belefutok olyan visszajelzésekbe, amikor huzamosabban együtt dolgozom valakivel, hogy 1-2-3 napig teljesen jól érzi magát az ülések után, de aztán elkezdenek visszatérni a régi, megszokott dolgok, visszaállnak a szokások.
Ez teljesen természetes, hiszen egy önismereti ülésen a régi szokások leépítésén és újak kiépítésén dolgozunk. A régi szokás hosszú évek folyamatos megerősítései által megy olyan könnyen, az új pedig épp csak szárba szökkent.
Nos, ilyenkor kell beletenni azt a plusz erőfeszítést, hogy ha már egyszer rászántuk az időt és a pénzt, nomeg a bátorságot, hogy terápiába kezdtünk, akkor teremtsünk maradandó eredményeket és tartsuk magunkat az új szokáshoz, az új döntéshez.
Előfordul, hogy ez nem megy rögtön, előfordul, hogy egy témára 10-szer, 20-szor rá kell feküdni. Sőt a tapasztalatom szerint az a ritkaság, ha valamit egy alkalom alatt meg lehet oldani.
Az egyik tanárom jut eszembe, aki már elég magas szintet elért a tudatfejlődésben. Egyik alkalommal azt mondta nekünk, hogy nyolcadjára sikerült leszoknia a dohányzásról, de bármikor egy pillanat alatt vissza tudna szokni, ha nem figyel.
Tehát megesik, hogy egy komoly erejű régi szokással szemben minden nap meg kell hozni a döntést, hogy az új szokás erősödjön.
Az önismerethez türelem kell. Aki gyereket nevel, előnyben van, mert közvetlen tapasztalat van arról, hogy a kicsit nem lehet akarattal idősebbé, értelmesebbé, tudatosabbá tenni. Nő és fejlődik a saját ütemében.
Az önismerettel önmagunk átnevelése és felnevelése zajlik.
Nem a „normalitás” felé, nem a jó állampolgárság, és nem a fogyasztói társadalmi ideálok felé, hanem a valódi önmagunk felé.
És mivel erről a valódiról nincs koncepciónk, ezért válik egy nagyon izgalmas és rengeteg meglepetést tartalmazó utazássá az önismeret.
