Miért van ennyi ellentét bennünk?
Ha valaha elgondolkodtál már azon, vajon miért van az, hogy egyszer így gondolod, máskor úgy, vagy egyszer szeretsz valakit, máskor utálsz, akkor érdemes lesz tovább olvasnod.
Rögtön ugorjunk fejest!
Az önismereti és spirituális tanítások java abból indul ki, hogy minden az Egységből jött létre anno és ebből keletkezett a teremtett világ. Az Egység magában hordozza az összes létező dolog potenciálját/megteremthetőségét, azaz minden, de szó szerint minden benne van.
Viszont a teremtéshez kell egy keretrendszer/viszonyrendszer.
Hogy jobban érthető legyen, egy szimpla gondolatkísérlettel megnézzük, hogy az alap emberi beállításunk milyen nézőpontra van ráhangolva: az Egységre vagy a Kettősségre.
Gondoljunk bele abba, hogy nincsenek ellentétek.
Tehát nincs hideg és meleg, nincs nappal és éjszaka, nincs fent és lent. El kéne jutni a kávézóig egy jó kis latte-t venni. De mi van akkor, ha nincs itt és nincs ott? Sőt még magadat sem tudnád megkülönböztetni a latte-tól.
El lehet ezt képzelni egyáltalán?
Az elménk zakatolhat, hogy nincs mihez viszonyítani, tehát akkor most mi van?
Ha nincsenek ellentétek, akkor minden egyben van? Egyetlen hatalmas energia-massza az egész létezés?
Ezért kellett, hogy létrejöjjön a kettősség, az ellentétek világa, ami maga a dualitás.
Ellentétek nélkül tehát nem tudjuk meghatározni, hogy milyenek vagyunk. Nincs mihez mérten, nincs mihez viszonyítva.
Lehet, hogy pont ez idegesítette annyira Istent önmaga megismerése kezdetén, hogy inkább belekezdjen a teremtésbe, megalkotva a dualitást. 
A Bibliában ez van írva: „És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” Ha van világosság, akkor pedig van sötétség is, tehát már ott eldőlt, hogy az egész világmindenség alapja lesz a dualitás.
Nem meglepő tehát, hogy a fogantatásunktól kezdve részei vagyunk a kettősségek világának, áthat minket és ennél fogva nem lehet tőle megszabadulni. A gondolkodásunk (ezt válasszam vagy azt), az érzelemvilágunk (most így érzem magam, de tegnap pont az ellentéte volt), a fizikai működésünk (belégzés – kilégzés) mind erre épül. A mindennapjainknak ugyanúgy része az, hogy ütközik a véleményünk a másikéval, mint amikor kinyitjuk az ajtót és a meleg levegő ütközik a hideggel.
Maga az asztrológia is nagyon sokat tud segíteni abban, hogy megértsük a dualitásra épülő lényünket. A zodiákusban van 12 csillagjegy, amiből 6 introvertált, azaz jin típusú, 6 pedig extrovertált, azaz jang típusú. Máris van 6 darab ellentétpárunk.
Minden jegynek van egy szemben lévő partnere.
Ezek a minőségek állnak a legtávolabb egymástól, de egyben a leginkább ki is egészítik egymást. Például a Bika jegy tartalmazza a megtartást, felhalmozást, táplálást, vele szemben a Skorpió pedig a változást, megsemmisülést, átalakulást. A kettőnek külön-külön megvizsgálva semmi köze egymáshoz, viszont a mindennapos folyamatainkban mindkettő részt vesz és mindkettő az Egység része.
Aki már részt vett valaha születési képlet elemzésen, az tudja, hogy mind a 12 jegy szerepel mindenki horoszkópjában, viszont egyénről egyénre, más-más arányban vannak jelen.
Ha bennünk valami hiányos, vagy túlteng, az élet történései garantálják, hogy ez ne maradjon így.
Egyszer fát kell vágni télre vagy edzeni egy kiadósat (Kos), máskor kellemesen elbeszélgetni egy romantikus vacsora mellett (Mérleg).
Kitartóan kell felhalmozni és építkezni (Bika), majd renoválni és kidobni az elhasznált részeket (Skorpió).
Egyszer a racionális oldalunkkal akarunk felfogni mindent részletekbe menően (Ikrek), majd spirituális, nagy léptékű témákat boncolgatunk (Nyilas).
Középpontban akarunk lenni, népszerűségre törekszünk (Oroszlán) majd mindenféle kötöttségtől és hierarchiától mentesen élünk (Vízöntő).
Hatékonyságra törekedve, szabályszerűen dolgozunk (Szűz), majd a megfeleléseket, kötelességeket hátrahagyva önzetlenül szolgálunk valamit, vagy csak úgy belefeledkezünk a természet szépségébe (Halak).
Az élet azért garantálja mindezt számunkra, mert az rendben van, hogy kimozdultunk az Egységből megismerni önmagunkat, de vissza is kéne térni oda. Ennél fogva az egész duális világ úgy van kialakítva, hogy soha ne lehessen hozzászokni és ne képzeljük azt, hogy ez egy csodálatos, tejszínhabos, csokis muffin lesz majd egyszer.
Persze a másik végletbe, a nihilizmusba sem kell elmenni, megtette ezt már helyettünk Nietzsche. Ha mégis tartanánk ezen véglet felé, akkor ismét a dualitásnak köszönhetően jönnek majd a kiegyensúlyozó erők, emlékeztetve minket arra, hogy nem kell beleveszni a sötétségbe és nem kell a fényt sem ádázul kutatni.
A kettő közötti egyensúlyt kell megteremteni.
Az ellentétekre épülő világ tehát rengeteg ütközést, tükröt, visszajelzést nyújt, de otthonossá tenni teljesen nem lehet, mivel mindig két dolog egymáshoz feszülésére épül.
Ezért, aki kívül keresi a megnyugvást, tárgyakban, szenvedélyekben, párkapcsolatokban, pénzben, az törvényszerűen kap erre egy jelzést, hogy nem fog működni.
Nem lehet azonban ebbe csak úgy beletörődni és lemondani a törekvésről. Az ember születésétől fogva a nagyobb élvezetet és a kevesebb fájdalmat keresi, ezt a késztetést nem lehet belőlünk kiirtani.
Meglehetősen elhivatott szerzetesek egy komplett napi rutint és gyakorlatrendszert arra tartanak fenn, hogy az emberi működés eme alapvetését kordában tartsák. De nekünk (akik még nem vagyunk szerzetesek) valahogy boldogulnunk kell anélkül, hogy állandó lemondásban élnénk, vagy minden percben arra figyelnénk, hogyan kell zabolázni az elménket.
Felmerül a kérdés, hogy mégis mit kell elérnünk annak érdekében, hogy enyhüljenek bennünk az ellentétek?
Egy kicsit tegyük rendbe ezt a kérdést.
Itt a nyugati világban, túlnyomórészt jólét van és a legtöbb dolgot már gombnyomásra indítjuk (nem kell tüzet csiholni, vizet húzni a kútból vagy levelekre várni). Mivel minden felgyorsult és szinte azonnal hozzáférhető, ezért már kevésbé folyamatokban, mint inkább állapotokban gondolkodunk.
Megvettem a nyakláncot, már jól vagyok. Befizettem Netflixre, ezernyi sorozatot nézhetek. Vacsoráztunk egy istenit, elöntött a gasztro-élvezet. Eltekerem a sütő gombját, már melegszik is.
Az ellentétek enyhítésére azonban nem egy állapotot kell létrehoznunk, hanem egy folyamatot.
Miért mondom ezt?
Itt a realitásban nem létezik olyan állapot, hogy elértél mondjuk egy közepes szintű feszültséget az ellentéteiddel kapcsolatban, amivel már együtt tudsz élni és innentől kezdve nem kell rájuk figyelni. Az ellentétek jönnek-mennek, egyszer intenzívebbek, máskor könnyen kezelhetőek. Tehát pontosan úgy működnek, mint maga az élet.
Például jó lenne azt hinni, hogy a gyereknevelés egyre könnyebb lesz, ahogy nő föl a kicsi, de még 17 éves korában is tud akkora meglepetést okozni, hogy a szívedhez kapsz. Nincs olyan állapot, ahol már akkora rutinod van gyereknevelésből, hogy kisujjból megoldasz mindent.
Épp ezért a bennünk lévő ellentétekkel kapcsolatban sem egy állapotot kell létrehozni, hanem a kezelésükre kell rutint szerezni, tudva azt, hogy voltak, vannak és lesznek is még.
Tehát a fenti kérdést átgondolva, a „mit kell elérni” alatt azt lehet érteni, hogy milyen hozzáállás, szokás, vagy viselkedés áldásos az ellentétek enyhítésére.
A nyitott figyelés például mindenképp ilyen. Nem feltétlenül kell ehhez terápiázni, meditálni, vagy valamilyen speciális gyakorlatot végezni. Figyelni és ezáltal mélyülni akkor lehet, ha kevesebbet pörögsz és többet vagy csendben.
Sokan azt mondják, ez mennyire unalmas.
Ehhez kapcsolódóan azt véli Richard Feynman Nobel-díjas fizikus, hogy
Minden érdekessé válik, ha elég mélyen elmerülünk benne.
Például elkezded nézni a szekrényed egyik fiókját. Fenyőből van, világosbarna, fénylő a külseje. Egy gombbal lehet kihúzni és tudod, hogy már egy kicsit akad. A fiók elején látod a fa évgyűrűit, és észrevehető, hogy hol volt a fában elágazás. Eléd tárulhat az a kép, hogy ez a szép bútor valamikor fenyőfa volt, sok más fával körülvéve. Egy erdőben, ahol csupa zöld volt minden. Aztán ezt a fát kivágták és elvitték feldolgozásra. A feldolgozás során alakították ki rajta a barázdákat, mélyedéseket. Megfigyeled a fiók elején a bemarásokat. Vajon milyen géppel csinálhatják ezt? A gomb körül egy kiemelt négyzetalak van kialakítva, majd onnan rétegesen süllyed az anyag. A süllyedés egy ponton megáll és fokozatosan újra megvastagodik. Látod, hogy vannak a fiókon illesztések is, amelyeken más irányban vannak az évgyűrűk. Lehet, hogy több fa is betársult abba, hogy ilyen szekrényed legyen, de lehet, hogy ugyanazon fa más-más részei álltak össze. Látszik, hogy az illesztéseket nem csavarozták, hanem ragasztás köti őket… És ez csak egyetlen fiók az egész nagy szekrényből.
A pörgés leállításához néha elég csak ennyi. Valamit jóóó alaposan megfigyelsz. Nem kell róla fantáziálni, sem sztorit költeni hozzá. Csak megfigyelni, esetleg megtapintani.
Ez is egyfajta meditáció, ami nagyon hasonló ahhoz, mint amikor a természetben vagy és csak figyeled a tájat, hallgatod a hangokat és tapintod a kérgeket.
Amikor ilyen mélyen odaadod valaminek a figyelmedet, akkor szinte eggyé válsz vele. Egy kicsit kilépsz a kettősségek világából.
Minél többször és minél rugalmasabban tudod váltogatni e két nézőpontot (egység, kettősség), annál kevésbé lesz gondod az ellentétekkel.
Ehhez persze nem mindig elég egy fiókot megfigyelni. 🙂 De ugye azt már lefektettük az előbb, hogy nem rapid megoldást és nem egy fix állapotot keresünk, hanem hozzáállást.
Előbb-utóbb a figyelmed segítségével már képes leszel eggyé válni a haragoddal, a félelmeddel, a fájdalmaddal, a szégyeneddel, a múltaddal, a testeddel, az örömöddel, a sikereddel. A belső munka, terápia során is valójában a figyelemmel dolgozunk a legtöbbet. Leginkább abban segítek a hozzám fordulóknak, hogy merjenek mélyebben megfigyelni olyan részeket, amelyek addig megbélyegzetten a sarokba voltak küldve. Lehet az a rész akár fájdalomból, félelemből vagy haragból, a figyelem hatására beindul a feloldódása.
Egyébként a figyelem edzését önállóan is végezheted, vagy akár segítővel.
Mindegy, hogy kivel, mindegy, hogy meddig.
A figyelem ingyen van. 🙂
Aki akar, gyorsíthat a folyamaton terápiával, coachinggal, aki pedig önállóan akar haladni, ő is sikert fog aratni.
Egy dolgot kell szem előtt tartani:
A rendszerességet.
