Téli prognózis – 2024

A 2024-es téli napfordulóhoz érkeztünk, így ismét elkészítettem a következő negyedév prognózisát Magyarország horoszkópjára vetítve.

2024-ben a téli napforduló időpontja: 12.21. 10:21.

Új olvasóknak említem, hogy bármely időpontra felállított horoszkópot lehet úgy elemezni, mint egy születési képletet, ugyanis az magában hordozza a kereteket és a lehetőségeket a jövőre nézve. Így minden évszak kezdetét lehet úgy tekinteni, mint az évszak születését, ami információt ad nekünk a következő három hónap tendenciáiról.

Magyarország képletével összevetve, a hazánkban zajló folyamatokra láthatunk rá alaposabban.

Magyarország horoszkópjához a leggyakrabban használt adatokat használom: 1989.10.23 12:03, Budapest.

Nézzük először a téli napforduló képletét:

téli napforduló 2024

A horoszkóp Aszcendense a Vízöntőben van, így az utóbbi három évszakhoz hasonlóan a Halakban lévő Szaturnusz uralja az időszakot. Ezen égitest már direkt mozgásban van, egyre pontosabb kvadrátban a Jupiterrel, pontos szembenállásban a Holddal és tág kvadrátban a Merkúrral és az MC tengellyel.

Kirajzolódik az égen egy kereszt kvadrátnak nevezett jelenség (négyszög, benne két átlóval), ami a lehető legfeszültebb és legmegpróbálóbb konstelláció, úgyhogy nem tudom azt mondani, hogy az előző évszakokhoz képest enyhülne a nyomás, sőt tekerünk rajta felfelé még egy fokozatot világszinten.

Az előző évszak képletében egy sárkány alakzattal találkozhattunk, amiben volt bőven segítő és teremtő energia egy rendszer, egy struktúra vagy egy közösségi beállítás megreformálására. Ami ősszel ebből megjelent, az a téli időszakban átmegy egy hatalmas próbán és kiderül, mennyire tud tartós lenni.

Egy helyzet vagy egy kérdés képletében – tehát nem születési horoszkópoknál! – rendszerint az szokott lenni a felállás, hogy a kereszt kvadrát olyan nehézséget jelöl, amely magának a helyzetnek a létét határozza meg. Ha a próba bukással zárul, akkor a hozzá kapcsolódó helyzet, struktúra, építmény, terv, cselekvés szintén bukik és nincs visszaút.

Mindez Magyarországra nézve kifejezetten érdekes felállást hoz létre, ugyanis valószínűleg ebben az évszakban dől el, hogy tud-e az ország rendszerváltást csinálni, vagy maradunk a burkolt orosz modellnél.

Nézzük is, hogy Magyarország horoszkópjára vetítve milyen az összkép.

összevetés mo 2024 tél

A napforduló képletének uralkodója – a Szaturnusz – Magyarország 2. házában van, ahogy az előző évszakban is. Tehát, amiben mi azt a bizonyos kemény próbatételt érzékelni fogjuk, az továbbra is a pénzügyek területe lesz, bár nem biztos, hogy ez rögtön le fog csapódni ránk.

Könnyen elképzelhető, hogy mivel nem jönnek az EU-s pénzek, ezért további hiteleket kell felvennie a kormánynak, amelyek a már eddig is tetemes kamatszolgálathoz fognak csatlakozni. És tudjuk jól, ahogy a hiteleknél az lenni szokott, hosszú időszakon keresztül tart a kamatos kamatfizetés. Szóval nem valószínű, hogy egyetlen hatalmas döbbenetként érkezik az ország pénzügyi romlása, hanem jó sokáig elnyújtva és mindig egy nagy darabot lecsippentve a költségvetésből a beruházásokat és a fejlesztéseket fogja akadályozni a hitelek törlesztése.

Ebből mi annyit fogunk érzékelni a következő években (tehát nem évszakokról beszélek), hogy már megint döglődik a MÁV, már megint nincs pénz az egészségügyre, már megint lefaragnak az oktatásból, és a kamatszolgálat mellett természetesen etetni kell a belső kört is valamiből. Ennek alapján nem csodálom, ha egyre több embernek tele lesz a micsodája és elvágólagos megoldást akar.

A Szaturnusz által uralt nagy kereszt csatlakozik egy szextillel a magyar Aszcedens együttállásaihoz (Uránusz, Szaturnusz, Neptunusz), egy kvadráttal a Vénuszhoz, valamint egy trigonnal a Jupiterhez és a Plútóhoz.

Lenne tehát továbbra is értelmes kiút ebből a pénzügyi slamasztikából, de ahhoz korrektül kellene kezelni a külkapcsolatokat (Jupiter 7. ház) és felelősségvállalásra ösztökélni önmagunkat (AC csoport). Ezt már a múltkori kitekintésben is egy szép kis mesének címkéztem és sajnos továbbra sem lesz belőle valóság, látva azt, hogy egyre aljasabb és kétségbeesettebb üzemmódra kapcsolt a kormánypárt.

A Szaturnusz továbbra is kvadrátban van a magyar Vénusszal és pontos trigonban a Plútóval. Ezek ugyanazt jelzik, amit már a nyári napforduló cikkben is említettem. A kormánypárt életében irtó nehéz lesz ez az időszak, és nagyon sokat kell majd dolgozni újabb salátatörvényeken, hogy a költségvetést valamelyest kipofozzák. Újabb megszorításokat jelentenek be és/vagy a sajtó kiszúr „érdekes” elemeket a törvénycsomagokban.

A Jupiter retrográd mozgást vett fel októberben, így újra fókuszba kerültek az 5. ház témái, azaz a kultúrával, a színházakkal kapcsolatos intézkedések, megszorítások. A kultúra képviselőinek így jelenleg is lesz egy tág ablak arra, hogy felszólaljanak, jogorvoslatot kérjenek vagy mozgalmat szervezzenek. Egész télen az 5. házban marad a Jupiter archetípus, majd a tavasz elején fog átlépni a 6. házba, ahol a már jól ismert kötelezettségekkel és egészségüggyel kapcsolatos híreket fogjuk kapni.

Mindezen kívül a Jupiter még mindig szemben áll a magyar Vénusszal, szextilben a magyar Holddal és trigonban a magyar Marssal és Merkúrral. Ebből nekem az tűnik fel, mintha továbbra is kimagasló lenne a nők szerepe és szava a következő három hónap során. (szembenállás a Vénusszal) És mindez kedvezően hatna az ország konfliktusaira (Mars) és a sajtóra (Merkúr). Tehát olyan cikkek, felszólalások, beszólások, megmozdulások jöhetnek létre a hölgyek részéről, ami átütő erejű és hathatós változásokat idéz elő. Remélem, sokan közülük, aki kompetensnek érzi magát, közszereplést is fog vállalni a leendő kormányváltás terén.

Az Uránusz retrográd mozgása miatt ismét közelít a Holddal való utolsó kvadrátjához, ami jelentősen rá fog segíteni a forradalmi hangulatra és a nagy kereszt próbájának kiállására. Ez a kvadrát már nem lesz teljesen pontos, de utolsó találkozásként továbbra is feltüzeli a népet jelképező Holdat, úgyhogy az utóbbi években csúcsra járatott lázadási, rendszerváltási energia teljes feltöltést kapott 2024 végére. Szerintem jó céltáblát szolgáltat neki a szintén kimaxolt dölyfösség, hazugsággyár és manipuláció, amit láthatunk a politikában.

A csattanás hamarosan érkezik!

A Plútó továbbra is ugyanabban a pozícióban van (kvadrátban a magyar Nappal), mint ahogy az utóbbi években, úgyhogy részéről semmi újdonság nem történik. Folytatja a kényszerű transzformációt, a rombolást, és a megújítást az ország vezetésének területén.

Ahogy látható, összességében nagyon-nagyon hasonló az időszak minősége az előző évszakhoz, annyi különbséggel, hogy kollektíven emeljük a tétet. Nő a feszültség, nő a próba nagysága és egyre kevésbé lehet kimaradni a folyamatokból.

Továbbra is vegyük figyelembe, hogy az évszak energiája természetesen az egyéni folyamatokra is kihat, de nem feltétlenül akasztja meg őket. Egyénileg, a személyes fejlődésünk által legalább részben ki tudunk lépni a tömegfolyamatokból és nem kell kivárásra játszanunk. Minden évszakban és minden évben vannak kellemetlen időszakok és a tudatosságunktól függ, hogy melyikre mennyire ülünk fel.

Mivel egyre jobban közeledünk a választási évhez, aminek nagyon nagy lesz a tétje, azt javaslom, hogy a következő év elejétől aktivizálódjunk és időnként mindenki tájékozódjon a közélet felől. Ehhez nem kell egész nap a híreket bújni, én is undorodok egy idő után attól, ami ránk zúdul, de megvannak azok a jól bevált források, akiktől alkalmanként informálódok.

Az első számú forrás nekem Kéri László, akinek bármely friss videóját ajánlom.

Boldog Karácsonyt és Békés Újévet Kívánok Minden Kedves Olvasónak!

Emeljük magunkat és emeljük egymást!