A tiszta kommunikáció

A tudattalan mintáink tudatosításának van egy mindennapos eszköze, amit bárki képes használni és ezt hívják tiszta kommunikációnak.

Az elsajátítása nem függ csillagjegytől, sem bolygóállástól, sem születési számtól, sem enneagram kategóriától.

Egy kis bátorság kell hozzá és figyelem a másik fél részéről.

A tiszta kommunikáció arról szól, hogy azt mondjuk, ami éppen bennünk van, mindenféle elvárás vagy félelem nélkül és a másik fél nem véleményezi a mondandónkat.

Ezt bontsuk ki egy kicsit.

Látszólag nincs semmi ördöngösség abban, hogy azt mondjuk, ami éppen bennünk van. Hiszen ez nem más, mint a panaszkodás, nem?

Nem.

Ez a fajta kommunikáció más, mint a hőzöngés, panaszkodás. Tehát nem arról van szó, hogy mindent rázúdíthatunk a másikra, mert végre van egy lelki szemetesládánk, aki nem szól vissza, aztán dolgunk végeztével mossuk kezeinket.

Ennél sokkal mélyebb folyamatról van szó.

Nézzük meg egy példával, női szemszögből.

Konyhai jelenet. A pár férfi tagja dolga végeztével a vizes konyhai törlőrongyot ledobta a székre, ahelyett, hogy kiterítette volna, majd tovább megy a nappali felé tévézni.

A pár női tagját egy nanomásodperc alatt megrohanják az érzések és a gondolatok:

  • Figyelembe se vesz!
  • Nem érdekli az, hogy megkönnyítse a dolgomat!
  • Hanyag, felelőtlen!
  • Ugyanilyen felelőtlen lesz a gyerekkel is!
  • Az előző pasim is ilyen szétszórt volt!
  • És a mocsok apám is pont ezeket csinálta!!
  • Hát ilyen férfi nekem nem kell!

Piros gomb benyomva és már zúdul is egy múltból eredő blokkon keresztül az érzelemcunami a férfire.

A férfi, mivel nem ugyanaz az előtörténete és nem gondolatolvasó, azt sem tudja, miről van szó.

Csak azt látja, hogy valamiért bűnös.

Nála is jön a piros gomb és bekapcsolnak az érzések/gondolatok.

  • Mi rosszat csináltam?
  • Miért néz büntetően?
  • Most megint az lesz, hogy meg kell hunyászkodnom?
  • Megint csak az lehet, hogy neki van igaza?
  • Ugyanazt csinálja, mint az előző párom.
  • Sőt az anyám is folyton így nézett, ha nem az volt, amit ő szeretne.
tiszta kommunikáció
Forrás:www.pixabay.com

Lezajlott az első kör, a nő részéről beaktiválódott egy blokk egy múltbeli apaseb alapján, a férfi részéről pedig egy blokk egy múltbeli anyaseb alapján.

Mindkét fél szépen leért a bugyrok legaljára.

És itt jöhet a megoldás.

Akinek több az ébersége, vagy jobb az önreflexiója, az kezdi.

Tegyük fel, hogy a női résztvevőben elkezd mocorogni valami. Érzi, hogy kicsit túltolta és ez a felismerés elkezdi átformálni a látásmódját.

Oszlik a múltbeli emlékek homálya és egyre tisztábban látszik a jelen realitása, majd így szól:

Nem értem miért förmedtem rád ilyen erősen. Azt hiszem, van még itt valami a háttérben…

Ez még nem a megoldás, de már tiszta a kommunikáció.

Megkérdőjelezi azt, ami előtört belőle, éberen vizsgálja, hogy mi lehetett ez, önmagára reflektálva kutatja, hogy mi van a háttérben és nem a másikon próbálja leverni azt az indulat csomagot, ami felbukkant. Emellett nem próbál büszkeségébe visszavonulva várni arra, hogy majd a másik megteszi az első lépést.

Ezen a ponton a férfi megkönnyebbül, mert felszabadul a vélt bűnösség alól, nem kell védekezésre energiát fordítania, így ő is beléphet a tiszta kommunikációba és ugyanazzal az éberséggel vizsgálhatja saját magát.

Ha tovább dúlnának az indulatok és a sértettség, akkor ez lenne az a pont, ahol a férfi visszavonulót fúj és elzárkózik, vagy belép a vagdalózásba. Ha ezek bármelyike megtörténik, akkor mondhatjuk, hogy a szituáció jól el van cseszve. 🙂

Nade nézzük tovább azt a vonalat, hogy mindkét félnek van némi ébersége.

A férfi így szól:

– Mi volt benned akkor? (Megjelenik a tiszta kommunikáció elengedhetetlen eleme, a véleményezés nélküli figyelem a másik részéről.)

– Amikor ledobtad a rongyot a székre, akkor az volt bennem, hogy megbízhatatlan, felelőtlen vagy és ez végletesen tovább pörgött bennem egészen az apámig. Nagyon dühös lettem. (Nem kertel, nem szépít, kimondja, amit érzett és bízik abban, hogy a másik ezt képes kezelni.)

– Értem. Én pedig azt éreztem, amikor kitörtél, hogy olyan dologért vagyok bűnös, amiről fogalmam sincs. Az volt még bennem, hogy oda a szeretet és vagy menekülök, vagy meghúzom magam. (A férfi folytatja a tiszta kommunikációt, bízva abban, hogy a másik fél is képes lesz figyelmesen hallgatni és tudja kezelni az elhangzottakat.)

– Értem…tehát mindketten bekattantunk. 🙂 (A tiszta kommunikáció eredményeképpen nagyon gyakran és elég hamar meg szokott jelenni a megkönnyebbülés, ami által a felek kisimulnak, vagy egyenesen elnevetik magukat.)

– Akkor ezzel kezdenünk kell valamit!  (Folytatódik a tiszta kommunikáció, és továbbra sem egymás hibáztatása van fókuszban, hanem egy közös megoldás megtalálása.)

A beszélgetés folytatását és a megoldást az olvasók fantáziájára bízom.

Jó esetben, amikor megvan a megoldás, akkor a beszélgetésben beáll a csend. Ez azt jelenti, hogy nincs értelme tovább cincálni az ügyet.

A csend a mindennapi kondicionáltságunknak köszönhetően zavaró lehet, ezért hajlamosak lehetünk túlagyalni, szétanalizálni a beszélgetést és nagy valószínűséggel ezáltal egy újabb kört kezdeni, ami újabb blokkokat aktiválhat.

Úgyhogy azt javaslom, hogy ha végre megvan a csend, akkor onnantól jöhet az ölelés, csók, miegyéb, vagy mindenki teszi tovább a dolgát (és kér egy időpontot a terapeutájától). 🙂

tiszta kommunikáció2
Forrás: www.facebook.com/otherperpectives

Amikor tisztán akarunk kommunikálni valakivel, és még az elején járunk a folyamatnak, akkor nagyon óvatosan válasszuk meg, hogy kivel tesszük.

Próbáljuk a higgadtabb, lassabb emberek társaságát keresni, akikből kinézzük, hogy képesek lesznek fókuszáltan figyelni és elbírják az őszinteséget. Ha a párunkkal vagy egy rokonnal akarjuk ezt elsajátítani, akkor a nyugodtabb időszakokat kell becélozni.

Ha valaki olyan szituációban lenne, hogy elképzelhetetlen a párjával, a barátaival, a rokonsággal a tiszta kommunikáció, akkor két utat választhat.

Az első az, hogy segítőhöz fordul. A pszichológiai, mentálhigiénés vagy coach képzéseken nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik ne megmondani akarják a frankót, hanem a másik fél meghallgatásával egy olyan gyógyító teret hozzanak létre, amelyben mély belső átalakulások történhetnek.

A másik út az írás. Például, ha éppen benne vagy egy szituációban, amiből nem látsz kiutat, akkor ahelyett, hogy szétagyalnád magad, inkább írj ki magadból mindent éppen olyan formában, ahogy az benned van. Finomítás, virágnyelv, polkorrekt hozzáállás nélkül.

A tiszta kommunikációt ésszerűen kell használni.

A postás, az okmányirodás vagy az edző valószínűleg nem lesz jó partner ebben.

Ugyanígy, ha meg kell védeni magad, vagy spontán szituáció van, akkor reagálsz, ahogy éppen tudsz.

A tiszta kommunikáció leginkább a saját fejlődésedre használatos módszer és ha találsz hozzá egy megfelelő partnert, akkor rettentően fel tudja gyorsítani a tudatosodást. Nem tagadom, hogy gyakran nagyon nehéz kimondani fájdalmas, ciki, szégyenteljes vagy szomorú dolgokat. Nehéz beismerni, hogy hibáztunk, bántottunk másokat. De ha mindehhez van egy olyan partner, aki véleményezés, elemzés, moralizálás nélkül meghallgat, majd ő is elmondja az ő részét, az nem járhat mással csak gyógyulással.

Emberi mivoltunk része a tökéletlenség.

És ezt elfogadással kezelni önmagában felszabadító élmény.

A tiszta kommunikációról összefoglalóan:

  • Azt mondod, ami éppen benned van szépítés nélkül.
  • Mindent magadra vonatkoztatsz, nem a másikra mutogatsz és ezt a beszélgetőpartnered is vállalja.
  • Én-közléseket hajtasz végre. Tehát azt mondod: dühös vagyok. És nem azt, hogy dühös vagyok miattad.
  • Először a higgadtabb, lassabb emberek társaságát keresd vagy a nyugodtabb időszakokat.
  • Lehet segítőhöz fordulni, aki profi szinten végzi a tiszta kommunikációt.
  • Lehet magadban naplózni és később átvinni mindezt beszélgetésbe.
  • Észszerűen használd! Nem minden szituációban!

Egy kalappal mindenkinek a gyakorláshoz! 🙂

Az asztrológiai elemzések alatt és a coaching üléseket végig tisztán kommunikálunk, mivel így lehet gyorsan és hatékonyan fejlődni. Ha szeretnéd élőben is tapasztalni, hogy milyen ez a kommunikációs forma, akkor jelentkezz be egy elemzésre, vagy coaching ülésre.

Fótos János

Integrál szemléletű tanácsadó és asztrológus
fotosjanos@fotosjanos.hu
+36-20-445-55-57