Hol van a normális életünk?

Nagyon úgy néz ki, hogy nem térünk vissza a megszokott, „normális” életünkbe…egy darabig. Vagy még tovább.

De mit is neveztünk normálisnak?

Normálisnak hívtuk azt, hogy vannak kapcsolataink, vagy legalább próbálhatunk élő, személyes kapcsolatokat kialakítani és közben törekedhetünk arra, hogy rátaláljunk a lelki társunkra, a lelki közösségünkre.

Normálisnak neveztük azt, hogy van egy munkánk, ahová bejárunk, és közben folyamatosan hajthatjuk fejben az álom munkát, azaz megpróbáljuk kitalálni, hogy mi illik leginkább a személyiségünkhöz, mire érzünk hívást, mi a hivatásunk, milyen munka tenne minket boldoggá.

Normálisnak neveztük azt is, hogy szabadon utazhatunk, jókat ehetünk, exkluzív nyaralásokon vehetünk részt a pénztárcánkhoz mérten, és közben azt kalkulálhatjuk, hogy mi legyen a következő célpont, milyen ételt kellene még kipróbálni, ami még teljesebbé tenné a boldogságunkat.

Normálisnak neveztük azt is, hogy bármikor, bármiért szabadon lehet hibáztatni az államot, a vezetőket, a felettünk lévőket, akik a boldogulásunkra törnek.

Magyarán azt gondoltuk, hogy ha meglesz a lelki társunk, vagy lelki közösségünk, akkor boldogok leszünk. Kihelyeztük a szeretetet.

Azt gondoltuk, hogy meg kell találnunk életünk álom munkáját és akkor boldogok leszünk. Kihelyeztük a boldogságot.

Azt hittük, hogy az élmények halmozása meghozza majd azt a kisimultságot, könnyedséget, és felszabadultságot, amire oly nagyon vágyunk, mint egy kiadós alvásra. 🙂 Kihelyeztük a megkönnyebbülést.

A mai napig azt hisszük, hogy az államok vezetői, a kormányok tőlünk független valamik. Mintha nem mi tennénk őket vezérré. Mintha nem mi hagynánk, hogy vezetők maradjanak. Megváltást várunk tőlük, de egyben ők a bűnbakok is, ha valami nem teljesül. Kihelyeztük a felelősségvállalást.

És minderre kaptunk egy nagy, kövér, piros STOP táblát.

stop tábla pexels
Lamar Belina fotója a Pexels oldaláról

Bezárás, lezárás, szeparáció, befelé fordulás.

Egy felhívás az élettől, ami immár valószínűleg egy negyedik hullám formájában is meg fog érkezni hozzánk, hogy tartsunk önvizsgálatot.

Hogyan lehet ezt csinálni?

Úgy, hogy megkérdőjelezel magadban feltevéseket.

Miért érzed úgy, hogy csak a lelki társaddal, vagy a lelki közösségeddel lehetsz szeretetben? Miért kell ezt kívülről megkapnod? Mi miatt nem tartod magad szerethetőnek? Ha találsz pár indokot, dolgozz rajtuk segítséggel, azaz pszichológussal, coach-csal, mentálhigiénés szakemberrel, családállítóssal stb.

Miért gondolod azt, hogy az álommunka majd megadja neked a flow élményt vagy a boldogságot? Miért hiszed azt, hogy létezik olyan munka, amiben nincs erőfeszítés? Miért hiszed el azt a mesét, hogy az életből ki lehet venni a nehezítést? Lásd be, fogadd el, hogy a munka az munka. Van kellemes része, vannak benne sikerélmények, de ahogy az életben mindennek, ennek is van kemény oldala.

Miért gondolod, hogy az utazások és a finom étkezések fogják neked megadni a szabadságérzetet? Miért hiszed azt, hogy nem fogod minden egyes helyre, minden egyes étterembe magaddal vinni a saját nyomorodat? Miért gondolod, hogy helyekkel, ételekkel, élményekkel tartósan el lehet nyomni a benned lévő, feldolgozásra váró, fájó, szomorú dolgokat? Írd ki magadból ezeket a dolgokat, és ha úgy látod, akkor kérj segítséget.

Miért hiszed azt, hogy a boldogulásod a feletted lévőktől függ? Miért hiszed azt, hogy az állam élén lévőknek a felelőssége az, hogy haladj az életeddel? Miből gondolod, hogy ha gyerekesíted magad és dacosan elégedetlenkedsz, akkor abból lesz valami? Vedd vissza a felelősséget! Csináld meg a saját életedet!

wake up neo
Kép forrása: www.vuo.org

Ezek az időnként ismétlődő globális – és a rendszeresen ismétlődő egyéni krízisek nem azért vannak, hogy kipusztuljunk, vagy beleroppanjunk.

Az ébresztésünkre léteznek.

Az ember csak részben anyagi lény, másik részben pedig szellemi, de az utóbbira nincs olyan sok látható bizonyíték. A bizonyítékok belül lennének, mi pedig hajlamosak vagyunk életeken át a külvilág polírozásával vagy drámáival foglalkozni.

Azt mondják keleten, hogy a fájdalom olyan, mint egy villanypásztor. Visszatéríti az alvó emberi tudatot a helyes útra.

Szóval függetlenül attól, hogy most ez egy csinált vírus, vagy valódi, vagy hatalmasságok játszanak velünk, vagy mi csináltuk mindezt saját magunknak, egy dolog akkor is közös: az ébredésre hívó jel.

A szellemi kereső, önismeretileg fejlődő ember szempontjából szerintem nem az a lényeg, hogy eldöntsük, ki a felelős, ki a hibás, ki a megmentő.

A dolgunk az ébredés.

Az pedig befelé fordulással, önvizsgálattal, a fájdalmak feldolgozásával, önálló gyakorlással (légzés, jóga, meditáció, relaxáció… stb.) és egyszerűségre törekvéssel tud megtörténni.

Fótos János

Fótos János

Integrál szemléletű tanácsadó és asztrológus
fotosjanos@fotosjanos.hu
+36-20-445-55-57