Mi az a terápia? – Nagyon egyszerűen

A terápia szó hallatán a filmek, sorozatok, médiatermékek hatására szinte biztos, hogy eszünkbe jut a kanapén fekvő, „elromlott” ember, akit egy fotelben ülő pszichológus/pszichiáter hallgat.

Vagy az az elterjedt nézet, hogy ez a mentálisan sérült betegeknek vagy az unatkozó, gazdag, középosztálybeli embereknek való. Normális ember ilyenekkel nem foglalkozik.

Egy kicsit lépjünk ki ezekből a sztereotípiákból!

Gondolnád, hogy minden nap terápiában vagy és te magad is terápiázol másokat?

Pedig így van.

A terápia – bármilyen, de tényleg bármilyen verziójáról, technikájáról is legyen szó – egyetlen dologról szól: a nem tudottat tudottá, azaz tudatossá tesszük. Szaknyelven úgy fogalmazzák ezt, hogy az implicit tartalmat explicitté változtatjuk.

Magyarán arról van szó, hogy a belső káoszt, kavargást, elfojtott dolgokat kiadod magadból, azaz tudottá teszed és megpróbálod értelmezni.

Mi ennek a legegyszerűbb módja?

A beszélgetés.

Ha van legalább egy ember a környezetedben, akinek el mersz mondani titkokat, vagy a bugyraidban szunnyadó démonok közül ki tudsz vele tárgyalni egyet-kettőt, akkor bizony majdnem azt csináljátok, mintha pszichológusnál lennél. Lehet, hogy se eleje, se vége és megoldás sem születik belőle, de ugyanazt a folyamatot végzitek, mint a szakértők. A különbség csupán a gyakorlottságban és a technikák ismeretében van.

friend serious talk2
Forrás: Edmond Dantès fotója a Pexels oldaláról

Hogyan ment ez régebben?

Röviden: nem tudjuk pontosan.

Sejtjük, hogy a törzsi tagok közötti vagy a kortársi beszélgetések szolgáltak arra, hogy az ember szelleme megkönnyebbüljön. Ebből máig megmaradt a baráti beszélgetés, ami azért hallatlanul értékes, mert egy barát tud neked olyat mondani, amit a párod, rokonod nem mondana. Nincs olyan szoros kapcsolat, nem fűz össze titeket annyi érdek és megfelelés, szóval sokkal szabadabban lehet beszélgetni.

Ha megyünk tovább a korokon, akkor van egy időszak, amikor megjelenik a papság, mint közvetítő csoport az Isten vagy istenségek és a nép között. Ők váltak a szellemi énünk kisimítójává, már amikor nem a hatalommal és a pénzzel voltak elfoglalva és bár ez az intézmény is megmaradt a mai napig, de nagyon sokat vesztett a státuszából. Átvette tőle a stafétát a pszichológia.

Az emberi elme mára olyan szintre fejlődött, hogy már nem elég a rendbe rakásához egy lelki pásztor bölcsessége vagy egy vallási tétel. A mai elme teljesen normális módon érteni akar. Boncolni, elemezni, okokat találni, konklúziókat levonni és tovább fejlődni.

Ehhez tökéletes választás a pszichológia/pszichiátria által kifejlesztett technikák garmadája. De tegyük bele a pakliba, hogy a terápia ezzel egyáltalán nincs kisajátítva. Ez nem csupán egy szakértők által alkalmazott folyamat, ez mindenkié. Maga a terápia szó is csupán annyit jelent: gondozás, kezelés.

Egy baráti beszélgetés során, sőt még egymagadban is tudatossá teheted a tudattalant.

Az első verzióhoz kell egy olyan barát, aki erre nyitott és képes arra, hogy csendben maradjon, amikor beszélsz, valamint arra reagáljon, amit mondtál, ne arra, ami az ő fejében zajlik.

Ha nincs ilyen ember a környezetedben, akkor én azt a nagyon hatékony és egyszerű dolgot szoktam javasolni, hogy írj!

writing2
Forrás: www.pexels.com

A naplózás bizonyítottan nyugtató hatású.

Több kutatás is alátámasztja, hogy a segítségével csökken a vérnyomás, javul a májfunkció, erősödik az immunrendszer. Csökkenti az amigdala működését, ami az agyban az érzelmeink intenzitásáért felelős, magyarán kevesebbszer leszel dühöngő, hisztis, vádaskodó szappanopera sztár. 🙂

Még olyan dolgokat is feltártak a kutatások, hogy a férfiak bizonyítottan többet profitálnak az írásból mint a nők.

Vajon miért is lehet ez? Az a sztereotípia igaz, hogy a férfiak kevesebbet osztanak meg a belső működésükből és, mint amikor a kutya beteg, ők behúzódnak a kis házukba és addig elő sem jönnek, amíg nincsenek rendben. De ha egy férfi le tudja győzni azt az aggályát, hogy az írással netán olyanná válik, mint az amerikai filmek naplót író tini lánykái, akkor ő is találhat magának egy olyan stresszlevezetést, mint amit a nők szoktak csinálni az egymás közti beszélgetéssel.

És még egy adalék, ha valaki hozzá akar kezdeni, vagy már csinálja: a kézírás sokkal hatásosabb, mint a gépelés.

Tanúsíthatom – több, mint 10 éve írok naplót – , hogy ezek az eredmények valósak.

De persze nem csak az írás létezik, amit egyénileg bárki képes otthon végezni. Segítségül lehet hívni a google vagy youtube keresőjét és manapság már minden olyan technika pár gombnyomásra elérhető, amelyeket én is szoktam javasolni a hozzám fordulóknak házi feladatképpen.

A terápiás technikákban az a közös, hogy a bennünk lévő dolgok kifejezésében segítenek és maga a kifejezés az, ami a gyógyuláshoz vezet.

A kifejezés az, ami a gyógyuláshoz vezet.

Ha valaki járt már családállításon, az tudja, hogy mennyire felszabadító tud lenni, ha fény derül egy családi titokra. Az egész rendszer megérzi és átrendeződik.

És ugyanígy az egyéni üléseken, amikor kényes, kellemetlen, démonizált dolgokat beszélünk át és keretezzük újra őket, nagy megkönnyebbülések következnek be.

Ha nincs rá időd, pénzed, elszántságod, hogy szakemberhez fordulj, akkor sem kell temetni a fejlődést és kitenni magad az automatikusan ismétlődő mintáid rombolásának. Tudj róla, hogy te magad is önállóan képes vagy fejlődni, tudatosodni.

Képes vagy terápiázni, azaz gondozni magad.

Folytatása következik…

Ha szeretnéd megtanulni, hogy hogyan használd az írást és egyéb önsegítő technikákat, akkor jelentkezz be hozzám coachingra és néhány alkalom után a saját magad terapeutájává válhatsz.

Fótos János

Integrál szemléletű tanácsadó és asztrológus
fotosjanos@fotosjanos.hu
+36-20-445-55-57