Mi az asztrológiai előrejelzések pszichológiai háttere?
Sok asztrológiai írás támaszkodik a prognózisokra.
Például ez az amikor hétről-hétre, vagy hónapról-hónapra olvashatod a különböző konstellációk jelentését, amelyek kollektíven valamilyen történést jeleznek.
Fontos az elején leszögezni, hogy egy égi állás nem okoz semmit, csak jelzi a kollektív és egyéni tudattalanban lévő folyamatokat.
Másképpen szólva a fenti világ történéseiből tudunk következtetni a lenti világ eseményeire, a kettő közti szinkron miatt.
E következtetés leggyakrabban alkalmazott módszere a tranzit elemzés. Az asztrológus ilyenkor az aktuális állásokat rávetíti a születési képletedre majd innen haladtok előre a jövőd irányába.
Tranzitnak szokták mondani az asztrológiában azt a jelenséget, amikor egy égitest valamilyen kiemelt kapcsolatot vesz fel a horoszkópod valamely elemével. Például a Szaturnusz áthalad a Holdad felett, ami általánosságban egy megpróbáló időszak szokott lenni.
Megnézzük most bővebben, hogy pszichológiai szempontból mivel jár egy tranzit és általánosságban mik a teendőnk vele.
Kezdjük az alapoktól.
Mivel a pszichológiai asztrológia leginkább a mögöttes mozgatórugókat és a tudat alatt zajló folyamatokat képes feltárni, ezért nézzük meg először, hogy mi is az a tudatalatti.
Ez az a részünk, amiről nincs tudomásunk. Azonban, ha konkrétabban meg akarjuk fogni ezt a területet, akkor két nagyon egyszerű dologra érdemes gondolni.
Az egyik az álom. Álmodni csak akkor tudunk, ha a tudatunk alszik, tehát ezt nem csináljuk és nem az agyunk hozza létre, hanem megtörténik velünk. A másik az úgynevezett freudi elszólás. Már biztos mindannyian jártunk úgy, hogy véletlenül kicsúszott a szánkon valami teljesen oda nem illő gondolat (bár lehetett benne bölcsesség 🙂 ) és csak vakartuk a fejünket, hogy ez meg honnan jött.
A tudatalattiban lévő mechanizmusok határozzák meg azt is, hogy egy tapasztalást mivel címkézünk, és milyen hiedelmekhez csatoljuk.
Ezek a mechanizmusok a generációs és a kollektív mintákból származnak. Például:
- A mi családunkban nem elfogadott, hogy…
- A jelenlegi társadalomban az számít értéknek, ha…
- Akkor vagy manapság jó nő, ha…
- A mi vallásunkban az tilos, hogy…
Azt gondolhatnánk, hogy ez mind családi vagy társadalmi párbeszéd alapján létrejött szokás, amely lassan beépült és elfogadottá vált. Azt hihetnénk, hogy ezt mind tudatosan hoztuk létre.
De valójában szinte minden döntésünket érzelmi alapon hozzuk meg és alig számít a logika. Nagyon jól tudja ezt az, aki már megpróbált nyáron a strandon betartani egy diétát. 🙂
Tegyük fel a kérdést, hogy a pszichológia szerint az érzelmek mire alapozódnak?
A hiedelmeinkre.
És a hiedelmek?
Az attitűdökre.
És azok?
Az alap sémáinkra. Amelyek szintén ott vannak lent jóóó mélyen.
A tudatalatti mindezek mellett még tartalmazza az összes száműzött tulajdonságunkat, és nemkívánatosnak bélyegzett tettünket is, így ez a lakhelye a C. G. Jung által árnyéknak nevezett részünknek.
Szóval egész népes társaság él egy olyan helyen, amelyről a tudatos részünknek vajmi kevés fogalma van és nincs rá akaratlagos befolyása.
Pakoljuk most rá minderre a horoszkópot és az előrejelző módszereket.
A születési képlet úgy kapcsolódik be a tudat és tudatalatti kettősségébe, hogy egyrészt megmutatja az alap hajlamainkat, hiedelmeinket és emögött azt, hogy mi van az árnyékos területen.
Zseniális feltáró eszköz, ami konkrét térképet ad a kezünkbe saját magunkról.
Egy tranzit és minden más előrejelző módszer pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudatalattink éppen mely területe van működésben. Magyarán, mi az, ami kikívánkozik a felszínre, igényelve a tudatos részünk figyelmét.
Ennek a résznek az aktivitása már túlmegy az ego tűréshatárán, tehát nem tudjuk tovább elfojtani az ide tartozó témákat és elég nagy eséllyel át fogják színezni a gondolati- és érzelmi világunkat.
Amikor egy téma aktív, az többféle módon élhető meg, és ezt most megnézzük egy példán keresztül.
Tegyük fel, hogy gyerekként a tanár néni anno megszégyenített bennünket az egész osztály előtt és most jön egy Szaturnusz tranzit, ami pont ennek a témának az újra-aktiválását jelzi. Általában négyféle módon tudunk reagálni erre attól függően, hogy éppen milyen tudatossággal élünk:
- Az első verzióban nem tudjuk megkülönböztetni, hogy milyen érzelmeket élünk éppen. Nem tudjuk beazonosítani azt sem, hogy a jelenbeli megélésünk vajon tényleg jelenbeli-e vagy a múltbeli fel nem dolgozott emlékből táplálkozik. Azt várjuk, hogy a helyzet magától rendbe jöjjön, valaki mentesen ki minket belőle, és addig is elmenekülünk a tv elé (vagy bármilyen figyelmet elvonó tevékenységbe).
- A második verzióban a szégyen már egy elkülönült érzés, amit automatikusan magunkra veszünk. Felismerjük, hogy mit érzünk, de megoldani még nem tudjuk a helyzetet önállóan. Itt sem tudatos még, hogy pontosan mi történik bennünk, és a figyelemelvonás valamilyen formáját választjuk megoldásképpen.
- A harmadik verzióban be tudjuk azonosítani az érzést, jól tudjuk, hogy ez bizony szégyenérzet, és már van elég energia ahhoz, hogy kezdjünk vele valamit. Ekkor még nem jött el a tudatos belső munka ideje, megoldásképp leggyakrabban a hibáztatás, bűnbakkeresés szokott lejátszódni bennünk. Ebben az esetben mondjuk azt, hogy a téma kivetül belőlünk, azaz projektálódik.
- A negyedik verzióban elég tudatosságunk és energiánk van ahhoz, hogy hibáztatás nélkül konfrontálódjunk az érzéssel és a témával. Tudjuk, hogy a történésekben nekünk is van sarunk és legalább a saját részünket valamiképpen fel kellene dolgozni. Nem azonosulunk olyan erősen az érzéssel, mint a korábbi verziókban, a projekció még előfordul, de elfojtani már nem akarjuk. Legyen inkább feldolgozva végre valahára és induljon a belső munka.
Annyi biztos, hogy a témák aktiválódását nem tudjuk kontrollálni, ugyanis a világ működése nem áll le. A bolygók ciklikus mozgása mutatja azt nekünk, hogy a velük szinkronban lévő tudatalatti folyamatok is újra meg újra le fognak folyni.
Tehát újra meg újra át fogunk menni hasonló eseményeken egész addig, míg van hozzá üzemanyag.
Szóval nem az a kérdés, hogy mi a legjobb stratégia például egy Szaturnusz tranzit túlélésére, hanem az, hogy ha már aktiválódott valami, akkor hogyan tudsz eljutni a feldolgozásig?
Nem várható el senkitől, hogy rögtön beazonosítson mindent, ami épp történik a tudata és a tudatalattija között és nem lehet mindenki asztrológus vagy pszichológus sem. Viszont van egy jelenség, ami bárkinek a rendelkezésére áll.
Ez a fentebb említett projekció.
Ha már kivetül a téma, tehát beindul a hibáztatás, bűnbakkeresés, akkor sokkal egyszerűbb rálátni.
A kivetülés, pszichológiai nyelven projekció, azt jelenti, hogy egy történésre rávetül a saját feldolgozatlan múltunk és ez a kivetült állapot lesz az általunk elfogadott, hiteles valóság.
Ezért teljes joggal érezhetjük azt, hogy hibáztathatunk, büntethetünk, kiborulhatunk, hiszen nekünk van igazunk. Az aktuális állapotunkban ez így van, viszont azt is tegyük bele a pakliba, hogy a másik fél is ugyanezt a feljogosítást fogja érezni. 
Melyikünké a hiteles valóság? Kinél van az igazság?
A kivetülésből nem lesz rögtön egy oda-vissza játszma és nem tud csak úgy megjelenni bárkin. Kell hozzá egy alkalmas alany, aki rendelkezik azzal a tulajdonsággal vagy témával, ami bennünk el van fojtva vagy hasonló dolgot csinál ellenünk, mint ami számunkra régen egy elég negatív élmény volt. Általában a mindenkori párunk, főnökünk, tanárunk, kliensünk, diákunk biztosan alkalmas lesz erre a posztra.
Minél tovább volt bennünk elfojtva az adott téma, az annál erősebb formában tud kivetülni a másik félre és annál erősebben szeretnénk elhárítani az újraélést.
A háttérben viszont az alábbi üzenetet közvetítjük a másik felé, amikor egy tranzit aktivál egy tudatalatti témát:
mi ketten most részben újra fogjuk élni azt, amit én elszenvedtem a trauma első felbukkanásánál és ezúttal megpróbálom másképp kezelni.
A fejlődés szempontjából ennek az lenne a célja, hogy mivel újra és újra, különböző formákban, különböző emberektől megéljük ugyanazokat a fájdalmakat, ezért lassan rájövünk, hogy az egyetlen közös pont a rengeteg sztoriban mi magunk vagyunk.
A rájövés még önmagában persze nem elég, de elengedhetetlen. Az események tovább tudnak ismétlődni amíg azt a döntést meg nem hozzuk, hogy feldolgozzuk a kiváltó traumát.
A projekciónak tehát két feltétele van: legyen mit kivetíteni és legyen erre egy alkalmas felület.
Azt tehát nem tudjuk eldönteni, hogy kinek a projekciója hitelesebb, vagy kinél van az igazság, mert általában mindkét félnél csorbul a realitásérzék.
Lefogadom, hogy mindannyiunk életében ott vannak azok az emberek, akik pöccre felforralják az agyvizünket (nekem is). Nos, rájuk tudnak legérzékletesebben kivetülni azok a témák, amelyek éppen tudatosításra és feldolgozásra várnak bennünk, szóval ők elvileg az önismereti kincses bányáink, de leginkább máshogy szoktuk őket hívni. 🙂
Beszéljünk még egy kicsit a feldolgozás előnyeiről.
Minden tudatalattiban elfojtott csomag rendelkezik egy bizonyos energiával. Például legyen egy csomag energiamennyisége: kettő egység. Ha ezt a kettő egységet állandó jelleggel visszafojtjuk, akkor ahhoz legalább kettő egységre van szükségünk, és ez eddig összesen négy egység.
Amikor egy projekció aktiválódik egy tranzit alatt, akkor beindul a hibáztatás, a bűnbakkeresés és a küzdés. Ezzel kapcsolatban még rászámolhatunk egy-két egységet. Ez mindösszesen öt-hat egység.
Nem csoda, hogy a sok elfojtással rendelkező vagy az épp nehéz életszakaszt megélő egyének állandóan terheltnek, fáradtnak, depressziósnak érzik magukat. Ennyi belső erőfeszítés mellett valóban nehéz még a külvilágban is teljesíteni.
Azonban miután feldolgozódott egy csomag, nincs mit tovább lent tartani.
Tehát mi történik? Az öt-hat egység visszavándorol a saját akkumulátorunkba és növeli az életerőt, tudatosságot.
Több energia = nagyobb mozgástér és cselekvőkészség = elégedettebb élet.
Az önismeret kifizetődő.
