Mire lesz szükség az elkövetkező időszakban?
Belső tűzre!
De még mielőtt ezt jobban kifejtem, kicsit nézzük meg a hátteret.
Azt mindannyian látjuk, érzékeljük, hogy a világban sokkal több a feszültség és a káosz, mint 2020 előtt. Több szakaszban, több adagban kaptunk az utóbbi években pánikot, megfélemlítést, bezárást, összeomlást. Sokak élete, egészsége, kapcsolatrendszere egyszerűen lenullázódott és ez nagyon megrendítő.
Tud ez még fokozódni? És ha tud, akkor mit lehet tenni ellene? Egyszerűen csak el kéne viselnünk? Vagy van más megoldás?
Előfordul, hogy amikor nagy a külső nyomás, a nagymamám szólal meg a fejemben és engem ilyenkor rögtön elfog az ellenkezés. Neki az volt a véleménye, hogy tűrni kell, majd megváltozik a helyzet, majd lesz valahogy. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Nem hiába, a nagyi a kommunista korszakban edződött és már nem fogja meglátni, hogy vajon a kapitalista világ hogyan fog megváltozni ezután a világszintű válság után.
Én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy tenni lehet és tenni is kell azért, hogy egy jobb világot teremtsünk ebből a feszültségből.
Merthogy a világ meg fog változni, az biztos.
Van, aki 2 évet ad az átfordulásnak, van, aki 2030 környékére teszi és van, aki az asztrológiai állások alapján 2031-32 időszakára.
Adódik a kérdés: Mit csinálunk addig?
Nem tudjuk, mire kellene felkészülni. Nem tudjuk, mikor következik be. És nem tudjuk, hogy az országokat hogyan fogja érinteni.
Csupa bizonytalanság, ami óhatatlanul visszahúzza a tudatunkat a túlélés szintjére. Ezen a tudatszinten az üss, fuss, vagy lefagysz egyszerű programja fut. Magyarán ha egy problémával találod magad szemben, akkor dönthetsz aközött, hogy lerombolod a problémát, elmenekülsz tőle, vagy megpróbálsz tudomást sem venni róla.
Egyik sem konstruktív, egyik sem hoz valódi megoldást, maximum átmenetileg tompítják a bizonytalanság érzését.
A helyzet viszont az, hogy a valódi megoldások sosem azon a szinten születnek meg, ahol a probléma létrejött. Egy kicsit átvariáltam Einstein mondását, ami pontosan így hangzott:
Tehát, ha abból indulunk ki, hogy nagyon-nagyon sokan érezzük a túlélés szintjének visszahúzó erejét, netán ott töltjük az időnk jelentős részét, akkor ebből nem fogunk tudni kijönni a túlélés eszközeivel.
Erről a tudatszintről nem tudod magad kiküzdeni, nem tudsz tőle messzire futni és nem lesz változás abból sem, hogy ignorálod, vagy valamivel tompítod az állapotodat.
Mi az, ami valóban ki tud mozdítani a túlélésre fókuszálásból?
A belső tűz!
De mi ez valójában?
Lefogadom, hogy már mindenki érzékelte, hiszen, ha már voltál valaha dühös, akkor ez az. Ha pontosítani akarok, akkor a düh transzformált állapota a belső tűz.
A dühösséghez ugye szinte mindenki a harcot, a csapkodást, a mérgességet, a káromkodást, a rombolást társítja. Rendeljük ezeket a fogalmakat a túlélés tudatszintjéhez. Ott valóban ezek a nyers energiák állnak rendelkezésre.
De a düh lényege attól még nem változik meg, hogy a túlélés szintjén érzékeled. A lényege továbbra is a tűz. Ez az, amit érzel a gyomrodban, amikor nagyon mérges vagy és szét tudnál verni valamit.
Ha azon kapod magad, hogy a túlélés a figyelmed nagyon-nagy részét leköti, akkor bizonyára sok nyers tüzet is érzékelsz magadban, amely afelé vinne, hogy felpofoznál egy tekintélyt, elmenekülnél egy másik országba, vagy épp jól leinnád magad, ignorálva a valóságot.
De mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy a düh lényegének – a tűznek – van magasabb megélési foka is?
Mint ahogy a fejlődésünk során tudatszintről tudatszintre lépkedünk, úgy fejlődik ezzel együtt az elemek kifejeződése is bennünk. Tartunk a nyersebb állapotból a finomabb felé. Ami persze nem azt jelenti, hogy sosem lesz nyers düh már abban az egyénben, aki fejleszti a tudatát. Simán előfordulhat, de a súlypontja akkor is a finomabb kifejeződésen lesz.
A finomabb szintnek azonban van egy előfeltétele.
Sokat dolgozunk azokkal, akik hozzám fordulnak coaching keretében, hogy egyáltalán ki tudják fejezni a dühöt. Hogy szabad legyen mérgesnek lenni, káromkodni, élesen fogalmazni. Mert ez az első lépés ahhoz, hogy a tűz energia egyáltalán megjelenhessen, majd képes legyen transzformálódni belső tűzzé.
Itt meg kell jegyeznem, hogy a New Age mozgalom legalább annyi kárt okozott a pszichénkben, mint amennyi hasznot. Ugyanis a kényszerű pozitív gondolkodás, a negatív gondolatok démonizálása, a mézes-mázas-sosem-vagyok-dühös spiritualitás és az idealista jövőképek izzadtságszagú megteremtése mind afelé vezetett minket, hogy elfojtsuk a dühöt, az agressziót és ezáltal a bennünk lévő tűz jelentős részét.
Ki kell szedni magunkat ebből a csapdából és megengedni annak a dühnek/tűznek, hogy a felszínre jöjjön.
Félelmetes belegondolni, hogy mi lenne akkor, ha előjönne? Ha igen, akkor az teljesen érthető. Egy ki tudja hány éve lezárt aktív energiát kellene felengedned és félő, hogy nem tudnád megcsinálni anélkül, hogy valaki ne sérülne. Ott a félelem, hogy minden átfordulna az ellentétébe és egy csapkodó, dühöngő, romboló vademberré válnál, aki ott hagyja a kapcsolatait, a munkáját, a családját, a világot és a vadonban, egyedül talál menedéket.
Ez egy szélsőséges fantáziakép, ami teljesen jogosan felmerülhet bárkiben, aki az elfojtott dühét megpiszkálja. De annyit megsúgok, hogy ennek a képnek nagyobb a füstje, mint a lángja. 😉
Ha képes vagy dolgozni a saját dühöddel akár magadban, akár segítséggel, előbb-utóbb képes leszel arra is, hogy transzformáld és így belső tűzzé változzon ez a nyersebb energia.
És hogy mire jó a belső tűz?
Elégetni a határokat, a korlátozó gondolatokat, az illúziókat, a pánikot, a szűkösséget, a rád kényszerített szerepeket, a megfeleléseket és azokat a plafonokat, amelyekről azt hiszed, hogy képtelen vagy meghaladni őket.
A belső tűz feltáplálja az önbizalmadat, az önértékelésedet és sokkal önazonosabban vagy képes válaszolni a felmerült helyzetekre. Nem hőbörgésből, dacból vagy nyílt agresszióból meríted a reakciókat, hanem abból a belső erőből, ami transzformálódott benned.
Mintha egy teljesen más szemüvegen keresztül néznél a világra. Sokkal több megoldási lehetőséged van, minthogy ütsz, futsz vagy lefagysz.
Biztos vagyok benne, hogy sokan, akik ezt a cikket elolvassák, már valamilyen formában próbálkoztak a nyers tüzet megszelídíteni. Akár valamilyen tűzceremóniával, dobolással, izzasztással, meditációs gyakorlatokkal, energiagyakorlatokkal, légzőgyakorlatokkal vagy netán terápiával, belső munkával, integrál coachinggal.
Nekik azt javaslom, hogy ha elrakták, akkor most érdemes előszedni a fiókból ezeket a technikákat és érezve az idők szelét, folyamatosan, valamilyen rendszerességgel alkalmazni őket.
Akik pedig még semmit nem próbáltak ezek közül, nekik azt javaslom, hogy keressenek fel egy megbízható szakértőt, segítőt, aki képes arra, hogy az elfojtott dühöt feloldjátok, valamint az ezekhez kapcsolódó traumákat, belső sérüléseket, korlátozó szokásokat megdolgozzátok.
Ahogy közeledik az ősz közepe, egyre keményebb idők felé tartunk és legnagyobbrészt nem azon fog múlni az életünk minősége, hogy telepakoltuk-e a kamrát, dugig van-e a fatároló, fullon van-e a matrac bankóval vagy kimentettük-e a megtakarításainkat. Ez mind olyan anyagi körülmény, ami elég gyorsan megváltozhat.
Az életminőségünk attól fog nagyobbrészt függni, hogy milyen válaszokat adunk a korszellem történéseire.
A válaszaink pedig az aktuális tudatszintünkön jönnek létre.
Ha a túlélésen van a súlypontod, nyersebb válaszokra leszel képes. Ha ezt a szintet meghaladod és működik a belső tűz, akkor kifinomultabb megoldásokat is képes leszel létrehozni, valamint sokkal-sokkal könnyebben fogsz tudni kapcsolódni másokhoz.
A túlélés szintjén egy egyedül küzdő dzsungelharcos vagy, aki mindenkiben vetélytársat lát és teljesen el van választva a környezettől. Bár a kollektív folyamatok most erre tendálnak, de ha ezt képes vagy meghaladni, akkor le tudsz válni a fő áramlatról és megtalálni azokat, akik már szintén meghaladták ezt a szintet.
Látva az emberek egyéni folyamatait és közben követve a világ híreit, az alternatív híreket, el tudom képzelni, hogy ez a mostani világválság egy elhúzódó, nehéz szülés lesz és az a feszültség, amit most érzékelünk nem fog megszűnni egészen addig, amíg ki nem alakul az új világrend. Meg sem próbálom megsaccolni, hogy mikor lesz ez a váltás, vagy mi lesz belőle.
Én inkább arra bátorítok mindenkit, hogy helyezze át a fókuszt a tudatának a fejlesztésére, mivel legnagyobbrészt ez fogja eldönteni, hogy milyen válaszokat adunk a kor kihívásaira és milyen jövőt teremtünk ebből a feszültségből.
