Mit rejt az őszi nap-éj egyenlőség 2022-ben?

Tavaly ősszel kezdtem el írni a negyedéves előrejelzéseket, úgyhogy most évfordulót ünneplek. 🙂

Aki még nem olvasott egyetlen ilyen témájú cikket sem, annak röviden elmondom, hogy az asztrológia módszerei alapján ki lehet választani egy tetszőleges időpontot és megnézhetjük annak időminőségét.

Például ki lehet elemezni a holdtöltéket, újholdakat, fogyatkozásokat és az olyan kiemelt pontokat is, mint a nap-éj egyenlőségek és a napfordulók időszaka. Mintha egy születési képletet elemeznénk.

Természetesen előre lefektetett sorsot ebből sem tudunk felfejteni, de a tendenciákat viszonylag jól meg lehet határozni.

Kanyarodjunk is át az őszi nap-éj egyenlőség képletére és nézzük meg, hogy a következő három hónapra mi olvasható ki belőle.

napéj

Oroszlán Aszcendens, a Nap ugye ilyenkor mindig a Mérlegben van, a Hold az Oroszlánban található és vannak még érdekes fényszög kapcsolatok.

Ezúttal egy kicsit másképp fogom vizsgálni a nap-éj egyenlőség képletét. Össze fogom vetni Magyarország képletével és megpróbálok belemélyedni kis hazánk jövőjébe. Ehhez a legelterjedtebb és leggyakrabban használt időpontot használom, a Magyar Köztársaság megalakulását: 1989.10.23. 12:03, Budapest.

Íme az összevetés, ha valaki vizuálisan is követni akarja a bekezdéseket. Belül Magyarország képlete, a külső körön a nap-éj egyenlőség konstellációi.

napéj magyarral

Kezdjük azzal, hogy az őszi nap-éj egyenlőség képlete Oroszlán aszcendenssel bír és ez Magyarország képletének 7. házába esik, együttállásban a Holddal. Hogy milyennek látszik valami, milyen a megjelenése a külvilág felé azt az Aszcendens jegye és uralkodója képviseli. Ebben az esetben az Oroszlán energia egy pompázatos, erős, hatalmas és büszke képet alkot a magyar népről és a 7. ház miatt ez a képalkotás a szövetségesek és az ellenségek felé történik elsősorban.

Ebből azt lehet leszűrni, amit rengeteg helyen lehet olvasni a hazai és külföldi médiában. A magyarok büszkék, keményfejűek, olyan értékekben hisznek, ami már idejétmúlt, nem illenek a korszak szellemiségébe és csak eljátsszák, hogy erősek, de valójában erősködnek. Biztosan ebben is vannak ferdítések, hiszen mindkét oldal manipulálja az információkat, de számunkra ebből az a lényeg, hogy valószínűleg ez az állapot és ez az álláspont nem fog sokat változni a következő három hónap során sem.

Hogy ez jó lesz nekünk vagy sem, azt majd az idő eldönti, én itt nem állok neki külpolitikai szakérteni. Mindenesetre az látszik, hogy mivel Magyarország Holdja áll együtt a nap-éj egyenlőség Aszcendensével, a Hold pedig a változékonyságáról a leghíresebb, ezért a kifelé mutatott erős és büszke arc sem kap fix energiát, így a határozott vezetői szerep valóban nem teljesen lesz hihető.

önismeret
https://www.facebook.com/OptimisticOrPessimistic

A nap-éj egyenlőség képletben a Hold még laza kapcsolatokat ápol az Uránusszal és a Szaturnusszal, akik nemsoká és egyben utoljára (október elején) csúcsra járatják a kvadrátjukat. Ez a feszültség a Holdon és a 7. házon keresztül injektálódik a magyar képletbe. Így az Uránusz és a Szaturnusz jelezte világrend-változást mi elsősorban a szövetségi rendszereinken és az ellenségeinken keresztül tapasztaljuk és még fogjuk is a következő három hónapban. Nem valószínű tehát, hogy a szomszédunkban dúló háború a közeljövőben befejeződik, főleg, hogy Oroszország vezetője részleges mozgósítást rendelt el a napokban.

Ha valaki attól félne, hogy a közeljövőben kilépünk az EU-ból, én ezt sem tartom valószínűnek. Sokkal hosszabb távon fog megvalósulni ez a bizonyos világrend-változás és ebben a mi helyünk most még nem látható.

Térjünk is rá mélyebben a Szaturnusz és Uránusz jelezte tényezőkre.

A Szaturnusz szemben áll, az Uránusz pedig kvadrátban a magyar Holddal. A Hold az országok képletében elsősorban a népet szokta jelölni, másrészt a társadalom női tagjait. A szembenállásokkal és a kvadrátokkal pedig mindig van valami szívás vagy erős feszültség, ami a fejlődés irányába présel.

Lefordítva ez azt jelenti, hogy a nép meg van szorongatva és még valószínűleg meg is lesz a következő három hónapban. Ezzel valószínűleg nem mondok újat, mert láthatjuk az inflációt, az euró árfolyamot, a rezsi árakat, az élelmiszer árakat, jön a fűtési szezon, úgyhogy a kiadásaink nőni fognak, az adóterheken pedig nem valószínű, hogy csökkentenek.

Úgyhogy véleményem szerint folytatódni fog a pandémia alatt elindult önállósodási, önellátási hullám. Egyre többen fognak kiköltözni az egyre drágábbá váló városokból és látnak hozzá olyan életmódhoz, ami nem a túltolt kényelemről, hanem a természet- és emberbaráti létezésről szól nem lemondva a korszak digitális előnyeiről.

költés
Forrás: www.pixabay.com

A társadalom női tagjai, akik a tanárok többségét is alkotják, szintén elég látható módon feszült helyzetben vannak. Nem csak a tanári fizetésekre gondolok, hanem a nemrég hozott magzathang meghallgatási törvényre is. Valamint ehhez még hab a tortán az a nyilatkozat, hogy a nőknek 29 éves korukig meg kéne szülniük első gyermeküket, hogy maradjon idő a másodikra és harmadikra.

Nekem eléggé visszás, hogy ekkora terhet pakolunk a nőkre, miközben a gyerekvállalás nem csupán egy szám a demográfiai adatok közt és nem csak a nőkön múlik. Aki felelősen vállal gyermeket, az számításba veszi, hogy lesz-e megfelelő egészségügyi ellátás, élelem, fűtés, tanszer, tanítás, jövőkép és még sok más a kicsi számára. Jól működik-e a párkapcsolat, van-e segítő rokonság, lesz-e elegendő bevétel, fog-e működni a vállalkozás vagy a munkahely. Aki pedig a tudatfejlődésben vagy a pszichológiában is jártas, az tudja, hogy milyen hátrányból indul egy nem várt gyermek, vagy egy olyan, akit csak a támogatásért vállaltak és mekkora előnyben van az, akit szeretettel fogadnak.

Érdekes módon eme feszült duó egyik résztvevője, a Szaturnusz trigonban van Magyarország képletében a Marssal és a Merkúrral. Az országok horoszkópjában a Mars a katonaságot, a rendőrséget, régiesen a lovagi kasztot jelképezi, a Merkúr pedig az értelmiséget, az újságírást, a kereskedelmet, a telekommunikációt és a közlekedést.

Annyit már biztosan láthatunk, hogy ez az időszak valóban kedvez a fegyveres testületeknek, hiszen szeptembertől negyedével nő a katonák és rendőrök bére átlagosan és megalakult a határvadász különítmény is.

Az újságírásban is lehet némi fejlemény. Amennyire én követem, az utóbbi hetekben aránylag több kormánypárti interjúalany tűnt fel balosnak mondott médiafelületeken, mint korábban, így végre mindkét oldalt kellően ki lehet kérdezni.

Mivel a Merkúr a 9. házban van, ami többek közt a nemzetközi kommunikáció területe, így ez a kedvező szél valószínűleg hatni fog a külkapcsolatokra is, tehát a leginkább porondon lévő, EU-val való kiegyezés nagy eséllyel meg fog valósulni a következő három hónap során.

navracsics
Forrás: www.index.hu

A Szaturnusz és Uránusz ciklusaiban legközelebb 2031-ben lesz kiemelt történés, ugyanis ekkor kezdődik az együttállásuk. Ezért lehet az, hogy több felületen azt a bizonyos 2030-at rebesgetik a világ megváltozása kapcsán.

Nagyon fontos, hogy megváltozás és nem megszűnés! Nem kell megint egy olyan világpániknak végigsöpörnie a földkerekségen, mint 2012-ben a maja naptár miatt.

A két bolygó konkrétan 2031. augusztusában közelíti meg egymást 5 fokra és innen elindul egy másfél éves intenzív szakasz, amelyen belül többször is lesznek csúcspontok. Valószínűleg eddigre Oroszország, Kína és az USA valamint a csatlósaik lejátsszák azokat a játszmákat, amelyeket most látunk kibontakozni és kialakulhat egy újfajta felállás a világhatalmi egyensúlyban.

Nem kell azonban a következő 10 évre úgy gondolni, hogy csak a feszültség lesz benne. Időközben 2025. februárjától kb. egy éven keresztül a két égitest szextilben lesz egymással, ami átmeneti enyhülést hozhat a nemzetközi és hazai viszonyokban.

De még ezt sem kell megvárni. Nagyon sokat tehetünk azért már előre, hogy a lehető legjobb szelet kapjuk el ebből a nagy átrendeződésből. Hallottam egy történetet egy magyar faluról, amely úgy vészelte át a második világháborút, hogy egy katona sem tette be oda a lábát. Döbbenetes, de ilyen is volt. Feltételezem, hogy ott bőven élhettek olyan emberek, akik közel kerültek a belső békéhez.

Ilyen alapon biztosan kimondhatom, hogy a belsőnk minősége még a legfeszültebb időszakban is meghatározó.

Az asztrológia segítségével viszonylag jól láttuk előre, hogy a Jupiter-Szaturnusz-Plútó együttállásnál valami nagy dolognak történnie kell, és jött is a pandémia. Ismét látunk egy nagy eseményt kibontakozni 9-10 év múlva a Szaturnusz és Uránusz együttállásánál. Ez rengeteg, de tényleg rengeteg belső munkára és külső változásra elég.

Az evolúciós elméletekből eddig az derült ki, hogy nem a legerősebb él túl, hanem az, aki a leginkább alkalmazkodóképes. Szóval az elkövetkező években annyit dolgozhatunk a rugalmas alkalmazkodási képességünkön, amennyit csak szeretnénk és időnk is lesz rá. Erről még bővebben fogok írni, de most kanyarodjunk vissza a nap-éj egyenlőségre.

mérleg
Forrás: www.pexels.com

Ebben a horoszkópban még az az érdekes, hogy a Nap együtt áll a Merkúrral és közben szemben a Jupiterrel, de még egy trigonja is van a Plútótól. Mindez Magyarország 8. házában koncentrálódik, ami többek közt a külfölddel való pénzügyi viszonyokat jelképezi. Ez a konstelláció teljesen jól összeegyeztethető az EU-s pénzekről szóló vitákkal.

Az őszi képlet Jupitere közben még kvadrátolja a magyar aszcendenst és deszcendenst – amelyek környékén több égitest is koncentrálódik – jelezve ezzel azt, hogy Magyarország identitásválságban van. Befelé kedvezzen a külföld rovására vagy a szövetségeseknek kedvezzen az eddig kialakított identitás rovására? Mintha csak ez a két lehetséges megoldás lenne és választani kell.

Nos, kollektív szinten valóban nincs olyan rugalmasság, mint egyénileg. Egyénileg ugyanis némi belső munkával találhatunk ilyen szorított szituációban harmadik vagy negyedik megoldást is. Kollektíven viszont nem lehet ennyire megemelni az egész ország tudatszintjét, úgyhogy a vezetőségünk ezúttal nem tud mindenkinek kedvezni. Ha rendezni akarják a pénzügyi kapcsolatokat, akkor valószínűleg az eddig felépített imidzsből valamit le kell adni.

Hogy ez bekövetkezik-e a következő három hónap során, azt meglátjuk a kormány bejelentéseiből, de én magas esélyt adnék annak, hogy megszületik a megegyezés.

Összességében Magyarország folyamatait nézve ennyit érzek fontosnak.

A végére még szedjük össze néhány pontban, hogy egyéni szinten mi lehet a kedvező hozzáállás mindehhez.

A büszke és erős kép fenntartására bár lenne alapunk, hiszen a régmúltunk nagyon dicsőséges, a származásunk pedig erős spiritualitást rejt, de nézzük meg, hol tartunk most. Foglalkozzunk a realitással a múltba révedés helyett. Sok dicső nemzet tűnt el, vagy süllyedt vissza az évezredek során. A Görög Birodalomból egy államcsődbe jutott Görögország lett, a Perzsa Birodalomból egy vallási fanatikus Irán, Egyiptomból egy sivataggal és éhínséggel küszködő állam. A dicső múlt senkit sem húz ki a csávából. Foglalkozzunk a realitással, és ne azzal, hogy a múltunk szerint nekünk ma mi járna.

A világhatalmi rendszer megváltozása kapcsán vajmi keveset tehetünk. Szerintem az olvasók többsége nem olyan nagy játékos, hogy mindebbe beleszólhatna. (Ha mégis van, akkor jelezze, meg szeretnék ismerkedni vele. 😉 ) Így foglalkozzunk inkább azzal, amire lehet hatásunk. Ha valaki függetleníteni szeretné magát a közművektől, vágjon bele! Ha önellátást szeretne, hajrá! Ha zöld területeket akar még látni, vásároljon földet és erdősítse! Ha karriert akar váltani, tanuljon! Ha mobilizálni akarja magát, tanuljon nyelveket! Ha jól működő párkapcsolatot szeretne, dolgozzon a saját elakadásain! Ha kezelhetőbb személyiséget akar, foglalkozzon többet a belső munkával! Ha belső békét szeretne, végezzen több gyakorlatot és vegyen el az időrabló tevékenységekből! Sorolhatnám még, de látjátok, hogy mennyi mindenre van hatásunk.

Magyarország identitásválságával kapcsolatban pedig a kritikai érzék a legfontosabb. Mit hiszel el a médiából? Legyen az akár jobb oldali, bal oldali, vagy egyéb. Milyen források alapján alakítod a saját identitásodat? Kiket követsz? Kik a példaképeid? Ha ezeket letisztáztad, akkor gondold át azt is, hogy mindezek mellett fordítasz-e időt a megkérdőjelezésükre? Vakon követed őket vagy a belső hangodnak is engedsz utat? Elhiszed az információkat vagy hallgatsz arra, amikor zavart érzel az Erőben?

Általában akkor alakul ki identitásválság egyéni szinten, ha csak úgy elhisszük a külső infókat és azok alapján építjük fel magunkat. Aztán amikor egy könyvről, tanárról, tanról, ideáról kiderül, hogy van benne hamisság, akkor magunkat is hamisnak tekintjük és meghasonlunk. Ezek a válságok arra jók, hogy befelé fordítsanak és észre vegyük, hogy mennyire kiegyensúlyozatlan a működésünk.

Nem szükséges a másik végletbe sem átfordulni és egy spirituális egoizmusba bújva azt hinni, hogy mindent a megérzéseink alapján fogunk eldönteni és csak a belső infókból építjük a személyiségünket. Kell a külső is. De kritikusan álljunk hozzá. Minél többen gyakorlunk önkritikát, az annál inkább kihat a magyar néplélekre és feljut egészen a vezetőség szintjéig. Így segíthetünk magunknak és egyben az országunknak is.

Én továbbra is arra bátorítok mindenkit, hogy helyezze át a fókuszt a tudatának a fejlesztésére, mivel legnagyobbrészt ez fogja eldönteni, hogy milyen válaszokat adunk a kor kihívásaira és milyen jövőt teremtünk ebből a feszültségből.

Ha segítségre lenne szükséged, akkor jelentkezz be egy asztrológiai elemzésre, ahol feltárjuk azokat a pontokat, amelyeken érdemes dolgozni. Majd ha úgy gondolod, akkor el is kezdhetünk munkálkodni ezeken.

Vagy ha már tudod, min szeretnél változtatni, akkor rögtön belekezdhetünk a belső munkába. Itt megnézheted a csomagokat és az árlistát.

skype profil2

Fótos János

Asztrológus és Integrál Coach
fotosjanos@fotosjanos.hu
+36-20-445-55-57