Mit jelez a Jupiter? – saját példákkal
A cikk apropóját az adta, hogy a Jupiter nemrég belépett a Bikába, ami egy jelentős változás a kollektív folyamatokat tekintve. Egyéni szinten viszont az a fontos, hogy ez a horoszkópunk mely házát érinti, ugyanis ez alapján tudunk morfondírozni azon, hogy mire számítsunk, mit érdemes meglovagolni az elkövetkező hónapokban.
Saját életemből vett példákat is hoztam, de először egy kicsit tekintsük át a Jupiter archetípust.
Hozzá a teljesség igénye nélkül olyan fogalmakat kötnek évszázadok óta, mint például a bővülés, a remény, a távlatok, az útmutatás, a bölcsesség, a kegyelem, a szellemi növekedés, a besokallás, a moralizálás, a túlzások, a pazarlás és a dölyfösség.
A mai modern környezetben hozzá lehet társítani a flow-élményt, a hálózatos gondolkodást, a személyiség integrálását, az autonómiára való törekvést, az optimizmust és az idealizmust.
Nagyon leegyszerűsítve egy önismereti folyamatban a tudatunk tágulását képviseli.
Mivel az élet maga is egy hatalmas önismereti folyamat, nézhetjük úgy, hogy minden lépcső vagy teszt megugrása utáni megkönnyebbülés, perspektívatágulás és felszabadulás a Jupiterhez köthető élmény.
12 év alatt járja körbe a zodiákust, minden jegyben kb. 1 évet tölt, de mivel a születési képletünk házai (a leggyakrabban használt Placidus rendszer szerint) nem egyenlő arányban helyezkednek el, ezért van, amelyik életterületünkön fél évet, de van ahol akár másfelet is eltölthet ez az útmutatást és bővülést ígérő archetípus.
Amikor megközelíti egy házunk csúcsát, azaz nemsoká belép oda, akkor az ahhoz a házhoz kötődő életterületek látványosan több impulzust kapnak. Ehhez elmesélek egy saját példát, ami az utóbbi fél évemben nagyon észrevehető volt.
2022. december végén egy családi összejövetelen voltunk és egy rokonommal beszélgettem arról, hogy megy mostanában az élete. Elmesélt magáról és a párjáról egy pár dolgot, majd rátért egy olyan témára, ami láthatóan nagyon zavarta. Esedékes lesz nála a következő hónapokban több gyökérkezelés, amelyek biztos, hogy valamilyen fájdalommal együtt járnak majd. Tény és való, nem igazán figyelt soha kellően a szájhigiéniára és elég leromlott állapotban van a fogsora, aminek a rendbehozását elég sok pénzzel és fájdalommal kell időnként megfizetnie.
Ahogy ezekről a beavatkozásokról beszélt, megragadt bennem a téma. Hazafelé jövet az autóban beszélgettünk még erről a párommal és én ott kijelentettem, hogy nem fogom hagyni ennyire súlyossá válni a helyzetet, rendbe rakatom az összes fogamat a következő hónapokban.
Elmentem a fogorvosomhoz és havi egy időpontot kértem arra, hogy minden tömést kicseréljünk és ami még felmerül, azt rendbe hozzuk.
Ahogy a második alkalomhoz közeledtem, rádöbbentem, hogy milyen érdekes összefüggés van a történések és a képletem között. 2023 elején közelítette meg a Jupiter a 6. házamat, ami többek közt az egészség háza. Már előtte egy hónappal megérkezett a jelzés, a rokonommal való beszélgetés formájában, hogy itt bizony ajtó nyílna arra, hogy az egészséggel foglalkozzak.
Természetesen dönthettem volna úgy, hogy ez most engem nem érdekel, másra kell a pénz, elvégre zajlik a házfelújítás, amihez az USA valutatartaléka sem lenne elég. 🙂 Mégis úgy éreztem, hogy erre a késztetésre hallgatni kell, mert egy csomó későbbi fájdalomtól és nyűgtől tudnám magam megkímélni.
Magyarán könnyebbé válna az életem.
Követtem a Jupiter útmutatását és május közepére, amikor ez az égitest elhagyni készült a 6. házamat, be is fejeződött minden fogászati beavatkozás.
Érdekes adalék, hogy én a tervek szerint egy hónappal később fejeztem volna be, de közbe jött egy Nap-Uránusz együttállás (nem várt fordulat, hirtelen rendbontás), ami a képletemet érzékenyen érintette. Egy este fogmosás közben kiesett egy jó régen pótolt fogdarab a számból, amit nagyon sürgősen rendbe hozattam és ily módon az élet úgy alakította, hogy a Jupiter 6. házbeli mozgása során elkezdődött és le is zárult a folyamat.
Ugyanez a szisztéma zajlott le, amikor a Jupiter az 5. házamban járt, ami többek közt a vállalkozáshoz kapcsolódó életterület. Akkoriban rátaláltam egy olyan vállalkozásfejlesztő programra, ami valamiért megfogott.
Aki segítői szakmában dolgozik, az tudhatja, hogy nem ezzel lehet milliókat keresni, és mindig alaposan meg kell fontolni, hogy milyen továbbképzés vagy fejlesztés adna a legtöbbet. 🙂 Én szintén a jupiteri impulzusra hallgatva befizettem magam és az elkövetkező hónapok során többszörösen megtérült a befektetés.
Átalakult a weboldalam, felfrissült a blog, új típusú Facebook bejegyzések jelentek meg, elindult az Instagram oldal, a Youtube csatornám kapott jópár videót és még az írásaimon is észrevettem egy kis stílusbeli változást.
Ezt a rengeteg energiabefektetést pedig a közönség elismerően honorálta. Még többen szavaztatok bizalmat annak, hogy kielemezzük a születési horoszkópotokat, készítsünk előrejelzést, párkapcsolati összevetést vagy indítsunk el egy hosszabb távú belső rendeződést integrál coachinggal, amit ezúton is köszönök!
Ha még visszább mennék az időben, egy ideig minden házváltásnál tudnék példákat mondani, majd elérkeznénk a 20-as éveimhez, amikor már egyre kevésbé.
Én úgy tapasztalom, hogy szerencsére a Jupiterre mindig lehet számítani a tekintetben, hogy küldi az impulzusokat, amelyek a bővülés, a könnyebbség és a jólét felé terelnek, akármilyen feszített, zavaros konstellációk állnak még az égen.
De ezek csak impulzusok. Lehet rájuk hallgatni, lehet velük menni, vagy figyelmen kívül lehet őket hagyni.
Kell egy érettség és koncentráltság ahhoz, hogy ki tudjuk aknázni a lehetőségeket, márpedig ehhez a fiatal éveink nem szolgáltatnak jó alapot. Szerintem a 20-as évek második felétől, de leginkább az első Szaturnusz visszatéréstől kezdve (kb. 29,5 év) nő be annyira a fejünk lágya, hogy képesek vagyunk elég önkontrollt gyakorolni és meghallgatni az archetípus(ok) impulzusait.
Ahogy az összes archetípus, úgy a Jupiter is késztetéseket jelez, amelyek felbukkannak a tudatalattinkban, felemelkednek a tudatközeli régióba és amint ezeket felismerjük, dönthetünk úgy, hogy visszaküldjük őket (azaz mással foglalkozunk, nem érdekel minket, pörgünk a fejünkön egész nap) vagy szánunk némi időt a megfontolásukra.
A Jupiter tehát nem egy mágus, aki csak úgy megteremt az életünkben dolgokat. Ha betér egy házunkba, lehet, hogy az ég világon semmi nem fog történni, ha nem halljuk meg a késztetéseket és nem teszünk valamit értük.
Érdemes megbecsülni azokat az impulzusokat, amelyeket a Jupiter aktivál a tudatalattinkban. Nem csak az aktuális élethelyzeten segítünk a legtöbbet, ha hallgatunk rájuk, de még egy könnyebb és fejlettebb jövőt is építhetünk. Lásd az esetemben 10-20 évre rendbe van téve a fogsorom, maximum éves kontrollra kell eljárnom és nem kell pénzigényes kezeléseket bevállalnom.
Ahhoz, hogy meg tudjuk hallani az impulzusokat, be kell látni azt, hogy a mindennapi életben, egy állandóan feszült állapotban a tudatunk is automatikusan beszűkül és hajlamosak vagyunk csak az adott problémára tekinteni, csak az elképzelt úton haladni és kizárólag annak végig járása után érezzük úgy, hogy felszabadulhatunk.
Nos, szerintem a legtöbben tudjuk, hogy ez nem így szokott történni. Hanem, mi zajlik? Jön a következő rászűkülés és a következő és így tovább. Pontosan, mint tini korunkban, amikor még nem teljesen kifejlett a szürkeállomány, döcögős az önkontroll és egy hormonlöket csettintésre el tudja vinni az összes értelmet az elménkből.
Természetesen nincs kizárva, hogy már tinédzserként, vagy gyerekként is ki tudjuk aknázni a Jupiter késztetéseit, de én ezt a korszakot még inkább a szülőkre bíznám. Ha ők időnként rá tudnak hangolódni eme archetípusra, abból az egész család profitálni fog.
Ami még leszűrhető a fent tárgyaltakból, hogy nem vagyunk magunkra hagyva. Tudom, az asztrológiában is vannak olyan megfogalmazások, amelyek túltesznek a spanyol inkvizíción és legszívesebben az ember a kardjába dőlne. 🙂
De nem árt tudni róla, hogy van egy Jupiter mindenki képletében, aki épp valamelyik házban rója útját, csak figyelni kell a jeleire.
Nézzük meg a végére azt, hogy kinek mire érdemes figyelnie most, hogy a Jupiter belépett a Bikába. Elnagyolt tippeket fogok adni, mivel mindenkinek a saját születési adatai alapján lehetne pontosan meghatározni, hogy melyik házban jár a Jupiter és esetleg milyen egyéb konstellációk aktiválódnak, melyek negatívan vagy pozitívan befolyásolják az archetípus útmutatásait.
- Akinek Kos Aszcendense van, nagy valószínűséggel az 1. házban jár a Jupiter, így a személyiségváltozás, valamint a testkép van fókuszban.
- Bika Aszcendens esetén a 12. ház, tehát az elmagányosodás és a spirituális fejlődés témái vannak előtérben, majd ahogy telik az idő, a Jupiter megközelíti az Aszcendenst, átlép az 1. házba, így a Kosnál tárgyalt területek válnak fontossá.
- Ikrek Aszcendens a 11. ház, tehát a barátok, támogatók, a közösségi szerepvállalás kerülhet előtérbe, majd jön a 12. ház.
- Rák Aszcendensnél a 10. ház, azaz a karrier és a tekintélyesség, majd a 11. ház.
- Oroszlán Aszcendens esetén a 9. ház, a hitvallás, a világnézet, a felsőfokú tanulmányok, a jogi ügyek, majd jön a 10. ház.
- Szűz Aszcendens esetén a 8. ház, tehát a származási család rejtett oldala, a tartozások és a halál témái, majd jön a 9. ház.
- Mérleg Aszcendens esetén a 7. ház, a párkapcsolat, a házasság és a szövetségesek területe, majd jön a 8. ház.
- Skorpió Aszcendens esetén a 6. ház, tehát az egészség, a kötelezettségek, a beosztottak régiója, majd jön a 7. ház.
- Nyilas Aszcendens esetén az 5. ház, azaz a vállalkozás, a gyerekvállalás, a szenvedélyek, a kreativitás, majd jön a 6. ház.
- Bak Aszcendens esetén a 4. ház, tehát a származási család, az otthon, a gyerekkor, a belföld témái, majd jön az 5. ház.
- Vízöntő Aszcendens esetén a 3. ház, a testvérek, a közvetlen környezet, az alapfokú tanulmányok, majd jön a 4. ház.
- Halak Aszcendens esetén a 2. ház, tehát a pénzügyek, a bevételi források, a tulajdonlás, majd jön a 3. ház.
Érdemes megfigyelni magad, hogy az Aszcendensed alapján valójában melyik ház témáira érzel késztetést, mert ismétlem, a fenti felsorolás elnagyolt és csak egy egyéni elemzés során derül fény a személyre szabott információkra.
Nyugodtan tölts időt azzal, hogy megpróbálsz ráhangolódni az idők szelére és hogy számodra miben mutatna könnyítést a Jupiter. Ehhez elég néhány csendes perc relaxálva, meditálva vagy naplóba írogatva. Ha konkrétabb segítséget szeretnél a ráhangolódáshoz vagy a lecsillapodáshoz, akkor a korábbi blog bejegyzések között is tudsz olvasgatni.
Amennyiben felismered az aktuális útmutatást, akkor már csak tenni kell érte.
Sok szerencsét kívánok!
